Mikor ezt írom (a cikk a decemberi Könyves Magazinban jelent meg - a szerk.), épp úgy néz ki, hogy gigabájtadó helyett nemzeti konzultáció lesz. Tekintsük ezt a cikket inputnak ahhoz a kérdéshez, hogy mekkora az internet társadalmi és gazdasági haszna, hogyan befolyásolja ezt a támogatása vagy adóztatása, és mindez hogyan hat az olvasási szokásainkra.

Néhány hete legkisebb lányomnak Csukás István Vakáció a halott utcában című könyvét kellett elolvasnia iskolai feladatként. Hirtelen sehonnan sem tudtam megszerezni, de Csukás István sok műve ingyenesen letölthető a Digitális Irodalmi Akadémia oldaláról, így gyorsan leszedtem, konvertáltam, feltöltöttem az e-könyv olvasóra, és odaadtam neki. Mint minden könyvek közt felnőtt szülőnél, nálunk is állandóan megy a teljesen kontraproduktív „mobilozás helyett tessék olvasni”-mantra, így kellemesen meglepett, hogy a Kindle-ön mennyivel gyorsabban, nagyobb természetességgel olvas az éppen kütyük között felnövő gyermek. Aztán egy héttel később teljesen összezavart, amikor egy újabb iskolai olvasmányt (Nemere István: Fantasztikus nagynéni, de erről most ne nyissunk vitát, lásd a Könyves előző számának kötelezőolvasmány-ügyi megmondását) már megsárgult Delfin-könyv formájában nyomtam a kezébe, és egy este a klasszikus-romantikus mondatot hallottam tőle: úgy szeretem a régi könyvek szagát, majd együtt szagolgattuk a megsárgult Nemere Istvánt. (A vizuális típusoktól elnézést kérek fordulatért!)

Könyves magazin 2014/3.

Libri-Shopline, 2014, 104 oldal, 870 HUF/5 pont + 199 HUF

Mit találsz a magazinban? 5 exkluzív Gyarmati Fanni-fotó, Putyin és a legfontosabb orosz írók, Interjú Vámos Miklóssal, Lionel Shriverrel, Szorokinnal

 

Aztán nem sokkal később, utazás előtt konstatáltam, hogy Ngügi wa Thiong’o kenyai író óriásregénye, a Wizard of the Crow (nagyon ajánlom egyébként, az egyszerűség kedvéért most címkézzük afrikai mágikus realizmusnak), amelyet éppen olvastam, nem fér be a csomagomba. Nem csoda, majdnem 800 oldal. Alapdilemma, hogy illik-e lekalózkodni az e-könyvet, ha már megvan a papírkönyv – én most úgy döntöttem, hogy igen, hiszen csak folytatom a könyvet, aztán visszajövök, és megint folytatom papíron – egyébként is meggyőződésem, hogy a papírkönyv vásárlása mellé grátisz kellene járnia az e-könyv változatnak. Ilyet nem csináltam még, olvasok papíron és Kindle-n is (vagy tableten, mobilon, PC-n, hiszen elvileg bármelyiken tehetném), de egy könyvön belül még nem kevertem a kettőt. Egy ilyen vaskos, nehéz, egy kézzel nem tartható, járművön, utcán, kádban vagy szinte bárhol csak nehézkesen olvasható könyv esetében egyértelmű a Kindle előnye, így aztán vissza sem tértem a papírpéldányhoz.

Azt is most észleltem először, hogy mennyire más a könyv „elfogyasztásának” érzékelése a Kindle-n, amely nem oldalszámokat, hanem százalékokat ír ki, és fizikailag nem érzi az ember az előrehaladást, nem fogynak a lapok, nincs meg a jól ismert érzés, ahogy az egymásra rakódó lapok súlya jobbról fokozatosan átköltözik balra. És nem kell könyvjelző sem, amire én mindig valamilyen kóbor papírt – étteremszámlát, busz- vagy vonatjegyet, névkártyát, szórólapot – használok. Ezeket aztán mindig benne hagyom a könyvben olvasás után, így évekkel később is fel tudom idézni a könyvjelző alapján az élethelyzetet, amelyben olvastam. Itt is írtam korábban a hely és a szöveg viszonyáról, hogy milyen Maigret-t olvasni a Place Dauphine-en (kávézószámlát hagytam benne), Nesbø-t Oslóban (villamosjegy), Sebald angliai utazóesszéjét a történések helyszínén (az angol vonatjegy az egyik legjobb könyvjelző). Ilyenkor úgy érzem, hogy a könyvben hagyott cetlivel a könyv értékét is megnövelem – persze csak a magam számára.  Ezek persze inkább apró olvasói rigolyák, nem érdemi különbségek, a leginkább csak az, hogy a könyv súlya és formátuma nem emlékeztet folyton arra, hogy hosszú vagy rövid, súlyos vagy zsebméretű könyvet olvasunk-e, ami azért hordoz valami implicit esztétikai információt, és ennek a tudata valamelyest befolyásolja a befogadást is.

A könyv nem film, nem zene, információtechnológiailag alig van súlya. Csukás István esetében az egész manőver (letöltés, konvertáláshoz felöltés, konvertált fájl letöltése, feltöltés az e-könyv olvasóra, végül megint letöltés az eszközre) 150 forint/GB áron számolva alig 20 fillér (ötször utazik a 266 KB-os file). A Wizard of the Crow ennek az ötszöröse, de az sem rúg egy forintnál sokkal többre gigabájtadóban számolva.

Ez nem jelenti azt persze, hogy ne lenne baj a gigabájtadóval könyves szempontból, de az nem pénzügyi, hiszen ahogy láttuk, egy könyv súlya gigabájtban elhanyagolható mondjuk az adott könyv filmváltozatához képest.
A fő probléma szemléleti: elriaszt a digitalizációtól, és elsősorban olyan területeken, ahol még van hová fejlődni, és az e-könyv ilyen. Hagyjuk a romantikus blablát a papír zizegéséről, az mind csak az interfészhez kötődik – a szavak, a gondolatok azok, amik számítanak, a papír csak hordozója ezeknek. Ha a szinesztéziát figyelmen kívül hagyjuk, az e-könyvnek szinte csak előnye van: ha az eszköz megvan, újabb könyvek elolvasásának a környezeti lábnyoma sokkal kisebb; nem foglalnak a könyvek helyet; bárhol beszerezhetőek és még csak a kiszállításra sem kell várni; hordozhatóbb. És még üzleti értelemben is lehet előnyös: bár lehet, hogy az ingyenes letöltés okoz majd a későbbiekben bevételkiesést, de a pozitív oldalon vegyük számításba, hogy az e-könyvet nem adjuk kölcsön, és nincs másodlagos, a kiadóktól független kereskedelme sem (antikvárium). Igaz, közkönyvtári modell sincs egyelőre. Meg kell persze jegyezni, hogy az Amazonnál létezik erre megoldás: kölcsönadhatók a könyvek, és előfizetés ellenében több százezer könyv ingyen olvasható, de ez a lehetőség csak az ő rendszerükön belül létezik.

A technológiai, üzleti, alkotó fejlődést a világban az úgynevezett kreatív rombolás (creative destruction) hajtja. Erről a folyamatról szól Matt Ridley A józan optimista című könyve, számomra az elmúlt hónap meghatározó olvasmánya. Új megoldások, új iparágak rombolnak le régieket, és kínálnak jobbat. Így lépett a vitorlás helyébe a gőzhajó, a morze helyébe a telefon, a petróleumlámpa helyébe a villanyvilágítás, a vezetékes telefon helyébe a mobil, és így fog a Facebook helyébe valami jobb. Az internet, a digitalizáció szinte minden iparágban a kreatív rombolást gyorsító technológiává vált. A kreatív rombolás során ugyanis általában átrendeződik egy teljes értéklánc. Vannak kárvallottjai – megszűnő szakmák, csökkenő nyereségek, feladni kényszerült rutinok – és vannak nyertesei – újonnan keletkező szakmák, új helyeken megjelenő nyereségek, kényelmesebb, magasabb színvonalú szolgáltatások. A kreatív rombolásból a rombolás időszaka mindig fájdalmas, a vesztésre állók érthetően igyekeznek lassítani a változást, de ez a minta végigköveti az emberiség fejlődését, és eddig még mindig a javunkat szolgálta. Legalábbis Ridley elég meggyőzően építi fel világmagyarázatát erre – amiben biztosan az is benne van, hogy jólesik a sok apokaliptikus anti-techno vízió után egy olyan narratívát olvasni, amelyben végső soron a fejlődésnek van értelme, és végül mindig jobb lesz tőle a világ.

A kreatív rombolás értékajánlata abban áll, hogy az új mindig jobb árérték-arányt kínál a réginél. Az internet által gerjesztett kreatív rombolásáradat során ennek a fedezete többnyire az volt, hogy logisztikai vagy gyártási költséget spórolt azáltal, hogy az információ gyorsabban és olcsóbban utazott (vagy maga az áru vált fizikaiból digitálissá), és az így keletkező megtakarítást átadta a fogyasztónak vagy megosztotta vele, miközben kényelmesebbé is tette a fogyasztó életét. Az e-könyv esetében ez mind egyszerre áll fenn: megspórolja a fizikai példány kinyomtatásának és a fizikai bolt fenntartásának, illetve a szállításnak a költségét, miközben a fogyasztó gyorsabban fér hozzá a könyvhöz (ráadásul több könyvhöz, hiszen nincs a bolt korlátos kínálatához kötve), és kényelmesebben használható formában is teszi mindezt. Tehát biztosra vehetjük, hogy az e-könyv át fogja venni a papírkönyvek helyét, néhány kategóriát (például a képzőművészeti albumokat) kivéve. A logika azt diktálja, hogy ennek is lesznek vesztesei (papírgyárak, nyomdák, könyvespolckészítők, későn reagáló kiadók), de az ő veszteségükből új nyereségek fognak keletkezni, és a gazdaságossági gondokkal küzdő könyvipar akár a saját árrésének javítására is fordíthatja a hatékonyságjavulást. Felületes hatása ennek lesz majd az irodalom alkotói oldalára is, ahogy a zeneiparban már korábban megkezdődött (de véget még messze nem ért) digitális átrendeződés megmutatta. Lehet, hogy kevesebb lesz a novelláskötet, az antológia, mert nincs könyvkötészeti szempont, külön is meg lehet jelentetni novellákat. (Vagy tudományos cikkeket. Vagy akár verseket? Na jó, ne essünk túlzásokba). Akár már ma is lehetne videót vagy zenét ágyazni regénybe. Miért ne lehetne egy zenei utalásokkal teli Nick Hornby- vagy Bret Easton Ellis-regényben meghallgatni a zenét, amiről szó van? Ezek mind érdekesek, de azt hiszem, hogy ezen a téren kevésbé lesz megrázó a változás, mint a lakberendezésben, ahol a könyvespolc mint térszervező elem lassabban fog eltűnni, mint a könyvek.

Hogy hasznos-e a kreatív rombolás, annak ellenőrzésére egyszerű próbát javaslok: próbáljon mindenki egy olyan technikai eszközre vagy megoldásra gondolni, ami valamikor létezett, de már nincsen, pedig szükség lenne rá, vagy legalábbis jobb, mint az, amit most használunk helyette. Én nem tudtam ilyet említeni. (Persze mondhatnám álszentül, hogy bakelitlemez, de az egyrészt még létezik, másrészt felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem gyűjtöm? Azért, mert mérlegre téve az előnyeit és a hátrányait, az új megoldások mégiscsak jobbak.) Ha pedig elfogadjuk tehát, hogy a kreatív rombolás hasznos, abból az következik, hogy segítenünk kell, vagy legalábbis el kell gördítenünk az akadályokat az útjából. A vállalkozásnak nemcsak a formális szabadsága, hanem felhasználóbarát környezete és kifejezett bátorítása, az innováció jutalmazása és az innovációbarát gazdasági berendezkedés alapfeltétele ennek.

Így kanyarodunk vissza a netadóhoz. Az e-könyveket ugyanis furcsa és tényleg érthetetlen módon régóta terheli egy EU-szintű netadó, mégpedig abban a formában, hogy míg a papírkönyveket a kedvezményes ÁFA körébe sorolja az unió, addig ez a kedvezmény az e-könyvekre nem vonatkozik. Ez minden országban hatalmas különbséget okoz, Magyarország esetében például 22 százalékosat [a nyomtatott könyv áfája 5 százalék, de a digitális változaté 27 – a szerk.], ami nem teszi érdekeltté sem a piaci szereplőket, sem a fogyasztókat az e-könyvek terjedésében. Ráadásul semmi logika nincs benne, hiszen az állam támogatása a kedvezményes áfa formájában nem a hordozó technológiának, a papírnak, hanem a gondolatnak és az ismeretnek szól, amelyet a technológia hordoz, akár a papír az, akár egy e-könyv olvasó. A netadó az e-könyvekre nem róna különösebb pénzügyi terhet, szemléletit annál inkább. Az áfamegkülönböztetés viszont hatásosan gátolja a fejlődést ezen a téren egész Európában, amely így tökéletesen le is maradt az Egyesült Államoktól.

Az Amazon betörésétől való félelmében pedig az EU most sem az e-könyvek áfájának  csökkentésén gondolkozik, hanem új szabályt alkot arra, hogy az EU-szabályozást meghekkelő Luxemburg (ott 3 százalék az e-könyvek áfája) által teremtett kiskaput hogyan zárja be, és tartsa magasan az adót. Ennek az áfamegkülönböztetésnek a káros hatása talán még nagyobb is, mint a végül visszavert netadóé lett volna. Nem látom magam előtt, ahogy az e-könyvek áfájának csökkentéséért tömegek vonulnának az utcára, de nem árt tudni, hogy nemcsak abcúg netadó, de abcúg az európai e-könyvek áfaszabályozása is.

Jussi Adler-Olsen: Palackposta
Bereményi Géza: Vadnai Bébi
Matt Ridley: A józan optimista
Pruzsinszky Sándor: Halhatatlan cenzúra
Ngugi Wa Thiong’o: The Wizard of The Crow

Szerző: Weyer Balázs