A viktoriánus regény mint integrációs módszer

p.e | 2009. január 22. |

Evolúciós pszichológusok, a darwini fejlődéselméletet alkalmazták az irodalom területén végzett kutatásaik során. Tanulmányukban azt állítják, hogy a viktoriánus regények – egyfajta szociális „ragasztóként” funkcionálva – a társadalom javát szolgáló viselkedéstípusokat tükrözték és erősítették meg. A tanulmány szerint a 19. századi klasszikus angol regények nem csupán leképezték a korabeli társadalmat, hanem elvitathatatlan szerepet játszottak annak alakításában. Ezek az – egalitárius társadalomeszményt magasztaló – művek segíthették a társadalmi szabályok érvényesítését, és bátoríthattak az altruista magatartásra. Egyfajta eszközként szolgáltak arra, hogy az önzetlenség és a becsületesség iránti érzékre neveljenek. Az olyan klasszikus regények, mint Eliot Middlemarcha, vagy Austen Büszkeség és balítélete, az individuális preferenciákkal szemben, a kooperatív attitűdre helyezték a hangsúlyt.

A Missouri Egyetem kutatói 201 viktoriánus regénnyel, és azok 435 regénykarakterével kapcsolatosan töltettek ki több, mint 500 kérdőívet. A válaszadókat – többek közt – arra kérték, hogy a karaktereket protagonistaként vagy antagonistaként azonosítsák, és ítéljék meg az egyes szereplők motivációit. A válaszok kiértékelése után azt találták, hogy a karakterek csoportosulása, a vadászó-gyűjtögető társadalom együttműködő természetét tükrözték, ahol az egyéni dominancia, a hatalom és a gazdagság iránti individuális vágyak a közösség érdekében lettek elfojtva. Míg a protagonisták az olyan jellemvonások mentén értek el magas pontszámot, mint a „lelkiismeretesség” vagy a „gondoskodás”, addig az antagonisták a „státushajhászásban” és a „dominanciában” voltak sereghajtók.

A viktoriánus regényekben a domináns viselkedés erősen stigmatizált – mondja Gottschal, a tanulmány egyik társszerzője. A gazfickók, és női megfelelőik saját boldogulásuk megszállottjai és csak ritkán mutatnak szociális hozzáállást. Boehm és Carroll úgy hiszik, hogy a regények ugyanolyan hatással bírnak, mint a régi társadalmak tanmeséi. Az ilyen történetekben – ahogyan ezek a regények is sugallják – sosem győzedelmeskedhetnek a csalók vagy a zsarnokok.