Rubin Szilárd írt partizánponyvát, bűnügyi történetet és szocreál családregényt is, de nem ezért tartjuk számon. Egyáltalán számon tartjuk? Hiszen minden róla szóló méltatás azzal kezdődik, hogy Rubin műveit elfeledték, de most végre újra rátaláltunk. Majd azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán rátaláltunk volna. A Rubin-próza búvópatakként csörgedezik, ám időről időre felszínre bukkan.

Ha Rubin-reneszánszról beszélnénk, nem lennénk feltétlenül pontosak. Hiszen a kultusznak nem volt mihez képest újjászületnie. A Csirkejáték című regény első, 1963-as megjelenése óta több ízben került már figyelem középpontjába, a legszűkebb szakmán kívül azonban nem sikerült híveket szereznie magának. És ez korántsem a regény hibája. Csak a legutóbbi időkben felismert jellemzője a magyar kánonképződésnek egy furcsa anomália: az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek sokszor nagyszerű, gyakran csupán jó, és legalább oly gyakran persze kimondottan silány szerzői úgy lúgozódtak ki az irodalmi emlékezetből, mintha nem is lettek volna százezres példányszámban olvasott, megbecsült írók a maguk idejében. Sok esetben a politikai érintettség az oka ennek a diszkvalifikációnak, más esetben a prózafordulat ízlésátformáló hatása miatt váltak e szerzők ódivatúvá, előfordul azonban, hogy semmilyen ésszerű oka nincs annak, hogy lemondtunk e néhány évtized kis- és nagymestereiről.

Fejes Endre, Mándy, Ottlik, Karinthy Ferenc, Szentkuthy. Ők még a szerencsésebbek. Hány nagyszerű írót nem olvastunk, még ha esetleg hallottunk is róluk? Rubin Szilárd esetében azonban még erről sem beszélhetünk, hiszen ő főművei első (majd második, harmadik) megjelenése idején sem keltett értékeihez méltó visszhangot. Erre leginkább kétirányú korszerűtlensége adhat magyarázatot: sok tekintetben korát megelőző bátorsággal írt, bizonyos értelemben mégis régimódi volt. Ahogy Dunajcsik Mátyás fogalmaz a Holmiban megjelent, 2010-es esszéjében: „Rubin Szilárd életműve (...) egy elhagyott lakás valahol a Mészöly, Ottlik, Nádas és Esterházy nevű felhőkarcolók mögött, a „prózafordulat" néven ismert városrész tőszomszédságában, közvetlen átjáróval a Pilinszky-monostor kerengőjébe, és egy sarokra a régóta bezárt Darling eszpresszóhoz, melynek lelakatolt üvegajtaja mögül éjszakánként még mindig kihallani az Újhold aktuális számát szerkesztő Nemes Nagy Ágnes reszelős gordonkahangját."

AZ APRÓSZENTEK KUDARCA

Az Aprószentek volt az a regény, amelyet Rubin Szilárd sosem tudott befejezni. Nemcsak azért, mert 2010-es halála tette ezt lehetetlenné, hanem mert hosszú évtizedekig bajlódott a könyvvel. Szó szerint behálózta a történet, nem egyszerűen esztétikai, hanem morális problémák is gyötörték: túl közel került a témához. Az Aprószentek a huszadik század egyik legbrutálisabb gyilkosságsorozatáról szól, és valahol a riport- és a lélektani regény között billeg. Keresztesi József szerint már maga „a témaválasztás is eleve vesztes helyzetbe hozta Rubint", hiszen a gyilkosságsorozattal kapcsolatban időről időre felmerült, hogy azt nem a letartóztatott Jancsó Piroska, hanem szovjet katonák követték el. Ez pedig olyan politikai akadályokat görgetett az oknyomozó riporter-író elé, hogy szinte megírhatatlanná vált a könyv. Másrészt Rubint annyira megigézte Jancsó Piroska karaktere, hogy a kutatás során folyamatosan attól kellett tartania, elveszíti objektivitását, így lett kétszeresen nehezített a vállalkozás. Harmadrészt a magyar irodalomban kevéssé bejáratott műfaj az oknyomozó riportregény, számos olyan stiláris kérdéssel bajlódott Rubin, amelyek például egy amerikai szerző munkáját nem nehezítik. Így aztán a sosem befejezett Aprószentek végül Keresztesi József szerkesztésében jelent meg idén a Magvető Kiadónál. (Szekeres Dóra)

Rubin költőként kezdte pályafutását, az Újhold köréhez tartozott, olyan pályatársak meghatározó szellemi erőterében, mint Pilinszky vagy Nemes Nagy Ágnes. Aztán hamar prózára váltott, és onnantól fogva nem is tért vissza a lírához, de nyelvének költőisége továbbra is szembeötlő. Szinesztéziákban, meghökkentő hasonlatokban, erős költői képekben tobzódó, patikamérlegen kimért prózanyelv Rubiné. Legelső munkái, a Földobott kő (1952) és a Szélvert porták (1956) még erősen vonalas, leginkább a szocialista realizmus esztétikájából építkező családregények voltak, nem is beszélve az egyenesen propagandairodalomként értékelhető Partizánok a szigeten (1953) című regényéről. Ahogy azonban a Rubin életmű gondozója és egyik legelmélyültebb szakértője, Keresztesi József is írja a Magvetőnél nemrég megjelent tanulmánykötetében, már ezek a művek is felmutattak bizonyos, az érett Rubin-prózára jellemző jegyeket és a kor szocreál irodalmától idegen öntörvényűséget – esztétikai és ideológiai értelemben egyaránt.

Rubin a Csirkejátékban egy felnőni nem tudó, de megromlott generáció hangját hallatja: átütő, agresszív, önpusztító vágy süt az anakronisztikusan kerekre formált, lírai mondatokból. A főhős, Angyal Attila, a feltörekvő, frusztrált, fiatal író és Carletter Orsolya, a hajdan előkelőnek mondható úri család sarjának héjanásza természettudományos pontossággal írja le az értelmet felülíró szenvedélyt. Hagyjuk-e, hogy felemésszen, tönkretegyen, vagy még időben kiszakítjuk magunkat belőle? Erre utal a cím is: „Amerikában úgy nevezik, hogy csirkejáték. Ki mer tovább a sínen maradni a robogó vonat előtt..."
Keresztesinél olvashatjuk, hogy a címbeli angol kifejezést (chicken run) James Dean 1955-ös Rebel Without a Cause (Ok nélkül lázadó) című filmjéből kölcsönözte, amelyet az 1956 októberi, Írószövetségi hajókirándulás alkalmával látott Bécsben.

A Csirkejáték és a másik főművének tekintett Római Egyes is tapinthatóan érzéki szöveg – erotikus és nem erotikus értelemben egyaránt. Világképző módszerének lényege a filmszerű jelenetezés és az érzékekre ható leírások alkalmazása. A Római Egyes középpontjában is egy zaklatott szerelem áll, Rostás Levente és Benkő Piroska korántsem problémamentes kapcsolata. Rostás alakja némiképp Angyal Attila továbbírásaként is olvasható, ugyanúgy tetszőlegesnek ható visszaemlékezésekből épül újjá egy szerelem és egy élet története. Központi témája – a Csirkejátékhoz hasonlóan – a szerelem és a szenvedély fonák természete és a szerelmi kapcsolatainkon keresztül is megélt egzisztenciális magány. Külön érdekessége a Római Egyesnek a kulcsregényjelleg: Pilinszky János Martinszky László néven, Jancsó Miklós Czakóként, Galsai Pongrác Baksay Aliként jelenik meg a történetben.

Rubin Szilárd az iskolapéldája annak, hogy valaki lehet kevés művel is jelentős alkotó. Érdekes módon azonban még legrajongóbb kritikusai is hajlamosak elismerni, hogy két főműve sem mentes bizonyos prózaírói aránytévesztésektől, előfordulnak túlírások, beszüremlik a didakszis, némi modorosság, érzelgősség. Hogy ez mégsem zavaró, és hogy kijelenthetjük, a háború utáni magyar próza egyik kiemelkedő alkotójáról van szó, a Rubin-próza szuggesztív, átható, megragadó erejével és lírai szépségével magyarázható.

A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI GYILKOSSÁGSOROZAT

1953. október 13. és 1954. augusztus 14. között egy különös bűnténysorozat tartotta rettegésben a törökszentmiklósiakat : sorra tűntek el fiatal lányok (a csak éppen tizenévestől a majdnem húszévesig). Hol a vásárlásból nem tértek többé haza, hol a vasárnapi vásár forgatagában tűntek el – öt lánynak veszett összesen nyoma. Volt, amelyik korábban is „kicsapongó" életet élt, ezért azt gondolták, megszökött valami férfival, volt, amelyik szegény, de gondos, szerető családban nőtt fel. Minden egyes eltűnés után nyomozás indult, és a vallomások szerint a lányok majd mindegyike egy fiatal nő társaságában volt eltűnése előtt. A heti vásárban hangosbemondón is keresték őket, és figyelmeztették az embereket, hogy ne hagyják felügyelet nélkül egy pillanatra se gyermekeiket. Kísérteties módon még így is eltűnt a nap végére egy újabb lány. A hatóságok furcsa, szinte amatőr módon reagáltak, mert bár a vallomások mindegyike megemlítette Jancsó Piroska nevét, akit prostituáltként tartott számon a rendőrség, és döbbenetes módon többször kihallgatták az eltűnések idején – a többi, hetente behívott prostituálttal együtt –, mégsem találtak semmilyen bűnesetre utaló jelet vele kapcsolatban. Majd egy évnek kellett eltelnie, hogy egy éjszaka egy menekülő fiatal nő azzal verje fel a rendőrséget hogy Jancsó Piroska meg akarta erőszakolni és fojtani, miután előzőleg felajánlotta, hogy szállást nyújt neki éjszakára. Ekkor már házkutatást tartottak a nőnél, és a ház alatti kútban megtalálták az öt áldozat foszlásnak indult hulláját. Azonosításuk lehetetlen volt, nemcsak az állapotuk miatt, hanem mert az eltűnt lányok családja képtelen volt elfogadni, hogy az ő gyermekeiket találták meg. Nem voltak hajlandóak azonosítani a holtesteket, jeltelen sírba temették őket, a családok pedig örökké várták haza a lányaikat.
Jancsó Piroska több tanúvallomást tett, az egyikben még szerepeltek a szovjet katonák, akiknek bűntársa volt, de az utolsó vallomásból rejtélyes módon ez már hiányzik. Jancsó Piroskát kötél általi halálra ítélték, anyját, akire szintén terhelő vallomást tett, szintén halálra ítélték de ezt később életfogytig tartó börtönre változtatták. Jancsó Piroska kislánya és kisfia állami gondozásba került.
Rubin Szilárd Jancsó Piroska anyjával és gyerekével, valamint több áldozat családjával, a nyomozásban részt vevő rendőrökkel is találkozott, ezt a több évtizedes tényfeltáró nyomozást és alkotói munkát örökíti meg az Aprószentek. (forrás: Könyvesblog, Szekeres Dóra)

SZERZŐ: Falvai Mátyás

A cikk a Könyves Magazin 5. számában jelent meg.