Az Amerikai vér című regénnyel egy új-zélandi szerző, Ben Sanders mutatkozik be a hazai olvasóközönségnek. A krimiíró fiatal kora ellenére már több kötetet jegyez, azonban míg korábbi művei mind hazájában játszódtak, friss regénye cselekményét már az Egyesült Államokba helyezte át. Sanders egy interjúban maga is elismerte, hogy a váltásnak főként kereskedelmi oka van, hiszen az amerikai olvasóközönség egy nagyobb, jóval befogadóbb publikumot jelenthet regényeinek. Ennek tudatában alkotta meg főhősét, Marshall Grade-et, a tanúvédelmi programban részt vevő ex-rendőr figuráját, aki sajátos eszközeivel igyekszik igazságot tenni. Látható, hogy a hasonló renegát igazságtevőket (pl. Jack Reacher, Jason Bourne, Jack Ryan) keblükre ölelik az olvasók és sikeres szériákat lehet felépíteni a kalandjaikra, azonban az epigonok közüli kitűnéshez mindenképpen szükséges valami egyedi hozzáadása is a műfaji alapokhoz.
Grade a New York-i maffiával való összetűzései miatt kénytelen inkognitóban rejtőzködni Új-Mexikóban, egyszerű hegesztőként. Estéit üres kocsmázás és egy elhagyatott manhattani lakásba való telefonálgatás tölti ki. Egyik este azonban a híradó egy fiatal lány eltűnéséről számol be, aki kísértetiesen emlékezteti valakire az előző életéből. Ennek hatására az ex-rendőr saját szakállára kezdi el felkutatni a lányt, mígnem a nyomozás során összetűzésbe kerül a helyi drogkartellekkel és ezáltal veszélybe sodorja saját inkognitóját.
Ben Sanders: Amerikai vér
Fordította: Varró Attila, Gabo, 2017, 345 oldal, 3490 HUF
A regény nem csak Marshallt helyezi középpontba, több szereplőt kapunk, akikben közös, hogy az ex-rendőrhöz hasonlóan a múltjuk elől menekülnek. Megismerhetjük az alkohol- és gyógyszerfüggő rendőrnőt, aki depressziója miatti felfüggesztését tölti. A kisstílű mexikói bűnözőt, aki a szadista főnöke miatt igyekszik otthagyni korábbi bandáját. Vagy a Dallasi Ember néven ismert bérgyilkost, aki folyamatosan meghasonlik a családi élete és az általa elkövetett véres leszámolások kettőségén. A regény cselekménye elsősorban az ő nézőpontjukból bontakozik ki.
Zsánerirodalmi műveknél nehéz valami forradalmi újdonsággal előállni, hiszen ezekben a műfajokban a szabályok már régóta le vannak fektetve, a műfaj toposzai pedig jócskán elhasználódtak, sőt legtöbbször már a műfaji kikacsintás és az önreflexió is elcsépeltnek hat. Azonban egy szórakoztató zsánerirodalmi regénynél szükséges valami (hangulat, karakter, váratlan fordulat a történetben), ami egyedi ízt ad az elbeszélésnek, és az olvasó nem érzi azt, hogy megint ugyanazt a történetet igyekeznek lenyomni a torkán, csak ezúttal nem a komornyik, hanem a kertész a gyilkos. Az Amerikai vér magányos igazságtevő archetípusa több helyről ismerős lehet, és maga a regény se feszegeti a műfaji határokat, a történet mégis számos elemével képes berántani az olvasót.
Sanders írói eszköztárának egyik legnagyobb erénye, hogy ügyesen göngyölíti a lüktető, üresjáratok nélküli cselekményt. A regény nem nagyon bajlódik felvezetéssel, rögtön az események közepébe csöppenünk, a karakterek motivációit és előéletüket pedig fokozatosan ismerjük meg. A kezdeti tempó pedig később se változik, a történet ugyanilyen intenzitással robog végig a regény lapjain. Sanders ugyanilyen szakértelemmel írja meg akciójeleneteit is, amelyek végig fent tudják tartani a feszültséget, anélkül, hogy öncélúnak vagy hiteltelenül bombasztikusnak hatnának. Ráadásul az egész nyakon van öntve egy jó adag nyers realizmussal: a szereplők olyan sérülésekbe halnak bele, amelyeket máshol még kacagva, lábon kihordanának.
De amiben a fiatal szerző leginkább kitűnik az, hogy képes regénye lapjait épkézláb karakterekkel benépesíteni, akik még ha néha elnagyoltnak is hatnak, fel tudják kelteni az olvasó kíváncsiságát. Sanders nem elégszik meg azzal, hogy a jókat fedhetetlennek, a rosszakat pedig velejéig romlottnak ábrázolja, igyekszik árnyalni figuráit és mindegyikhez azonosulási pontot kínálni. Teszi mindezt lírai hangnemben és éleslátással; tudja, hogyan kell a szereplők jellemeit egy-egy félmondattal ábrázolni:
A terápiás csoportokban általában a leélt életről beszélnek: volt harmincöt csodás évem. A felesége az érme másik oldalát nézte: még legalább negyven csodás év áll előttem. Élnem kell, nehogy kimaradjak belőle.
Ugyanakkor a szöveg néhány eleme könnyen ki tudja zökkenteni az olvasót. Ilyen például, hogy az események helyszínéül a teljesen hangulattalan Új-Mexikó szolgál, igazán sajátos atmoszféra nélkül. A rosszfiúk útmenti étkezdék hátsó bokszaiba szervezik találkozóikat, a menekülők poros motelszobákban rejtőznek, és mindig útba esik egy benzinkút, ahol a tulaj egy sakknagymester memóriájával rendelkezik, ha személyleírást kell adnia. Ezeket a sablonokat már mind láthattuk, de ezt talán betudhatjuk annak, hogy az író sem a számára ismerős terepre helyezte a cselekményt. A nem túl életszerű párbeszédek még inkább képesek fennakasztani az olvasót. Nemcsak az zavaró, hogy a hidegvérű bűnőzök számtalanszor hívják ellenlábasaikat becsmérlően „pajtásnak” vagy „kishavernek”, miközben azok jobban tennék, ha „szépen elkocognának”, de az is, hogy ilyen mondatok hagyják el a szájukat:
Tudod, hogy odateszem magam a komoly zsetonért, de ha fegyvert fogsz egy zsarura, durván átléped a sebességhatárt.
A regény hemzseg a hasonló vagánykodó mondatoktól, pedig a kevesebb ezúttal tényleg több lett volna.
Mindezek ellenére az Amerikai vér egy meglepően egyedi és kiforrott hangon megszólaló regény, ami elsősorban karaktercentrikusságával és lírai stílusával tűnik ki a zsáner hasonló darabjai közül. Ben Sandersben láthatólag megvan a potenciál, hogy egy hosszabb sorozaton keresztül építse fel szereplői történetét, ezt pedig az Amerikai vér, mint kiinduló regény, jól megtudta alapozni.
Szerző: Sas Csaba
