A sötét pont, avagy a kortárs skandináv irodalom jelentősége

.konyvesblog. | 2012. április 19. |

Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a XXI. század eddig – már ami a siker és minőség ritka együttállását illeti – a skandinávoké, irodalmuk mára Magyarországot is meghódította. Hiba volna azonban a globális felmelegedést okolni, amiért a népes olvasóközönség figyelme a hűvös észak felé fordult.

Vajon múló – avagy eleve sekélyes, és idővel még inkább kiüresedő – globális trendről van szó vagy a minőség forradalmáról? Feltétlenül az utóbbiról. Annyi bizonyos, hogy északon új és megkerülhetetlen irodalmi minőség jött – és jön – létre. Olyasféle korszak ez náluk, mint Magyarországon a Nyugat fénykora. Krimiben világelsők (Jo Nesbø, Stieg Larsson, Arnaldur Indriðason, Henning Mankell stb.), költőjük friss Nobel-díjas (Tomas Tranströmer), prózájuk mély és sziporkázó, egyszerre ősi és ultramodern (pl. Per Olov Enquist, Jon Fosse, Tore Renberg, Sjón, Erlend Loe, Morten Ramsland), gyermek- és ifjúsági irodalmuk húsbavágó és kivételesen őszinte (Janne Teller, Andri Snaer Magnason stb.). Közelebbről szemügyre véve a kortárs skandináv irodalmat és annak sikerét, egy Pilinszky-vers jut eszembe: A mélypont ünnepélye. Az első két sor így hangzik: „Az ólak véres melegében / ki mer olvasni?” A kérdés a válságról – és a válságból – szól. És a skandináv: válságirodalom a javából. Mondanom sem kell, nem a gazdasági válságról beszélek.

Az első hazugság

Az emberiség válságáról van szó. A nyugati civilizációéról. Európa válságáról. A gondolkodás, a lélek és az individuum válságáról. Hamvas Béla így ír minderről, a múlt század közepén: „Nincs társadalom, nincs állam, nincs költészet, nincs gondolkozás, nincs vallás, ami van, romlott és hazug zűrzavar. Pontosan így van, gondoltam. De ennek valamikor el kellett kezdődnie. Elkezdtem keresni a sötét pontot. A proton pszeudoszt, vagyis az első hazugságot. Akkor álltam a válságba, és azóta nem léptem ki belőle. Rájöttem arra, hogy ma jelen lenni csak úgy lehet, hogy a válságot teljes egészében vállalni. Visszafelé haladtam a múlt század közepétől a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. A sötét pont még előbb van, még előbb. A jellegzetes európai hibát követtem el, a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt...”

A válság, leegyszerűsítve, annak tudata, hogy valami a világban végérvényesen el lett rontva. Ezt a válságot – ha éppen tudat alatt vagy az ösztönök szintjén – rengetegen érzékelik. A rosszkedvű reggeli ébresztőórák, az értelmetlen, valós produktum nélküli munka, a civilizált ember kiszolgáltatottsága (immáron a nem a természeti erőknek, hanem az élelmiszeriparnak és a szolgáltatóknak), az egész hétköznapi taposómalom mind a fent említett lényegi válság ritmusára jár. Simone Weil, amikor a Renault-gyárban dolgozott marósként, arról számol be „Gyári naplójában”, hogy lassan elveszíti a gondolkodás képességét, és „készséges, rezignált állattá” válik. Ez a „rezignált állattá” válás a válság legszembetűnőbb kísérőtünete. A válság érzete tehát világszintű. A válság fel- és beismerése, tudatosítása, és a vele történő őszinte – éppen ezért fájdalmas – szembenézés viszont meglehetősen ritka. A művészetekben sem volt soha domináns áramlat.

A világ tetején

A jelenkori skandináv irodalom tisztában van a válsággal. Tudatosította azt, szembenézett vele. Nem kívül, hanem magában kereste, és meg is találta magában a „sötét pontot”. És ami hallatlanul fontos, hogy – külső szemmel nézve – nem egyénenként találta meg, hanem az egész – beleértve a filmművészetüket is – egyetlen közös morális platformról szólal meg, a krimitől a költészetig. Amit a Nyugat (és benne Európa) elérhetett, a skandináv államok elérték. (A társadalmi – vagy ha úgy tetszik: nemzeti – emlékezet még egy krimiben is olyan kíméletlenül tiszta tükröt tart, amilyen Magyarországon az úgynevezett vallomásos irodalomban is elképzelhetetlen manapság – vegyük csak a Vörösbegy című regényt Jo Nesbøtől.) A skandinávok állnak a nyugati civilizáció legtetején, úgy gazdaságilag, mint a társadalmi berendezkedés tekintetében. És nyilvánvalóan megtehetnék, hogy hazudnak önmaguknak és a világnak, de mégsem teszik. Nesbø így ír erről a magasságról: „elvesztettük a realitásérzékünket, és úgy véljük, hogy a világ alapvetően olyan emberekkel van tele, akik a mi, vagyis a világ leggazdagabb országának a javát akarják. Norvégia olyan, mint egy ostoba, locsogó szőke nő, aki Bronx egyik sikátorában flangál, majd pedig fel van háborodva azon, hogy a testőre milyen brutálisan lép fel a támadói ellen.” Janne Teller pedig – kamasz szemmel – így: „Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”

A kiindulási alap valószínűleg ebben a „magasságban” gyökerezik. A skandinávok ott állnak, ahonnan – úgymond nyugati és úgymond demokratikus értelemben – nincs följebb. Ha az ember egy völgyben él, és jártában a talpa alól úton-útfélen felbugyog a szennyvíz, akár még természetesnek is veheti. Hiszen lent sétál. A jelenséget bárhogyan meg lehet magyarázni. De ha valaki a Himalája tetején áll, és egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy feltör – a reálisnál és az elképzelhetőnél is feljebb – a szennyvíz, először csak térdig ér, egy talpalatnyi helyen, nyolcezer méterrel a tengerszint felett, aztán fölcsap még onnan az égig, akkor kénytelen végiggondolni, és egyúttal átértékelni mindent. Az egész utat hegynek fölfelé, a nehézségeket, a felszabadulást, a (látszólag) tiszta eget, a magasságot. Addig csupán tudta, most már érzi is, hogy ritka a levegő.

Ebben a ritka levegőben születtek (és születnek) ezek – a már magyar nyelven is olvasható, és olvasandó – furcsán ziháló, mégis tágas, levegős könyvek. Szürkék és hétköznapiak, de valahogyan összekapaszkodnak az Istennel (vagy az istenekkel) és a démonokkal. Nem azzal foglalkoznak, milyen a jó mondat, egyáltalán: nem a mondat, a megformáltság bűvöletében élnek, hanem a történetében. És mindeközben kiváló mondatokat írnak: „…és azon kapja magát, hogy minden reggel ugyanezt gondolja, minden áldott reggel ugyanezt gondolom, gondolja Johannes, de mi mást gondolhatna?” (Jon Fosse) Van érzékük az apróságokhoz: „A lány nevetett. Fehérbor, tippelte Harry. A vörösborfogyasztók nem kacarásznak ennyit.” (Jo Nesbø). Nem félnek a vallomásosságtól: „Az elmúlt évben a hétvégék egyre inkább sűrűsödő sötétséggé váltak. Apa nem enged be világosságot az életébe, és ez mindent elsötétít körülötte. Homlokán keménység jelent meg, szemei pirosak és gyulladtak, teste puhány. A szombatok lezseren kezdődnek, apa enyhén italos, jókedvű és vicces. »Na, Jarle, valami focis trükk a füvön?« – de a délután folyamán a folyamat visszájára fordul. Az alkohol, amitől az elején könnyűvé válik, később rohadni kezd a testében. Mogorva lesz, úgy érzi, a körülötte lévőknek nincs humorérzékük és hálátlanok, kritizálja az ebédet, ordibál Jarléval, szidja a barátait, a zenét, amit hallgat, a megjelenését, és amikor beesteledik, teljes sötétség lep el mindent.” (Tore Renberg) És kérdeznek, folyamatosan kérdeznek: „Ha a bűnök büntetése az örökkévalóság, ami végtelen, akkor ez azt jelenti, hogy a végtelenségben nincs irgalom?” (Per Olov Enquist)

Honnan tiszta a kép?

Régi rögeszmém például az is, hogy jó krimi mindig csak a legmagasabb – társadalmi, gazdasági, civilizációs – pontról lefelé tekintve készülhet. Onnan tiszta a kép. Mert ott mutatkozik meg teljes valójában, hogy a „békés egymás mellett élés” csak hiú ábránd. Hogy a társadalomba – és az egyénbe – bele van kódolva a bűn. Hogy az emberfaj valóban sárkányfogvetemény; és mint ilyen: menthetetlen. A jó krimik nyomozói nem heroikusak, és pláne nem győzik le a bűnt. Pontosan tudják, hogy – a legjobb esetben – csatát nyerhetnek, a háborút viszont már a kezdet kezdetén elvesztették. Elengedés és beletörődés – ez a két kulcsszó. Amíg a világszerte bestsellerré vált Millenium-trilógiában valószínűleg az volt a nagy tömegek számára a megkapó, hogy a gonosz felszámolható és a világrend is helyreállítható, addig a Stieg Larssonnál – véleményem szerint – nagyobb kaliberű szerzők (mint például Nesbø, Indriðason vagy Mankell) könyveiben az a torokszorító, hogy egy-egy történet végén ugyanott tartunk, mint az elején. Korunk legpontosabb diagnózisa ez. És a cselekvő bölcsesség egy-egy megnyilatkozása.

Nem véletlen az amerikai krimi múlt századi egyeduralma. Az Egyesült Államok akkor volt a legmagasabban. A csúcson ma a skandináv országok találhatók. És – ezt a gondolatmenetet folytatván – talán az sem véletlen, hogy a feltámadni – vagy inkább megszületni – látszó magyar krimi sem napjainkkal foglalkozik, hanem egytől-egyig (Kondor Vilmostól Csabai Lászlón át Baráth Katalinig) olyan korszakba helyezi a történeteket, ahol még Magyarországnak is volt „kilátása”. A krimi az új realizmus. Amíg a XIX. századi orosz irodalomban a „felesleges ember” körül lehetett hitelesen felépíteni a társadalomképet, addig manapság a bűntett ez a viszonyítási pont. Hogy ez a megtisztulás vágyát testesíti-e meg, vagy csupán a kollektív lélek egyszerű tükörképe, nem tudom. Okkal tarthatunk az utóbbitól.

Ahogyan Morten Ramsland fogalmaz a Kutyafej című regényében: „Ne hagyd, hogy átmenjen rajtad a sötétség – bátorított egyszer apám. – Sokkal jobb, ha te magad mész át a sötétségen.”

 

Bevezetés a skandináv irodalomba
10 kihagyhatatlan könyv

Per Petterson: Lótolvajok (ford. Földényi Júlia, Scolar Kiadó, 2009.)
A gyermekkor tündöklő és fájdalmas képei az öregkorból visszatekintve és újra feldolgozva.

Morten Ramsland: Kutyafej (ford. Soós Anita, Novella Kiadó, 2009.)
Egy nem mindennapi család öt generációt felölelő története, Skandináviából Jamaicán át egészen a Himalájáig.

Hjalmar Söderberg: Doktor Glas (ford. Papolczy Péter, Polar Kiadó, 2008.)
Naplóregény a XX. század fordulójáról. Beteljesületlen szerelem, magány, titkok.

Halldór Laxness: Az éneklő hal (ford. G. Beke Margit, Kossuth Kiadó, 1962.)
A regény a századforduló utáni évek Izlandjába visz el bennünket. Könyv az árvaságról, az otthontalanságról és a kikezdhetetlen erkölcsi világrendről. Költői próza.

Sjón: A macskaróka (ford. Egyed Veronika, Magvető Kiadó, 2011.)
Egyszerű történet a kiszolgáltatottságról és a lélek sötétségéről, az izlandi mitológia köntösében.

Janne Teller: Semmi (ford. Weyer Szilvia, Scolar Kiadó, 2011.)
Ifjúsági regény a kamaszkor alapkérdéseiről, amelyek egyúttal a felnőttkor alapkérdései is. Egyszerre torokszorító és gyógyító könyv.

Per Olov Enquist: Egy másik élet (ford. Kúnos László, Európa Kiadó, 2011.)
Enquist önéletrajzi regényében kevés szó esik ugyan konkrét álmokról, a valóság tárgyalása azonban álomszerű. Hihetetlen, mégis megkérdőjelezhetetlen csodaként tárja elénk a hétköznapokat.

Jo Nesbø: Boszorkányszög (ford. Petrikovics Edit, Animus Kiadó, 2010.)
A Harry Hole-sorozat harmadik kötetében egy sorozatgyilkos nyomába ered a nyomozó. A XIX. századi orosz realizmus keveredése a hollywoodi akciófilmekkel.

Tore Renberg: Mégis van apám (ford. Ambrus Orsolya, JAK/L’Harmattan Kiadó, 2012.)
Gyermekkor, kamaszkor a 80-as években, rengeteg pop- és rockzenével. Minden, amit a norvég középosztályról tudni kell.

Kjell Eriksson: Burundi hercegnője (ford. Péteri Vanda, Animus Kiadó, 2011.)
Egy megmagyarázhatatlan gyilkosság nyomán feltárulnak egy család titkai, közben pedig a nyomozók magánéletébe is betekintést nyerünk. Mély emberismeret és nyelvi kifinomultság jellemzi Eriksson krimijét.
 

Szerző: Babiczky Tibor

(A cikk megjelent a Könyves magazin harmadik számában.)

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

...
Zöld

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

Az ember vége, a természet esélye című új könyve apropóján Jordán Ferencet népességcsökkentésről, az ember rendmániájáról, visszavadításról, hibás fókuszról és a kötet zavarba ejtő címéről is kérdeztük. Interjú.

...
Zöld

Mennyi bort ittak Kolumbusz matrózai egy nap alatt?

Kitől szerzett Thomas Jefferson tokajit, és miként lendítette fel a borospohárbizniszt Jackie Kennedy? Kupa Enikő és Kovács Tibor Borgőzös évszázadok című könyvének kóstolóval egybekötött bemutatóján törpebirkákról és pillangókról is szó esett, megtudtuk továbbá, mit adtak a borisszáknak a németalföldiek.

ADVENT
...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Mister Morrsion állatlexikona megmutatja milyen változatos és gyönyörű az élővilág

A Mágikus állatok iskolája rajongói számára igazi csemege Mister Morrison állatlexikona, melyben minden tudnivalót összeszed az egyes állatokról. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

Karácsonyhoz közeledve 10 olyan gyerekkönyvet ajánlunk, melyek valamilyen módon kötődnek a kicsik által várva várt ünnephez.  

...
Könyves Advent

A Barátnőm, Anne Frank életigenlő memoár a veszteségről és a túlélésről

A kis Hannah Amszterdamban köt barátságot Anne Frankkal. Aztán 1942 júniusában, az egyre erősödő antiszemitizmus idején szétválasztják őket. Hannah Pick-Goslar szeretetteljes portréja a barátságról, a reményről és a bátorságról is szól. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Zenetörténeti utazás gyerekeknek Fülivel, a sivatagi rókával

Lépj be a zene láthatatlan, de mindent körülölelő világába a Babilon Kiadó Mi Micsoda Olvasó sorozatának Zene című kötetével! Nézz bele a könyvbe!

...
Könyves Advent

Nemes Nagy Ágnes meséi a fantázia végtelenségét villantják fel

Olvass bele Nemes Nagy Ágnes A titkos út című kötetébe!