Kedvenc mélynövésű, bajszos gallunk és túlsúlyos tettestársa, aki gyerekkorában beleesett egy kondér varázsitalba, már 50 éve püfölik a római légiósokat. Az első Asterix és Obelix képregény 1959. november 29-én jelent meg a Pilote magazin 0. számában. A két gall harcos rajzolója még most is a 82 éves Albert Uderzo (Asterix mellékszereplőként már a 40-es években is felbukkant nála), történetek írója pedig René Goscinny volt egészen az 1977-es halálig (ő egyébként a szülőatyja egy másik híres francia-belga képregényhősnek, Lukcy Luke-nak is), azóta az ő feladatát is Uderzo vette át.
Az 1959-ben alapított Pilote a tizenéves generációnak szóló, ugyanakkor művészi igényű képregényújság volt. Művészeti vezetője az alapító Uderzo, szerkesztője (majd később főszerkesztője) Goscinny lett. Évekig ebben a lapban futottak az Asterix és Obelix történetek, még azután is, hogy 1961-ben kijött az első önálló album, az Asterix a gall. Ami akkora siker lett, hogy később egészen a 70-es évekig évente egy vagy két újabb kötet követte. Idén az 50. születésnapra jelent meg a sorozat 34. része, a L’Anniversaire d’Astérix et Obélix – Le Livre d’or, aminek a borítóján a rómaiak két réme, meg egy leterített vadkan aranyszobrán röhögnek a főszereplők. És itt látszik csak igazán, hogy a derék Obelix mennyit hízott fenékre az elmúlt öt évtized év alatt!
Asterix és Obelix 50 év alatt beutazták az egész ókori vilgot. Verekedtek Egyiptomban, Belgiumban, a vikingek sárkányos hajóin, a ködös Albionban és még Amerikában is. Pannóniát sajnos kihagyták, mi magyarok mégis imádjuk őket. Hogy miért? Elsősorban a fergeteges vizuális poénok miatt: a sarujukból kiütött római légiósok pont úgy repülnek át a színen, mint a részeg matrózok és ordibáló őrmesterek a Rejtő-Korcsmáros képregényekben! Na meg az agyzsibbasztó szóviccekkel sokkoló, szellemes névfordítások miatt. (Husquiloplus, az elhízott római helytartó, Nemhullicatantus, a buta légiós, López de Futastán y Ramodón, a hispán tolvaj, és persze a görög fogadósok: Kosztasz Fenerosz és Hamarelmész Hamexász.)
Magyarul először 1968-ban, az újvidéki Forum Könyvkiadó dobta piacra a két gall kalandjait (ők nyomták ekkoriban a Lucky Luke füzeteket is, Talpraesett Tom címmel), Kopeczky László fordításában. A hazai kiadás jó 10 évet késett: 1979-ben a kultikus Alfa újság hozta le az első Asterix-történetet, Timár György költő zseniális átdolgozásában (aki később is sok Asterixet fordított, neki köszönhetőek az olyan extra nyelvi gegek, mint mikor az egyiptomi helytartó az Élet és Kairódalom legújabb számát olvassa, vagy a vikingek dala: Összecsengnek dalunkban a sorvégek/Leszünk mi még dánok is meg norvégek!").
A legenda szerint Uderzónak és Goscinnynek mindössze 15 perce volt megtervezni "a franciák Miki egerét". Csak annyit tudtak a gallokról, amit minden francia iskolás a tankönyvekből: a vérzivataros ókor egyik hosszú hajú, barbár népe, akiknél mindenkinek x-re végződik a neve. Aztán később persze körvonalazódott a jól ismert történet: Asterix, Obelix és a többiek egy kis faluban laknak valahol a Bretagne-félsziget közepén, római cölöperődökkel körülvéve. Ez a maroknyi, vicces nevű gall (Főfőnix, Hasarengazfix, Sokadikix) nemzeti sportként űzi a légiósokkal pofozkodást, de persze csak akkor győznek, ha ittak a vén druida, Magicoturmix csodaelixírjéből (az öreg varázsló kondérjába borult bele kiskorában Obelix, így ő varázsital nélkül képes a mázsás sírköveivel lecsapni egy teljes légiót).
Mivel a Galliában állomásozó római katonák egy idő után már tudják, hogy nem szabad ujjat húzni az apró szőke fickóval, meg a dagadt barátjával, a két hős a nagyvilágban kezdett új kalandokat keresni. Goscinny és Uderzo ezeknél a sztoriknál már alaposan felkészültek a történelmi hátteréből: "előtanulmányként" a két gallhoz hasonlóan beutazták Európát, és összeírtak minden olyan múzeumi tárgyat és popkulturális ikont, amit be lehetett építeni egy-egy vizuális gegbe. Így bukkan fel például az angliai epizódban a Beatles, Sean Connery és a délutáni tea (újdonsült londoni barátaim egyébként az El Caminón is azt mondták: "Ha meg akarod tudni, milyen lehetetlen fickók valójában az angolok, olvasd el az Asterix Britanniábant!").
Az Asterix-albumokban sokszor felukkannak híres festmények és szobrok is. Bruegel Parasztlakomája például egy az egyben átkerült az Asterix a belgák közöttbe, a mostani jubileumi szám közepén meg Delacroix: A Szabadság vezeti a népet című festménye kelt életre. De ott vannak a nagy kedvenceim, a kalózok is, akiknek minden részben elsüllyed a hajójuk: ők az Asterix és az idegenlégiósokban pont úgy ülnek a deszkákon, mint Géricault hajótöröttei a Medúza tutaján.
Az Asterix az Olimpián néhány képkockáján Mürón Diszkoszvetőjét és Rodin Gondolkodóját is láthatjuk, a New York-i szabadság szobor a La grande traversée című füzetben tűnik fel, a Napkirály pózában lefestett gall törzsfő pedig a Le grand fosséban (a hasonlóságokat a centure-lecture.com is kigyűjtötte). Ezeket a poénokat és a következő nagy utazás helyszínét mindig Uderzo találta ki, majd az ötelteit rábízta Goscinnyre, aki képről képre haladva megírta a történetet meg a vicces dialógusokat, és hármasával küldte vissza Uderzónak megrajzolni a kész oldalakat.
Asterix népszerűségének csúcsán, 1974-ben Goscinny és Uderzo saját rajzfilmfilmstúdiót alapítotott, ami Obelix kedvenc kiskutyája után az Idefix címet kapjt. Első egész estés mozifilmjük a 76-os Asterix tizenkét próbája volt (a 67-es Asterix a gallt és a 68-as Asterix és Kleopátrát még a Dargaud Filmsnél és a Belvisionnél forgatták le), ami számomra különösen kedves, mivel 1984 környékén ez volt az első mozis élményem a szolnoki Vörös Csillag Filmszínházban (aminek az egyik feléből azóta kocsma lett, a másik felében meg potyog a vakolat a klasszik piros-fehér csempekőre). Nekem azóta is Szombathy Gyula hangján szólal meg a fejemben a mélynövésű gall, ha előszedem nosztalgiázni a régi Alfákat.
Goscinny 1977-es halála után már nem készül több Asterix film az Idefixnél. Barátja iránti tiszteletből Uderzo a mai napig feltünteti szerzőtársként Goscinnyt, de a 80-as évektől máig kiadott 10 új album történetét és a rajzait már egyedül készítette. Az Idefix bezárása utáni rajzfilmek és a Gerald Depardieu-féle élőszereplős változatok elkészítésében már nem vett részt, csak a nevét adta hozzájuk.
Hogy a 34 Asterix-kötetből megjelenik-e valaha magyarul az összes, nem tudni. Valószínűleg a mostani képregénypiacon még egy ilyan jól bejáratott, és egyben erősen a nosztalgiára építő brand is halálra van ítélve (bár a szintén Goscinny-klasszikus Lucky Luke egész jól fogy a Pesti Könyv kiadónál). A magyarul megjelent Asterix-kötetek listájából kiderül, több kötet kétszer is megjelent itthon (illetve Újvidéken), néhányat viszont soha nem olvashattunk:
Újvidéki (Fórum) kiadás:
Asterix a gall hős
Asterix - Az arany kacor
Asterix - Bűvölix elrablása
Asterix a gladiátor
Asterix galliai körútja
Asterix és Kleopátra
Asterix - Vezérek harca
Asterix a Britek között
Asterix és az idegenlégiósok
Asterix az Olimpián
Asterix Spanyolországban
Asterix - Megosztott falu
Asterix és a Normannok
Asterix éz auvergne-i pajzs
Asterix meg a rézüst
Asterix a római druida
Asterix Helvéciában
Asterix a látnok
Asterix - Istenek hona
Asterix a belgák között
Asterix - Oszd meg és uralkodj
Asterix - A nagy fogadás
Asterix - Caesar ajándéka
Asterix Korzikán
Egmont kiadás:
Asterix a gall (1987)
Asterix és Kleopátra (1989)
Asterix a gladiátor (1990)
Asterix - Főnökfőtörők (1991)
Asterix és az aranysarló (1991)
Asterix Britanniában (1991)
Asterix Britanniában (1994)
Asterix - Caesar ajándéka (1994)
Asterix a légionárius (1995)
Asterix a látnok (1995)
Asterix - A viszály (2000)
Asterix és a kondér (2000)
