Lassan vége az augusztusnak, de azért még elég meleg van. Ennek örömére összegyűjtöttük nektek azt a 10 könyvet, amelyek szerintünk a legjobban ábrázolják, hogy milyen is amikor az agyvíz forr, a homlok gyöngyözik, a látóhatár összemosódik és az embert leteríti a forróság. - Jöjjönek hát a legjobb hőséges könyvek 10-től 6-ig.
10. Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton
Magyar tenger, magyar kánikula szélsőségesen naturalista, aprólékos képekben ábrázolva. Ha nem volna elég a vérnyomásunknak, hogy a hőmérő higanyszála az egekbe szökött, a sistergő, forró olaj a konyhában és az ipari létesítmények, kohók és huták füstje is rátesz egy lapáttal. Ez a kánikula füstöl, serceg, hullámzik, testet ölt, redőkbe rendeződik, és az sem segít sokat, ha a mirelit halat kezdik szétfeszegetni a büfében, hátha azok árasztanak egy kevés hűsítő légáramlatot.
Ugyan minek süt az a fránya nap a szerencsétlen bojtárra,
mikor már úgyis fülig szerelmes?
9. Petőfi Sándor: János vitéz
Petőfi szerelemről alkotott költői képeit az utókor előszeretettel koptatta klisékké, annyit hányódtak és használódtak a legkülönbözőbb kontextusokban, elbaltázott tömegkulturális (film)termékek címétől elkezdve nyelvösszeakadós kocsmai idézgetésekig. A híres bajszostól tudjuk, hogy a Szerelem a legfontosabb dolog a Szabadság mellett, azt is, hogy sokszor egy sötét veremre emlékeztet, a János vitéz első sorai pedig párhuzamot vonnak a legszentebb érzemény és a kánikula között. Ugyan minek süt az a fránya nap a szerencsétlen bojtárra, mikor már úgyis fülig szerelmes? – véli úgy az első két versszak, hogy ha a külső és belső forróság egyszerre hevíti az embert, az már több, mint amit el lehet viselni. Ja és érdekes, hogy az (állítólag) János vitéz által is inspirált Toldi szintén egy fullasztó nyári leírással kezdődik: úgy látszik, a legendás költőbarátok e téren is egy húron pendültek.
Kiszáradt narancsfák, vadul táncoló, bogárszemű lányok, gitár és kés.
8. Federico García Lorca: Andalúz dalok
De akár a Versek könyvét vagy a Cigányrománcokat is említhetném. Lorca költészetének atmoszférateremtő ereje akkora, hogy a versek elolvasása felér egy spanyolországi vakációval. A hangulat fülledt, érzéki; vissza-visszatérő, variálódó motívumokra, képekre épülnek a szövegek, és a kötet szinte minden darabjában szerepel a tűző nap (na jó, éjjel a hold – ami a Vérnász című drámában meg is szólal), a kánikula, kiszáradt narancsfák, vadul táncoló, bogárszemű lányok, gitár, kés és végül, de nem utolsósorban kiontott (forró) vér. Mindez persze lehetne émelyítően giccses és sztereotip, mint egy plakát az utazási iroda falán, de Lorca olyan mesterien ötvözi az andalúz és cigány folklórt a modern költészettel és szürreális víziókkal, hogy fel sem merül a fentebb említett veszély.
Azt hiszi, habteste csont nélkül szép bronzos árnyalatba vált majd át.
7. Fekete István: Tüskevár
Hímnemű osztálytársaim egyikét sem hozták lázba Ladó Gyula Lajos, azaz Tutajos, és
Pondoray Béla, alias Bütyök kis-balatoni kalandjai, ellentétben velem, akinek 8 évesen saját horgászbotja volt és semmire sem vágyott jobban, mint egy hatalmas csónaktúrára, meg apró szárcsák babusgatására. Na jó, mondjuk azt nem irigyeltem, amikor Tutajos – a regény hülyéje - meggondolatlanul leveti ingét a tűző napon, mert azt hiszi, habteste csont nélkül szép bronzos árnyalatba vált majd át. Többnapos merev egyenesen ülés, és Nancsi néni csodaolaja szükséges ahhoz, hogy kiheverje szörnyű tévedését, hirtelen mozdulatok okozta vad ordítozásokkal aláfestve. És akkor a rum- meg a cigipróbáról – melyeket parkolópályán töltött néhány napja alatt ejt meg, gyanítható végkifejlettel – már nem is beszélek.
Szaharában menetelős-verejtékezős-szomjúhozós jelenetek.
6. Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség
Rejtő nekem kimaradt, akárcsak az indiánregények – számomra ugyanis túl „fiús” témákat
feszegettek; épp ezért felfoghatatlan, hogy voltam képes elolvasni a Szigeti veszedelmet vagy a Zalán futását, mert hát ezekben is jobbára harc, öldöklés, vér folyik. Bár Rejtőnél mindez egészségesen macsós csihipuhivá fajul - a hátban „felejtett” kést olyan udvariasan kérik el, hogy azzal a legrózsaszínűbb lányregény legszigorúbb nevelőnője is maximálisan elégedett volna - egy-két könyv kivételével nem olvastam sokat a nagyszerű humorú szerzőtől. Annyit azonban tudok, hogy Rejtő Jenő aka. P. Howard légiós-regényei hemzsegnek a Szaharában menetelős-verejtékezős-szomjúhozós jelenetektől, én a következőt emelném ki: mindenki fulladozik, köhécsel a portól, csak a főhős, Galamb lóg ki a sorból, a szájharmonikájával bíbelődik, amiért meg is kapja a magáét a káplártól. Miután rájön, hogy többen hőgutát kaptak, szelíd nyugalommal világosítja fel a felettesét, hogy azt nagy valószínűséggel a tűző nap okozta. Nos, ezt is megtudtuk.
