A képregényt nehéz ünnepelni. Ahogy más művészetek, ez is sokszínű, szerteágazó. Általában a filmmel (és a szöveg miatt az irodalommal) rokonítják, nyelve miatt, de az utóbbi időben inkább a képzőművészet és a formatervezés felé hajló ág erősödik benne. Ez a két ág más kompozíciókat, narrációt és ritmust használ, elég megnézni a magyar Roham-csoport, vagy a környező országok más "vadjainak" munkáit.

Így mindenkinek nehéz megfelelni egy ünnepen belül. Szombaton a Dürer kertben megrendezett 7. Magyar Képregényfesztiválon a levegőben a „mindenki olvasson képregényt, az is, akit nem érdekel” helyett „csináljunk olyan rendezvényt, ahová azok jönnek el, akiket érdekel” érzés volt az iránymutató.

A fesztivál díszvendégei a képregényt állami szinten művészetként kezelő hollandok voltak, a hozzánk hasonlóan kis szerzői gárdával rendelkező észtek, finnek és egy kicsit a lettek. A „narancssárgák” rengeteg vidámság mellett látványos kiállításokat, új „fesztiválelemeket” hoztak, és közreműködésükkel megjelent egy különleges kiadvány is. Az észtekkel, finnekkel és lettekkel együtt egy nagyon szép kiállítás és katalógus-képregényantológia, valamint egy közös képregénycsata jött össze.

És most nézzük meg, mi is volt a Dürerben? Az a hely, ahol az új megjelenésekhez és a kiadók, egyéni szerzők munkához hozzá lehet jutni, egy nagyméretű és sötét terem, a fényképező alig lát, mikor visszajövünk a fényre. Pedig sok újdonság jelent meg.

Visszatérve a kertbe, és a bejárat körül néhány cos-player, sokan örülnek a Hetáliás lányokkal, Darth Vaderrel, a rohamosztagosokkal, sőt, magával a magába dermedt Yodával (az összes Star Wars-szer és Star Trek-ker jó fej), meg néhány számítógépes játék figurájával való találkozásnak. Gyerek, fényképezkedés, aranyos látvány, nincs tülekedés, türelmesek a szülők és a szerepjátékosok. A múltkor a börzén néztem, de nem láttam a köpenytől, hogy Darth Vader miért olyan magas, most a színteli fémlépcsőn, ami a „kiadványtérbe” vezet villan éjfekete magasított cipője. Van egy még sose látott dögös Macskanő, oldalán egy príma Batman.

A nagyszínpadon Halmos Ádám, a Magyar Képregény Szövetség elnöke megnyitja a Hetedik Magyar Képregényfesztivált. „… az a feladatunk, hogy megtaláljuk a helyünk a képregények színes univerzumában.” – Ezt az előttem fekvő programajánló bevezetőjéből olvasom. 

A színpadon Gert Jan Pos, nagyon érdekes figura, leginkább edzőnek tűnik a holland képregénycsapatnál, és végülis, az is. A Holland Képzőművészeti, Dizájn és Építőművészeti Alapítvány (állami) szervezője, megbízatása a művészetek (ezen belül a képregény) promótálása. A színpadon még Kalle Hakkola, a Finn Képregény Szövetség elnöke. Gyorsan megmutatnak két képregényt, a fentebb említett együttműködések (le)nyomatait, a Call it a day címűt, melyben tíz finn, tíz észt mellett hét magyar és három lett alkotó szerepel, és a hollandokkal és a többi vendéggel közös Elvist.

Mi történt ezután?

A tapétás szobában (kisterem), Nikowitz Nórával beszélget Tóth József, a Vad Virágok Kiadó vezetője (ők adják ki a Yusagi Yojimbót is), életútról és műfordításról, elméletről és gyakorlatról. Nikowitz fordítódiplomás képzőművész, Bill Watterson Calvin and Hobbesának magyarítója. Szerintem a Kázmér és Huba sokkal jobban ül, míg eredetileg segíthetett a két filozófus neve az amerikai sikerben – ezt én mondom, a kedves, fiatal fordítónő a kérdés hallatán így zár: „Van az az ismert bonmot: a műfordítás olyan, mint a nő; ha szép, nem hű, ha hű, nem szép.” Egyébként vers(betét)eket fordítani a legnehezebb, ez csak papíron megy, gépen nem, és sokkal tovább tart, mint a többi szöveg.

 
(A képeken szerepelnek: Tóth József (Vad Virágok Kiadó), Nikowitz Nóra (Kázmér és Huba), Kertész Sándor képregénytörténész, Forgács András (geekz.blog.hu), kedves fiatalember, Rusznyák Csaba esztéta (geekz), Tondora Judit, kedves ismeretlen, Ilan Katin képzőművész, Vass Róbert képregényalkotó, Fazekas Attila képregénygrafikus, Kertész Sándor)

A Call it a day egy összetett vándorkiállítás, Moszkvában épp most nyitják meg azt, amit itt is most avatnak fel. Tíz finn, tíz észt, hét magyar, három lett alkotó anyaga vándorol. Négy oldal képregény, téma: reggel, napközben, este éjszaka – ők ezt megrajzolták, felkasírozták, az Észt Intézet és a Finnagora  munkatársai felrakták a Dürer kert falára, és még repülőn elhoztak kiadvány formájában néhányat belőle. Néhányan eljöttek vendégségbe Jonas Sildre vezetésével és elmondják, hogy az észt képregényszcéna kicsi.

Váltás, jön a holland tréner, Gert Jan Pos, és bemutatja, hogy lesz náluk Bosch-évfordulós képregény Marcell Ruijterstől, Rembrant Typextől, lesz még Van Gogh, aztán bemutat világháborús történetet, személyes képregényeket, olyan tíz-tizenöt művet. Javasolja, hogy készítsünk képregényeket Liszt Ferencről (így mondja), Bartók Béláról (ezt is kb.), Kodály Zoltánról, akiket külföldön is jól ismernek – mindent jól ejt, művelt ember.

(A képeken Gert Jan Pos, Kalle Hakkola, Halmos Ádám, Bayer Antal, Fritz Zoltán (ipar- és képzőművész, animátor, képregényalkotó), Elina Sildre, Mari Ahokoivu, Jonas Sillke  képregényalkotó, Joost Swarte (építész, grafikus, dizájner, képregényalkotó), Typex grafikus, képregényes, és a holland nagykövetség felelőse (háttal)

Szabó Zoltán, a Szegedi Képregényfesztivál szervezője kérdez, s kiderül, Hollandiában körülbelül háromszáz képregényrajzoló van, ötvenen ebből élnek, s egy-egy kötet két-háromezer példányban elkel. Ez egészen más, mint a mi adataink – magunkról. Lehet erre azt mondani, hogy nincs ezeknek jobb dolguk, de a művészethez való viszonyuk egészen fura volt innen, a színpad elől. Gert Jan Pos számára szinte értelmezhetetlen volt az, hogy a képregény ne ugyanolyan művészet lenne, mint a szobrászat vagy a szövegalkotás vagy bármi más. Alapítványának (állami) célja: művészek támogatása azért, hogy művészi alkotásokat hozzanak létre.

és jöjjenek most címszavakban a további történések:

Kertész Sándor képregénytörténész elmondja, hogyan került csapdába Zórád Ernő.

Halmos Ádám Guinness-rekordot mutat be. Pénteken magyarok és hollandok és észtek workshopoltak Elvis Presley témában, az utolsó ember délután ötre lett kész, Halmos Ádám este nyolckor a Joost Swarte-kiállításmegnyitón már bemutatta a kiadványt.

Aztán a hollandok  igazi fesztiválhangulatot teremtenek: a Comic Battle során megadott feladatokban rögtönöznek háromtagú csapatok. A magyarokat Csordás Dániel képviseli, finn és észt lányt sorsoltak hozzá. A szorító másik sarkában Lamelosék. Ujjongással, éljenzéssel, asztalcsapkodással biztatják őket. A szpíker Kalle Hakkola, jól tolja. A feladatok 2-3 percenként pörögnek, például rajzold le a fesztivál esszenciáját egy lapon, de a slusszpoén az, mikor a Lamelos-csoport egyik tagja annál a feladatnál, mikor a másik csapat által rajzolt szuperhőst kell valahogy elpusztítani, magába töm legalább egy áötös mennyiségű dipát, és nem fullad meg. Lamelosék színesek, mint a Dürer kert fémlépcsője, és győznek, hajszállal. Nagyobb a rutinjuk, de Csordás Dánielék ugyanolyan ügyesek voltak.

(A képeken Csordás Dani, Mari Ahokoivu, Anni Mäger és a Lamelos-csoport (Jeroen, Sam, Boris)

Aztán jön az Alfabéta-díj átadása. Joost Swarte ehhez kapcsolódóan elmo a képregény a legdemokratikusabb médium. Papír és ceruza kell csak hozzá. Minden művészetek anyja. Ezt utóbbit úgy emlékszem, már olvastam valahol, és nem értem pontosan az összefüggéseket, de tényleg ezt mondja.
 

(A képeken Joost Swarte, az Alfabéra-zsűri egy része: Barabás Árpád, a Trillian Képregénybolt vezetője, Kopeczky Csaba, képregényrajzoló-ügynök, Kleinheicz Csilla, művészettörténész. A díjazottak: Vass Róbert, Fritz Zoltán, Oravecz Gergely. Futaki Attila, Zórád Kati)

Az Alfabéta szép díj dukál, idén először – egyre méltóbb elismerése a szerzők munkájának. Aztán Futaki Attila átveszi a Zórád-díjat Zórád Zsuzsától, a Tabán festőjének leányától. Itt kell megemlítenünk, hogy idén Zórád 100 címmel programsorozat indul, az első állomás Debrecen lesz.

Ó, és egy szót sem írtam arról, hogy mi jelent meg a fesztiválra...