Fotó: Valuska Gábor
Ufókról, könyvkiadásról, napirendről, álnevekről mesélt a Margó második napján a több száz kötettel büszkélkedő, íráskényszerben szenvedő Nemere István, akit Valuska László kérdezgetett.
Nemere valószínűleg a világ legmunkamániásabb szerzője, aki talán bele is betegedne abba, ha nem dolgozhatna eleget. Jelenleg hatszázharminc-valahány könyvnél tart, egy cikk vagy egy fotó látványa is beindítja nála a történetképzést (Valuska letesztelte a legendát egy újsággal, sikerrel), ráadásul hétvégén, karácsonykor és január elsején is gőzerővel dolgozik. Ennek ellenére a hivatalos irodalomkritika levegőnek nézi, kézbe sem veszik a könyveit. Nemere azt gondolja, ez azért alakult ilyen szerencsétlen módon, mert a hetvenes években elkönyvelték őt egy sci-fi- és krimigyártó gépezetnek, s azóta sem képesek észrevenni, milyen sok műfajban alkot.
A Libriben vagy az Alexandrában néhány kivételtől eltekintve ne is keressünk Nemere-írást. A szerző az olcsó könyvpiacon van jelen, egy-egy művét öt-tízezer példányban nyomják ki, és öt-hatszáz forintért árulják őket. Egyébként összesen 12 millió példányban jelentek meg a könyvei itthon – hajmeresztően hangzik. Valuska is megdöbben velünk együtt, majd arról kérdezgeti az írót, hogy ha a slágerkönyvesboltok ennyire mellőzik a köteteit, a rajongók hogyan értesülnek a megjelenésekről, és honnan szerzik be a kincseket – Nemere pedig elárulja, hogy a példányokhoz kereskedőknél, illetve olcsó könyvesboltokban lehet hozzájutni. A Magyarországon szokásos jogdíjrendszerből ő egyébként kivonta magát: nem vesz fel pénzt az eladott könyvek után, hanem előre megállapodik a kiadóval egy viszonylag csekély összegben, és ezután a kiadó éveken keresztül azt csinál a kézirattal, amit akar.
Az általános döbbenet akkor hág tetőfokára, amikor Nemere beszámol egy napjáról. Figyelem, minden napja ilyen! Saját bevallása szerint életvitele halál unalmas lehet egy kívülállónak, és az se véletlen, hogy már a harmadik feleségét fogyasztja. Reggel a nappal együtt kel, leül az íróasztalhoz, ír 35-40 ezer karaktert (Valuska mindenkit figyelmeztet, hogy ez egy szakdolgozatnyi terjedelem), ezután orvosi rendeletre sétál öt kilométert, majd hazamegy, újra leül az asztal elé, és rendületlenül ír novellákat, leveleket, vagy nekiveselkedik egy fordításnak. Egyszer egy földközi-tengeri hajóúton megpróbált billentyűzet nélkül élni: négy kínkeserves, elvonási tünetektől hemzsegő nap után gyorsan visszaült a gép elé. Az ihlet szerinte a lusta írók ürügye, csak rendszerszerű módon érdemes élni, s a karácsony, a szülinap, vagy az év első napja sem telhet el szorgos munka nélkül.
Nemere tényleg a számok embere: az elképesztő példányszámadatok és a munkával eltöltött órák száma mellé felsorakoztatható a műfaji sokszínűség, és negyvenkét különböző álnév. Valuska megjegyezi, hogy talán csak sportkönyvről nem tud, mire a szerző egy olyan könyvéről kezd mesélni, ahol a szálak egy futóverseny körül gabalyodnak. Álnevei között akad angol, német, magyar, orosz, sőt, Nemere előszeretettel rejtőzött szépen csengői női nevek mögé is. Megtudhattuk, hogy a számtalan női álnév mára sajnos elfogyott, csak Melissa Moretti maradt meg, kalandjaiból az író épp a múlt héten adta le a hetvenedik folytatást.
Miután Valuska bevallotta, hogy első sci-fis könyvélménye Nemeréhez kötődik, az író elmesélte: vonzódása a kényes-gyanús témához, a parapszichológiai jelenségekhez (ufók, gömbvillám) több botrányt kavart a szocialista Magyarországon. Ő maga részt sem vehetett az 1986-ban megjelent Titkok könyvéről szóló vitában, egy évvel később viszont megírta a folytatást, amit az egyre puhuló diktatúra már lenyelt valahogy.
A beszélgetés végén az író alaposan bírálta a Wikipédiát, de az internetről elismerte, hogy „sok dolgot találni ott”, és „ez a 20. század legnagyobb találmánya”. Moderátor és vendég még elpoénkodtak kicsit a Margó büntetőtáboron, meg azon, hogy ki is az a Margó, majd Nemere felcihelődött és távozott. Reméljük, nem taposta le az emberáradat, ami a következő programra, a Háy Come Beckre (ami ilyen volt) érkezve zúdult be a Prezi ajtaján.
