A Colleyer-ház (kép forrása)
1949. március 21-én egy névtelen telefonáló értesítette a rendőrséget, hogy a hírhedt manhattani Colleyer-házból irgalmatlan bűz árad. Mivel az utóbbi napokban semmiféle életjelet nem adott a házban lakó testvérpár, feltételezte, hogy már nem is élnek. A kiérkező rendőrök valóban holtan találták a vak Homer Colleyert, körülbelül 120 tonna szeméttel együtt; akkor még nem is sejtették, hogy közel egy évig tart majd a kutatás, mire testvérbátyja, Langley teteme is előkerül – ugyanabból szobából, a szemét alól. A testvérpárból azóta legenda lett. A mérges New York-i szülők még ma is a Colleyer fivérekhez hasonlítják rendetlen gyermeküket, talán így tett az alig 18 éves E. L. Doctorow édesanyja is bronxi lakásukban, de ha nem, a fiatal írópalánta, aki még harminc évvel a világhírt biztosító regénye, a Ragtime előtt volt, biztosan olvasta az újságokat és hallotta a két hóbortos testvér történetét.
Bárhogyan is volt, a tavaly elhunyt író a fivérek alakját választotta utolsó könyvének alapanyagául. Doctorow regénye, közel sem a két testvér valós történetét rekonstruáló krónika. A szerző sokkal inkább ürügyül használja őket, hogy „lakásmúzeumukon” keresztül még utoljára minél színesebben mutathassa meg szeretett városának történetét a viktoriánus kor végétől a két világháború sokkján keresztül a 70-es évek nagy kiábrándulásáig. A történetet Homer, a vak zongorista meséli el braille-írógépén pötyögve az utókornak, akkor, amikor már csak a tapintás maradt az egyetlen érzéke, amivel a külvilághoz kapcsolódhat.
E.L. Doctorow: A vak zongorista
Fordította: M. Nagy Miklós, Európa, 2016, 256 oldal, 2990 HUF
Doctorow most nem szalad úgy az események, és az eseményeket alakító vagy éppen elszenvedő személyek után, mint 1975-ös kultkönyvében, a Ragtime-ban. A Colleyer testvérek Central Parkra néző lakásán hagy nyomot a történelem, és a regény elbeszélője, Homer, mint az eposzairól híres névrokona, csak megörökíti az események árját. Mert ebben a házban minden tárgynak megvan a maga története, kezdve a tonnában mérhető napilapokkal, melyek testvére, az első világháború után kissé megbuggyant Langley nagy tervéhez szolgálnak alapanyagul. Az volt a terve, hogy megalkot egy „örökké aktuális” napilapszámot, melyben az élet összes apró, tipikus, jellegadó rezdülését összegyűjtheti, de ez az örökkalendáriumok mintájára készülő művészeti alkotás soha sem készül el teljesen: Homer memoárja mintha ezt helyettesítené. Vagy az ebédlőben álló leselejtezett Ford T-modell, mely lehetett volna akár Coalhouse Walker kocsija is, ha nem törik össze azok a fránya önkéntes tűzoltók. A szabadságmániás Langley házigenerátorként próbálta használni, hogy kikerülje az energiaszolgáltatókat, de sajnos hamar rá kellett döbbennie, hogy erre nem igazán alkalmas a kipufogójából ömlő hatalmas füst miatt, így ott maradt az ebédlőben, a viktoriánus kor technikai vívmányának mementójaként.
Az emberek is kiállítási tárgyként funkcionálnak a két főszereplő körül: Júlia magyar származású bevándorló, aki feljebb jutása érdekében még a vak zongoristának is a szeretőjévé válik, túlkapásai miatt azonban hamar kikerül a lakásmúzeumból, hogy átadja a helyét a néger szakácsnő unokájának, aki pisztonjával érkezik, hogy utána elpusztuljon a második világháború poklában, de a szesztilalom allegorikus alakja, egy Vincent nevű gengszter is tiszteletét teszi házukban, épp, mint harminc évvel később a Central Park-i hippik egy csoportja.
És lehetne sorolni tovább a végtelenségig, mert Doctorow ebben a művében is ugyanazt csinálja, mint legtöbb írásában: alulról fényképezi Amerikát és ezen belül is New Yorkot, hogy mikrotörténeteinek apró mozaikjaiból minél színesebb és teljesebb képet állítson össze olvasójának, ezúttal nem egy nap, mint Langley impozáns tervében, hanem egy évszázad történetéből.
Szerző: Modor Bálint
