Fotó: Raffay Zsófia
Külmagyarok, belmagyarok, Gedeon bácsik és pacalfaló aranyos leventék után a magyar igazságot próbálja megfejteni legújabb kötetében Lackfi János. Az echte ungarische sírva vigadás mellé odafértek a mindenkori operatörténelem legfényesebb csillagai is, igaz, kicsit csúnyább és esetlenebb kiadásban, mint ahogy Wagner vagy Verdi megálmodta őket. Panelszag, hascsikarás és kurvákból összegurigázott limuzin a pesti utcán, ahol még a télikabát is státuszszimbólummá válik. A Három a magyar igazság kapcsán Lackfi János mesélt humorról, gerillákról és a sokat szidott véletlenről.
Ön szerint mi a három magyar igazság?
Jelenleg leginkább az új könyvem címe. Egy rakat hajmeresztő történet, abszurdak, vidámak, furák, meghatóak vegyest. Magyarországon játszódnak, hiszen a lelkét vörösboros kólával átmelengető, szebb napokat látott Angyal Bandi, a polgármester-gyilkosságot helyszínelő, Mikiegér-rajongó Csörömpő Mihály közrendőr, a pofozkodó százkilós angyal, az izzó vasról rágyújtó fémmunkás, a külföldi turistalányokra vadászó aluljáróbetyár és a többiek élhetnének másutt, mégis felismerhetően hazánk fiai. És mindenkinek megvan a magyar igazsága, szenvedélye, fóbiája, harca, félelme, féltékenysége, keserűsége. Hol történelmi, hol személyes, hol mélyen emberi. Ezek a figurák kajtatnak a szabadság, a szerelem, a biztonság, a barátság, a boldogság, a megbecsülés felé, és közben kisebb-nagyobb, vicces vagy szomorú baleseteket okoznak vagy szenvednek el. Az eddigi két kötet összegereblyézte a magyar valóság és a magyar nyelv furcsaságait, a mostani viszont egyfajta embergyűjtemény csetlő-botló férfiakból, nőkből, gyerekekből. Köznapi hőseim piti kis csatákban vitézkednek, de a tét éppúgy élet és halál, boldogság vagy kárhozat, mintha tragikus félistenek lennének valamelyik görög drámából.
A Három a magyar igazság több története is olyan, mintha egy operák tartalmát ismertető enciklopédia lackfiasított változata lenne. Honnan jött az operamesék ötlete?
A novellák egyötöde valóban operamese, az volt a kihívás, hogy különböző stílusokban, Örkény, Krúdy, Hrabal vagy épp a magyar népmesék szavaival meséljem el az operák olykor elég szövevényes cselekményét. Közben ezek a színpadias, nagyszabású sztorik átkerültek a mai magyar valóságba, a Rigoletto mantovai hercege piperkőc kábszerkereskedő egy lakótelepen, a kerekasztal lovagjai egy idősek otthonában őrzik Parsifal kelyhét, a Bolygó Hollandi meglátogatja Hübinger Antal szobafestőt és nagyfenekű, undok kamaszlányát, Trisztán pedig hascsikarásban szenvedő, halálosan szerelmes mai kisfiú, akinek megártott a sok kalandregény. Különben valaha operatenornak készültem, úgyhogy nagyon élveztem ezt a játékot.
Mi kell ahhoz, hogy a humor működni tudjon?
A jó humor feloldja a görcsöket, a gátlásokat, ahogy egy alapos köhögés a letapadt váladékot. Felszabadít, buborékosabbá, kevésbé fagyossá teszi az emberi kapcsolatokat, közel hoz egymáshoz. Ha valakivel együtt röhögtünk párszor, az nagyon komoly bizalmi tőke. Majdnem úgy összeköt, mintha egymás vállán sírtuk volna ki magunkat. Van egy francia barátom, aki rendszeresen olyan hangosan és váratlanul nevet fel, hogy mindenki önkéntelenül odakapja a tekintetét. Valahogy kilóg a tömegből, szinte illetlenül hangosan fejezi ki az örömét. Aki viszont odapillant az utcán, annak a következő reakciója, hogy maga is elmosolyodik, megnyugszik, bár fogalma sincs, mitől érzi ilyen jól magát az én kedves barátom. Hacsak valaki nem kifejezetten rajtunk nevet, hajlamosak vagyunk ismeretlenül is belekapcsolódni a vidámság áramába. Terjed egy videó a neten, melyben egy Buddha-arcú pasas felszáll a metróra, és elkezd minden ok nélkül hangosan kacagni. Nevetése, akár az ásítás, ragályos, továbbterjed, és mások borús kedélyét is felvidítja. Az amúgy „búval aszott" közép-európai ember szájhagyományában is előkelő helye van a néha igen kegyetlen viccek mesélésének. Egy internálótábort megjárt zsámbéki bácsika mondta, hogy badarság a mondás, miszerint a remény hal meg utoljára. A remény már rég halott, amikor a humor még mindig életben tart.
MEGJELENT AZ ÚJ Könyves magazin 2014/3.
Libri-Shopline, 2014, 104 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF
Mit találsz a magazinban? 5 exkluzív Gyarmati Fanni-fotó
Tévésorozatok és irodalom, Putyin és a legfontosabb orosz írók
Interjú Vámos Miklóssal, Háy Jánossal, Irvine Welsh-sel, Malcolm Gladwell-lel
Miért döntött úgy, hogy a gerillamarketinget választja a kötet reklámozásához? Hogyan jött az ötlet a BKV-hajú lány utáni hajszához?
A sorozat első kötete, a 2012-es Milyenek a magyarok? nagy örömünkre 23 ezer példányban fogyott, a folytatás, a 2013-as Milyenek MÉG a magyarok? pedig tízezer fölött jár. Szerettem volna viszont, ha az új könyvet felvezető akció elérne a netes közönség mozgósítható, de nem feltétlenül irodalomolvasó rétegeihez is. Reich Dani operatőr barátom és Lestyán Attila ifjú színészhallgató vitték a kampányt. Kitaláltuk, hogy az egyik novellaszereplő, a BKV-hajú lányt kereső srác ugorjon ki a szövegből, csináljon Facebook-oldalt magának, mászkáljon, szórólapozzon, kérdezősködjön és graffitizzen a városban, és így keresse elérhetetlen szerelmét, akit egyetlenegyszer látott a 7-es buszon. Egy hét alatt ezren lájkolták az oldalt, bátorították, ekézték, cukizták, cikizték a fiút. Járókelők segítették a párkeresést, érzelmes lányok morzsoltak el könnycseppeket, rendőrök helytelenítették az ismerkedés ezen módját, és ellenőrök adtak szabályszerű felvilágosítást. Vagyis az irodalom kiszabadult a palackból, a valóság pedig teljes lendülettel ráugrott egy novellaszereplőre. Aztán jöttem én, a szerző, és visszaküldtem a srácot a helyére, a nyitva felejtett novellába. Persze harcolt velem, mert az életéért küzdött, de végül kibékültünk. Némely rajongó mérges lett, mert átvertük, mások kreatívnak tartottak minket az ötlet miatt, megint mások eltévedtek a labirintusban, hogy most végül ki írt meg kit, és mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Mindenesetre sok érdeklődő megértette, hogy irodalomnak és életnek igenis köze van egymáshoz.
Véletlen című verse nagy vihart kavart az interneten, felháborodott szülők kommentelték és osztották meg a vers tankönyvből kifotózott képét. Mi a véleménye a botrányról, és mit üzen a felháborodott szülőknek?
Először is nagyon köszönöm a hozzászólóknak, hogy szenvedélyesen viszonyultak a vershez, akár a fejemet követelték, akár félistennek kiáltottak ki. Az irodalom halála az unalom, ha szidják vagy dicsérik, az csak jót tesz neki. Az egyik közösségi oldalon több mint négyezer lájkot és csaknem kilencszáz hozzászólást aratott ez a szöveg. Sokan egyáltalán nem voltak fogékonyak a humorára, és nagyon agresszíven reagáltak, de a kommentekből egész tanulmányt lehetne írni. Felmerült bennük a humán és reál szakmák megkövetelte tudás kérdése, hogy kell-e szenvednie egy jó írónak, hogy költői téma lehet-e vidám, hogy „ilyet én is tudok írni", hogy szabad-e a művészet vagy maradjon a neki kijelölt homokozóban, hogy ki dönti el, ki a jó szerző, hogy a díjak tükröznek-e valós értéket, hogy milyen megalapozottsággal védelmezi a pompázatos magyar nyelvet, aki WTF felkiáltással kezdi hozzászólását. Nagyon tanulságos volt a hadjárat, és csak bátoríthatom a szülőket, hogy ha nem tetszik a szöveg, ellensúlyozásként olvassanak fel helyette gyermeküknek minden este legalább egy olyan kortárs verset, amelyet szeretnek és jónak tartanak.
Az interjú eredetileg a KönyvesMagazin téli számában jelent meg.
