Napjaink lanyha olvasási kedve töretlen népszerűségnek örvendő slágertéma. A társadalom kulturális egészsége fölött őrködők féltésének első számú tárgya a gyermek: tökéletes a konszenzus, hogy kezében maximum akkor van könyv, ha a billegő asztal rövidebb lába alá helyezi: hogy folyamatosan a tévé, a számítógép és az internet előtt hülyíti magát, a képéhség ugyanis maga alá gyűrte: hogy a képernyő által vetített külső képek értéktelenebbek (sőt károsak rá nézve), mint az olvasás közben önmagának vetített belső képek. Szerda délelőtt a Vakvarjú étteremben tartott sajtóreggelin ez a mélyre ivódott hit is terítékre került a helyre kis pizzaszeletek, apró sonkás szendvicsek és narancslé társaságában, néhány, a köztudatnak talán meglepetéssel szolgáló ténnyel együtt.
Olvasó gyerekek Alsózsolcán (Fotó: Valuska Gábor, Olvassunk Együtt!)
A beszélgetés elsősorban a Családi Olvasás Éve alkalmából tavaly levezényelt olvasáskutatás eredményeit igyekezett körbejárni (ebben szerepelt a sok derültséget okozó „kötögető nagymama” csoport!). Fogadok, hogy nem sok szakmán kívüli tudja, hogy a 2000-ben készült, sokat hivatkozott és lehangoló vizsgálati eredmények (PISA stb.) ismeretében megnyomott morális pánikgomb 2005-től napjainkig a könyvfogyasztás és a szövegértés általános emelkedését aktiválta, 2009-ben a nemzetközi, 2010-ben a magyar kutatás is ezt támasztotta alá: az egykor majd szárnyaló olvasási kedv talán nem ködös fata morgana csupán. A szerdai beszélgetés tehát optimista hangulatban fogant, s ahogy ez lenni szokott, a házigazda, Veiszer Alinda és a szakértők között hosszas találgatás alakult ki az okokról, melyben a kereskedelmi tévék okozta csömörtől (sic!) a sokszorosára növelt marketing-stratégiákon és a könyv termékké való újraértelmezésén át az EU felzárkóztatáskényszeréig és Kertész Imre Nobel-díjának olvasásnépszerűsítő hatásáig mindenféle teória elhangzott.
Gergely Ferenc, a kutatás vezetője a változások árnyoldalának, azaz a „deprivált (nemolvasó) szegmens” növekedésének említésével igyekezett hűteni a közös örvendezést, a tévé agysorvasztó hatásának bevonásával újfent passzívnak és kiszolgáltatottnak (kábé hülyének) definiálva a képernyőfogyasztókat úgy en bloc, s ezzel a beszélgetést beterelte a jól megszokott mederbe (tudom, hogy nem a televízió tárgyalása volt a cél, ettől függetlenül minduntalan felbukkan, mint az olvasásikedv-csappanás kedvenc bűnbakja, sommás, leegyszerűsítő, odavetett mondatokban). Kiderült, amit eddig is tudtunk, hogy a kisvárosokban és falvakban kisebb az igény az olvasásra, elhangzottak az ismerős okok: mert mások a lehetőségek, mert alacsonyabbak a jövedelmek, mert más a társas háló. „Vidéken kell inkább könyvet népszerűsíteni” – vonta le hát a bölcs következtetést a házigazda, mindenki egyetértően bólogatott, az Ulpius Kiadótól érkezett Huszti Gergely pedig röviden értekezett a vidéki könyvkiadók sajnálatos lemaradásáról.
A beszélgetés fókuszába ezután került a mindig aktuális vesszőparipa, a gyermek. Ha a felnőtt olvas, a gyerek is olvas? – volt a következő programpont, Veiszer Alinda kiegészítő kérdésével megspékelve, hogy ez fordítva működhet-e (itt főleg a Potter-sagára utalt, mely sok esetben gyerekkacsókból vándorolt át a szülői kezekbe). Persze, hangzott a válasz, más típusú könyvek és rajzfilmek születnek, mint a múlt évezredben, felnőttekre kikacsintós, utalgatós, több generációnak szóló művek, mint például a Picture Book, melyben sok a kép, a sztori kitalálása pedig nagyrészt a családra van bízva - erre Szvetelszky Zsuzsanna kommunikációs szakértő, szociálpszichológus, valamint társadalom- és pletykakutató megjegyezte, hogy őt halálra idegesítik ezek a dolgok, nem volt tökéletesen világos, hogy miért.
Olvassunk együtt - Taktaharkány (fotó: Valuska Gábor)
A gyerek tehát nem olvas továbbra sem, legalábbis nem annyit, mint szeretnénk, lebegett folyamatosan a teremben a ki nem mondott vélekedés. Persze hogyan is lehetne örömforrás az olvasás, ha valaki nincs birtokában a zárba illő kulcsnak? A nemolvasó közegben szocializálódott tanulókat az olvasás védőszentjei régóta szeretnék elérni az aktus „entertainment” átértelmezésével, illetve mai üzenetként dekódolva a történeteket, a meséket (például Hófehérke mostohafigurája, morális dilemmái), de zárójelben megjegyezte valaki, hogy a tanárok zöme a kortárs műveket a mai napig nem használja fel az oktatásban. „A világ gyorsabb, mint az irodalomtanítás”- fogalmazták meg a mindenki által régóta érzékelt, mégis évek óta egy helyben toporgó problémát. A kortárs irodalom helye és szerepe újra előkerült a beszélgetés végén az eladhatóság kontextusában: a résztvevők a szerző részvételének fontosságát hangsúlyozták az eladás folyamata során, azt az elengedhetetlen képességet, hogy önmagát termékké alakítsa.
A listákat mindenki szereti, így az oktatás kényes kérdésétől immár elrugaszkodván megtudhattuk, hogy a fentebb említett kutatás szerint milyen könyveket olvasnak tipikusan nők és férfiak: azon is el lehetett gondolkodni, hivatalosan miért mindenkinek Petőfi vagy Jókai a kedvence már negyven éve, és hogy Wass Albert vállalása dacos identitás-kifejezés, vagy az olvasmányosság diadala-e. Kiderült, hogy a kutatás nemcsak azt vizsgálta, hogy ki mit mond be kedvencnek, hanem arra is rákérdezett, ki mit olvasott utoljára: nyilvánvaló, hogy a különbségekre érdemes figyelni, és így talán kritikusabban lehet szemlélni a válaszadói magatartást. A befogadási stratégiák és a bestseller-irodalom virágzása kapcsán szóba került, hogy az olvasóknak hozzá kellett szokniuk a posztmodern szövegekhez, a végén pedig a blogszerzők laudációja és a közösségi oldalak fontosságának hangsúlyozása sem maradhatott el Huszti Gergely részéről.
Egyszóval a spanyolviasz ezúttal sem találtatott föl, bár ezt valószínűleg senki sem várta, szuper játékkal azonban készült az OSZK: a technikai elmaradottságunkkal kapcsolatos visszafogott lamentálásra mintha válaszul érkezett volna Ládi László ismertetője az internetes Közös Költemény-projektről. A játék első részében – regisztráció után - szavakat kell beküldeni 2011. február 28-ig, melyek felhasználásával Lackfi János költeményt ír majd. A második rész saját mű feltöltésére ad lehetőséget, a harmadik pedig szavazás lesz a legjobbak kiválasztásáért. A részletek megtalálhatók itt.
