Az életöröm poétája - Csukás István 75 éves

barraban | 2011. április 08. |

Csukás Istvánt köszöntötték a PIM-ben április 1-én hetvenötödik születésnapja alkalmából. A beszélgetésen Csukás termékeny költészetének morzsáival gazdagodhattunk, melynek párlata és esszenciája egyébként pontosan az, amit Csukás ízig-vérig megtestesít: az életöröm és a humor.


Fotó: Maczó Zsófia
 

A születésnapi ünnepség műfajának koreográfiája és fordulatai meglehetősen szokványosak és kiszámíthatóak, nem is részletezném, miért s miben – aki vett részt valaha bármely híresség laudációktól hemzsegő partiján, tudja, miről beszélek, de sokszor egy szép kort megért nagymama/nagynéni számára rendezett családi köszöntő is hasonló mókuskerékben pörög. A kérdés az, hogy az ünnepelt képes-e arra, hogy élettel, tartalommal töltse meg a formális szituációt, megfelelő humorral kezelje az obligát apoteózisokat, esetleg ki is figurázza a hullamerev műfaj sablonjait.

Nem is kérdés, hogy Csukás István tökéletes alany egy ilyen szerepre, mindent kihoz belőle, amit csak lehet. A szintén nem kifejezetten depresszív profilban utazó Lackfi János vidám bevezetője után a költő-író régi cimborájával,  Farkas László irodalomtörténésszel társalgott április 1-én, pénteken a Petőfi Irodalmi Múzeumban,, a PIM és a DIA közös rendezvényén, hetvenötödik születésnapja alkalmából. Gyerekirodalmi munkásságát ezúttal szinte teljesen félretette (tetették vele?), s hallgatósága tudását inkább életrajzi mozzanatokkal, no meg termékeny költészetének morzsáival gyarapította, melynek párlata és esszenciája egyébként pontosan az, amit Csukás ízig-vérig megtestesít: az életöröm és a humor.

Magyar sajátosság és mélyről burjánzó rákfene, melyet a közvélekedés és a kánonteremtők-formálók egy része is buzgón táplál, hogy a magára valamit is adó lírikus balsorstépte, halavány orcájú, talajvesztett lélek, aki folyvást zátonyra fut, mocsoktengerben hentereg, nemzetet sirat, vagy szerelmi bánatban semmisül meg. A lényeg, hogy kanonizálásához kötelező egy őt szüntelen rágó titkos féregfog, és a folyamatos napsütötte sáv alatt tartózkodás. Szerintem amúgy ezzel nincsen semmi baj, közép-európai búsongó vagyok, a szenvedés átélése nekem speciel esztétikai élvezetet okoz, de az mégsincs rendjén, hogy a magyar irodalom Thanatosz-siralomvölgye ijesztően túlnépesedett, az életöröm Érosz-palotájában lakozók száma pedig szánalmasan csenevész. Vajon hányan ülhetnek az utóbbiban Csukás mellett?

TOVÁBB      

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.