Az egyéves születésnapját ünneplő új 52-ről szóló első cikkünkben a DC képregényipar-rengető rebootját főleg az eladások, a koncepció és a szerkesztőségi viszonyok tükrében vizsgáltuk, most egy kicsit közelebbről ránézünk mindarra, ami végülis az egésznek a lényegre: magukra a képregényekre.
BUKOTT SOROZATOK, MÁSODIK, HARMADIK HULLÁM
Eleve nyilvánvaló volt, már pusztán statisztikai alapon is, hogy az új 52 címből lesz pár, ami nem éli meg az első születésnapot. Idén októberben ebből az 52-ből már csak 42-nek fog még mindig megjelenni a soron következő része (hat címet – Blackhawks, Hawk and Dove, Men of War, Mister Terrific, OMAC, Static Shock – már hónapokkal ezelőtt lelőttek, további négyet – Captain Atom, Justice League International, Resurrection Man, Voodoo – most kaszáltak el). És van legalább 16 egyéb, rosszul fogyó cím (Grifter, I, Vampire, Frankenstein, Agent of S.H.A.D.E. stb), amik fennmaradása kétséges, mert a 20 ezres példányszámot sem tudják hozni – vagyis év elején újabb megszűnésekre lehet számítani. A kissé szomorú helyzet az, hogy ha a DC kikukázna mindent, ami az említett 20 ezres, lélektani határ alatt kullog (a két nagy kiadó ritkán hagyja élni az ilyen mainstream címeit), akkor az új 52-nek megszűnne pont a fele – és ez enyhén szólva nem egy jó arány.
Ettől függetlenül a DC szilárdan tartja magát az 52 sorozathoz: az elhullottak helyére újakat indítanak, ún. második (Batman Inc., Earth 2, Worlds’ Finest, Dial H, GI Combat, The Ravagers) és harmadik hullámban (The Phantom Stranger, Sword of Sorcery, Team 7, Talon – utóbbi a fő Batman-sorozat spin-offja), itt persze már másod- és harmadélvonalbeli karakterekkel, illetve párhuzamos világokkal dolgozva. Ezek közt van, ami meglepően jól tartja magát (mint pl. az Earth 2, ami valószínűleg a homoszexuális Zöld Lámpás körüli médiafelhajtásnak is köszönhető), és van, ami a jelenlegi számokból kiindulva fél évig sem fogja húzni (GI Combat).
ÉS A KÉPREGÉNYEK…
Mindez azonban „csak” a háttér, ami minket, olvasókat, kevésbé érdekel akkor, amikor kinyitunk egy képregényt, hogy elmerüljünk annak – az ígéret szerint – színes és izgalmas világában. Tehát a végére marad a legfontosabb kérdés: mit kapunk mi, több, jobb, élvezhetőbb a DC univerzuma most, mint egy évvel ezelőtt volt? Röviden: minden korábbi negatívum ellenére, igen, mert ugyan az új 52 is tele van középszerű és silány sorozatokkal, vagyis egy vegyesfelvágott az egész, összességében mégis több az élvezetes, színvonalas sorozat, és több alkotó kreativitásának is láthatóan jót tett a status quo felrúgása.
Batman: A kiadó zászlóshajója természetesen a Batman-franchise, nem is lehetne más. 11 (!) képregény indult szeptemberben, aminek vagy maga a sötét lovag a főszereplője (4, plusz azóta a második hullámmal még jött a Batman Inc.), vagy hozzá közel álló karakterek (7). Scott Snyder méltán körülrajongott, sötét, intelligens, látványos Batmanje viszi a pálmát, szorosan a nyomában Peter Tomasi a Batman & Robinnal, ami a két címszereplő, apa és fia kapcsolatára koncentrál. A Detective Comics és a Batman: The Dark Knight színvonala jóval alacsonyabb, bár az eladásokon ez nem látszik meg. A franchise egyéb, „hordalék” címei változó minőséget képviselnek, a Batwoman, köszönhetően főleg J. H. Williams III páratlanul gyönyörű és stílusos képi világának, magasan kiemelkedik – eladások tekintetében a korrekt akció-kalandként értékelhető Nightwing vezet magabiztosan (de természetesen mind az öt Batman-cím megelőzi).
Superman: Az Acélemberen egész biztosan átok ül, Geoff Johns óta nem tudott senki igazán jól hozzányúlni a karakteréhez (még J. M. Straczynski sem). Az All-Star Superman szerzője, Grant Morrison sem hozott megváltást, az általa írt Action Comics, noha viszik, mint a cukrot (ehhez azért hozzá kell tenni, hogy indulása óta olvasóinak jó 60%-át elvesztette), szimpatikusan őrült ötletei ellenére is csapongó, inkonzisztens, nehezen élvezhető. A Superman és a Superboy szót sem érdemlően jellegtelen, a Supergirl az egyetlen a brancsból, ami ugyan kiszámítható és konvencionális, de legalább szórakoztató.
Justice League: Ebbe a csoportba tartoznak a csapatképregények, és a csapatok nagynevű tagjai, Batmanen és Supermanen kívül. A Geoff Johns/Jim Lee-féle Justice League, ami az eladási listákon szorosan lohol a sötét lovag nyomában, olyan, mint a legostobább hollywoodi akciófilm: nagy, színes, pózolós, bombasztikus, trehányul írt. A Flash a „viszonylag élvezhető, de semmi különös” kategóriába esik, a Green Arrow kínosan unalmas (főleg, hogy egy igen fontos karaktert bagatellizálnak el vele), az Aquaman meglepően jó, hangulatos, grandiózus, izgalmas, Brian Azzarello Wonder Womanje pedig, ami sokkal inkább a görög mitológiát hűen és fantáziadúsan használó, horrorba hajló fantasy, mint klasszikus szuperhőstörténet, a csapat ékköve. Az egyéb címek említésre sem érdemesek, többet (Captain Atom, Justice League International, Mister Terrific) már le is lőtték.
Green Lantern: Mint mondtam, az egész új 52-ben ez a franchise az egyetlen, aminek előtörténete teljesen változatlan maradt, és ugyanúgy folytatódnak a sorozatok, mint ahogy – valószínűleg – a reboot nélkül folytatódtak volna. Viszont a sikerre való tekintettel az azelőtti két sorozathoz jött még kettő, a New Guardians és a Red Lanterns. Utóbbiban egyre kevésbé látni a kezdetben még pislákolt potenciált, előbbi egy korrekt szintet hoz, de a saját lábán nem tudna megállni – ellenben a Green Lantern és a Green Lantern Corps továbbra is nagyszerűek, őrületesen eposziak, pörgősek, olvasmányosak: első osztályú sci-fi-akciók.
A „Dark” line: Ide tartoznak az érettebb, inkább felnőtteknek szóló sorozatok – és egyben a legjobbak. A Justice League Dark az egyetlen, ami nem tudja igazán megragadni az olvasót, a többi, a guilty pleasure-öktől (Demon Knights: középkori fantasy, Frankenstein: Agent of S.H.A.D.E.: akcióhorror), a hardcore horror- és szuperhőstörténetekig (I, Vampire, illetve Resurrection Man, amit sajnos megszüntettek) mind nagyszerű. És az egész brancs csúcsán ott ülnek az új 52 talán leginkább kiemelkedő darabjai, az Animal Man és a Swamp Thing egymásba folyó sztoriszálai. Sajnos azonban többet is a megszűnés veszélye fenyeget a gyenge eladások miatt (Frankenstein, I, Vampire, Demon Knights).
Az „Edge” line: Westernek, sci-fik, krimik, a DC egykori, a reboottal megszűnt alkiadója, a Wilsdtorm profiljába tartozó címek. Ezeknek a felét vagy máris lelőtték (OMAC, Men of War, Voodoo, Blackhawks), vagy valószínűleg a következő kaszálásnál fognak áldozatul esni (Grifter, Deathstroke) – a legjobban fogyó sorozat (Suicide Squad) most ment 30 ezer példányszám alá. Nem jó ómen, bár ha a színvonalat nézzük, igazán csak a Stormwatch és az All-Star Western (lényegében egy Jonah Hex-sorozat) teljesít, azok sem mindig.
Young Justice: A tinihősöket gyűjtő brancs. Kettőt már kikukázott a DC (Hawk and Dove, Static Shock), három épphogy vegetál, csak a Teen Titans tartja a frontot – nem mintha számítana, mert lelőhetnék mindet, egyikre sem emlékeznénk fél év múlva.
BEJÖTT?
Hogy az új 52 sikeres, vagy sem, azt nehéz eldönteni. Néhány téren egyértelműen sikert aratott, néhány más fronton ugyanolyan egyértelműen kudarcot vallott. A kérdés az, hogyan tovább? Egy év után látszik, hogy az újdonság varázsa lassan, de biztosan erodálódik, fogynak az olvasók, dőlnek be a sorozatok, és bár a DC igyekszik fenntartani a buzzt (nyáron a Before Watchmennel, ősszel pedig a 0. számokkal – minden még futó sorozat kap egy prequel füzetet, ami a marketingkapmány szerint nagy titkokról rántja le a leplet), ilyen kunsztokkal nem lehet a végtelenségig kihúzni. És ha a konkurencia októberben startoló Marvel NOW!-ja csak fele olyan hévvel rohanja le a piacot, mint az új 52 tavaly, a DC könnyen arra ébredhet, hogy mindaz, amit egy év alatt elértek, semmivé foszlik.
