A Star Wars legendájához hozzátartozik, hogy George Lucason kívül senki nem bízott a sikerében – és még ő is úgy gondolta, a film hoz egy szerény profitot, és kész. Pedig legalább egy jel már a bemutató előtt utalt az űropera körül kialakulni készülő hisztériára: az első Star Wars-képregény hatalmas sikert aratott, és a későbbi újranyomásokkal együtt több mint egymilliós példányszámban kelt el. Ez durván négyszerese az akkori Pókember-eladásoknak – nem egyszerűen csak „jól jött” kiadójának, a Marvelnek, hanem egyenesen megmentette azt a csődtől – egyes vélemények pedig odáig mennek, hogy az egész amerikai képregényipart kihúzta a csávából. Ilyen szerényen indult a Star Wars képregényes pályafutása.
A comickal az a Roy Thomas házalt a Marvelnél, aki akkoriban a Conant írta nekik (mely a kiadó egyik legjobban fogyó címe volt, állta a sarat a Pókemberrel szemben). Ahogy a filmben csak Lucas, úgy a képregényben is csak Thomas hitt, neki köszönhető, hogy a sorozat beindult – a Marvel kezdeti érdektelenségét jól példázza, hogy a comic jogait a filmstúdió teljesen ingyen adta nekik, és ennek ellenére sem haraptak rá. Ugyanis nem csak a messzi-messzi galaxisban jártak sötét idők, hanem a képregényiparban is. A DC hiába próbált kinőni a Marvel árnyékából, erre tett ambiciózus kísérletük, aminek a marketingesek a DC Explosion nevet adták, akkora kudarccal végződött, hogy azóta gúnyosan DC Implosionként emlegetik (20 szériát voltak kénytelenek törölni), a Marvelre pedig rendszeresen rászáradt a nyomdából kikerült képregények nagyjából fele.
Aztán jött a Star Wars. Jim Shooter, veterán író és szerkesztő, később azt nyilatkozta, egyedül ez a sorozat tartotta életben a Marvelt (és utat nyitott más licenszelt képregényeknek is, mint az Indiana Jones, a G.I. Joe, a Transformers stb.). Az első hat részt, vagyis a film adaptációját Thomas írta és Howard Chaykin és Steve Leilaloha rajzolta. Az első két füzet még azelőtt ment nyomdába, hogy az alkotók látták volna a filmet, így (ahogy Fazekas Attila „fű alatti” adaptációjában) belekerültek kivágott jelentek is (az egyikben felbukkan Jabba, aki itt még egy sárgabőrű humanoid, nagyjából olyan fejjel, amit egy kutya és egy rozmár egyéjszakása eredményezhetne). 
Ekkora siker után a sorozatot folytatni kellett, Lucas azonban nem akarta, hogy a képregény tovább vigye Luke, Leia, Vader, és úgy általában, a háború történetét, amíg ő maga nem látja pontosan, hogy a második mozifilm milyen irányt vesz majd. Ezért az olvasók a hetedik résztől egy ideig Han Solo és Chewbacca kalandjait követhették nyomon, ahogy űrkalózokkal, gengszterekkel és óriásszörnyekkel viaskodtak szerte a galaxisban. Az egyik sztoriból kiderült pl., hogy miért nem tudta Han kifizetni a tartozását Jabbának, egy másik pedig egy egyértelmű Hét szamuráj átírat/paródia volt, benne többek közt egy Jaxxon nevű csempésszel, egy két méter magas, zöld, antropomorf nyúllal (igen, van rosszabb Jar Jar Binksnél). 
A sorozat alapvetően vidám hangvételű volt, általában két-három részes, lezárt sztorikkal, többnyire átívelő szálak nélkül. Egyértelműen a gyerekközönséget célozták meg vele, noha akadtak kilengései, pl. a fekete humor irányába: egy sztoriban Vader jedi elmetrükkel vett rá egy inkompetens birodalmi tisztet, hogy „levegőzzön egyet” a légzsilipben. A képregény arról is híres, hogy hetedik száma, az Alan Dean Foster Erőpróba (Splinter of the Mind’s Eye) című könyvét nem sokkal megelőzve, az első képviselője az azóta felfoghatatlan méretűre duzzadt Expanded Universe-nek (EU), vagyis a hat mozifilmen kívüli Star Wars alkotásoknak. Szintén e képregény keretei közt folytatódott először a szereplők A jedi visszatér utáni története (még Boba Fett is megmenekült a sarlaccból – bár nem sokkal utána belezuhant egy másikba), a 81. résztől bő két éven át, az 1986 szeptemberében megjelent utolsó, 107. füzetig, amelyben több kisebb háború után béke köszöntött a galaxisra. (A 39-44 számok egyébként A Birodalom visszavág adaptációi voltak, A jedi visszatér pedig egy külön, négyrészes minsorozatban jelent meg). 
Pár évig ezután csend volt, majd 1991-ben, Timothy Zahn itthon is megjelent Thrawn-trilógiájának sikerével szélestre tárultak az EU kapui, és a Marvel nekiállt, hogy újraélessze a Star Wars képregényeket. Már elkezdték reklámozni Tom Veitch Sötét Birodalom (Dark Empire) című sorozatát, amiben Palpatine klóntestben tér vissza, hogy újra magához ragadja a hatalmat, Luke pedig a tanítványa lesz, hogy a sötét oldalt kiismerve legyőzze őt, amikor a licensz a Dark Horse-hoz került, és a comic végül náluk jelent meg. Profiljuknak megfelelően, megváltozott a képregények hangvétele: komolyabbak, érettebbek, sötétebbek lettek, és ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy elborította a sztorikat a depresszió, hiszen a grandiózus mesekaland hangulat megmaradt – de már túllépett a Marvel bájos-naiv-gyerekes ponyváján. 
Az összesen 14 részes, gyönyörű kékes-zöldes látványvilágú, intenzív és roppant cselekménydús Sötét Birodalom (itthon nagyobb dózisokban, a Star Wars 1-6 és 21. számában jelent meg) máig az EU egyik sarokköve. Többek közt ebben tért vissza a „halálból” Boba Fett (ezúttal már tényleg), született meg Han és Leia harmadik gyereke, Anakin, és bukkant fel először a jedi holokron is. Később megélt két folytatást, és tucatnyi új Star Wars szériának mutatott utat – eredeti sztoriknak éppúgy, mint adaptációknak (pl. a Thrawn-trilógiának is létezik egy 18 részes comicváltozata). 
A képregények, akárcsak a könyvek vagy a számítógépes játékok, alapvetően a filmek cselekményéből táplálkoztak, azt folytatták, egészítették ki, jellemzően annak főszereplőit felhasználva. Mint a Birodalom árnyai (The Shadows of the Empire): a filmeket leszámítva máig ez az 1996-os multimédiás projekt a legnagyobb, ami a Star Warshoz köthető. A Birodalom visszavág és A jedi visszatér közt játszódó sztoriban Luke, Leia és társaik a Boba Fett fogságába esett, karbonitba fagyasztott Han Solót próbálják kiszabadítani, miközben a Birodalom mellett a galaxis legnagyobb bűnszövetkezete, a Fekete Nap is az elpusztításukra tör. A projekt gerince Steve Perry anno itthon is megjelent, mára aranyáron mért regénye volt, amihez számítógépes játék, soundtrack, szerepjáték és képregény is társult (ennek itthon csak az első része jött ki tavaly, közvetlenül azelőtt, hogy a kiadó csődbe ment), mindegyik egy kicsit más szempontból mesélte el a történetet. De a ’90-es évek egyik legszórakoztatóbb Star Wars-képregénye egyébként John Wagner és Cam Kennedy három Boba Fett-sztorija volt, ami Death, Lies & Treachery címen jelent meg gyűjteményes kötetben. 
A Dark Horse viszonylag hamar meglátta a Star Wars Univerzumban rejlő tágabb lehetőségeket is, és időnként le-lelépett a megszokott útról. Az 1997-ben indult hatrészes, két folytatást megélt Crimson Empire-ben, ami nem sokkal a Sötét Birodalom széria után játszódott, csak a pilóta Wedge Antilles volt ismerős az olvasók számára, és ő is csak egy kis mellékszerepben bukkant fel. A sztori Palpatine elit testőrségének egyik tagjáról szólt, aki a császár árulói ellen folytatott kegyetlen bosszúhadjáratot, és közben kényszerű szövetségre lépett a lázadókkal. Az 1993-ban indult Jedi históriák (Tales of the Jedi, néhány rész itthon is megjelent) pedig a sith-ek és a jedik első, 5000 évvel a filmek előtti háborúinak idejére kalauzolta az olvasót. Bár a sorozaton erősen érződött, hogy a regényíró Kevin J. Andersonnak ez volt az első comicja, és társa, Tom Veitch sem bizonyult olyan tehetséges mesélőnek, mint a Sötét Birodalom idején, egészen idén februárig, amikor elstartolt a Dawn of the Jedi, ez tartalmazta a legkorábbi eseményeket a Star Wars világából. 
A Baljós árnyak és folytatásai hatására a képregények főleg a klónháborúkkal és a Birodalom felemelkedésével foglalkoztak – a Dark Horse 1998-ban indította máig leghosszabb, váltakozó főszereplőgárdát felvonultató sorozatát, ami kezdetben szimplán a Star Wars címet viselte, mielőtt utána biggyesztették a Republic szót. 2005-ig 83 szám jelent meg (néhány magyarul is), a legtöbbet John Ostrander írta. Leginkább azok a részek voltak emlékezetesek, amik a filmek pixelforgatagával ellentétben merészen belerántották az olvasót a háború vérmocskos forgatagába, és amik a sötét oldal határán egyensúlyozó jediről, Quinlan Vosról szóltak. A kiadó hasonló projektje a 2002-ben indult, az Egy új remény körüli időszakban játszódott, 40 részt megélt Star Wars: Empire volt, aminek leggyakoribb visszatérő főszereplője maga Darth Vader volt (az egyik sztoriból pl. kiderült, hogy jutott vissza a Birodalom szívébe, miután Luke elpusztította a Halálcsillagot). Az Empire helyét később a rövid életű Rebellion, a Republicét pedig a máig futó Dark Times vette át. 
A Dark Times, noha 6 év alatt mindössze 22 része jelent meg (most is szünetel, a tervek szerint februárban folytatódik), a legjobb Star Wars sorozatok közt van. Főszereplője egy Dass Jennir nevű jedi mester, aki a Sith-ek bosszúja idején épphogy túléli a jedik lemészárlását, és menekülni kényszerül a feje tetejére állt galaxisban, nyomában a Birodalommal, és elméjében folyamatos dilemmával, hogy ilyen körülmények közt fenntarthatók-e még elvei. A Mick Harrison által nagyszerűen írt széria a Dark Horse 2006-os „relaunch”-ának része volt – az addigi sorozatokat törölték, és újakat indítottak. Ezek közt volt a Régi Köztársaság lovagjai (Knights of the Old Republic) és a Hagyaték (Legacy), mindkettőből kaptak ízelítőt a magyar olvasók is. Utóbbi egy szintén színvonalas, izgalmas, grandiózus széria, ami 50 részt élt meg, és nagyjából másfél évszázaddal a Jedi visszatér után játszódott (kronológiailag eddig ez az utolsó történet a Star Wars világában), középpontjában egy Cade nevű ex-jedi fejvadásszal, Luke Skywalker leszármazottjával, akinek egy új Sith-től kellett megmentenie a galaxist. 
Az utóbbi két évben a Dark Hose kissé átalakította a stratégiáját, a folytatásos szériák formátumának helyét egymást követő minisorozatok vették át. Így jelenik meg most az Agent of the Empire, ami egy birodalmi ügynök kalandjait meséli el az Egy új remény előtt pár évvel, némi james bondos beütéssel, a Knight Errant, ami a Régi Köztársaság idejében követi egy magányos jedi történetét, ahogy két háborúzó Sith-tel és egy hutt bűnbirodalommal harcol, a Jedi, ami egy fiatal(abb) Qui-Gon Jinnről, és a sötét oldalra átcsábuló tanítványáról szól; és a Dawn of the Jedi, ami jó 25 ezer évvel a filmek előtt játszódik. Elég régen ahhoz, hogy John Ostrander úgy tudjon minden ízében jellegzetes Star Wars-sztorit írni, hogy közben mégis szinte egy saját, izgalmas, érdekes és új mitológiát teremt. 
Jövőre pedig érkezik Brian Wood az Egy új remény és a Birodalom visszavág közti eseményeket részletező sorozata, és talán a válasz is a kérdésre, hogy mi lesz a képregények sorsa most, hogy a Disney megvette a Lucasfilmet – ha a Star Wars át is kerül előbbi céghez (illetve a birtokában lévő Marvelhez), remélhetőleg a sorozatok megmaradnak. A Dawn of the Jedi-ért és a Dark Timesért legalábbis nagy kár lenne.
