(Kép forrása: Izraeli Kulturális Intézet)
Miért döntenek úgy egyre többen, hogy a holokauszttal kapcsolatos élményeiket képregény formájában mesélik el? Mi az, ami különösen alkalmassá teszi ezt a félig grafikus, félig irodalmi műfajt a traumák feldolgozására? Az Izraeli Kulturális Intézet és a Magyar Képregény Szövetség közös kiállítása ezekre a kérdésekre keresi a választ. A Holokauszt a képregényekben című kiállítást Szép Eszter képregénykutató közreműködésével hétfő este nyitották meg az Izraeli Kulturális Intézetben.
A holokauszt mint téma, és a képregény mint műfaj elsőre talán összeegyeztethetetlennek tűnnek, főleg itt, Magyarországon, ahol a képregény szó hallatán még mindig hajlamosak vagyunk Garfieldra és Pókemberre, illetve egy átlagosan tizenkét éves célközönségre gondolni. Pedig a tizenkilencedik század elején megjelent első képregények még nagyon is felnőtteknek szóltak, sőt, kimondottan komoly, súlyos témákat ábrázoltak, a legtöbbször szatirikus formában. Mégis, 1980-ig, Art Spiegelman Mausának a megjelenéséig senkinek nem jutott eszébe, hogy a holokausztról is lehetne képregényt írni. A később Pulitzer-díjjal is kitüntetett Maus azonban bombaként robbant: eleinte mindenki csodálkozott a szokatlanságán, de szinte azonnal kiderült, hogy a képregény kimondottan alkalmas műfaj a téma megjelenítésére – sőt, talán a lehető legalkalmasabb műfaj. Azóta már számtalan szerző követte Art Spiegelman példáját, és rajzolt képregényt közvetlen vagy közvetett holokauszt-élményeiből: köztük a kiállításon bemutatott Miriam Katin, Rutu Modan, Michel Kichka, illetve Sid Jacobson és Ernie Colón.
A képregényben az a jó, hogy egyszerű vizuális eszközökkel képes ábrázolni nagyon komplex és sűrű mondanivalót. Egy horogkereszt alakú útelágazás vagy egy Auschwitz feliratú utcanévtábla például azonnal megjeleníti a kort, a környezetet – nincs szükség további magyarázkodásra. Képregényes formában az időhöz való viszony is nagyon jól ábrázolható: Miriam Katin képregényeiben például a jelen eseményei színesek, míg a múltban történtek fekete-fehérben vannak megrajzolva. Az emlékezés a holokauszttal kapcsolatban egyébként is kulcskérdés, hiszen mára jellemzően a túlélők második, harmadik generációja nyúl a témához: nekik már nincsenek közvetlen emlékeik az eseményekről, viszont a szüleik, nagyszüleik révén gyakorlatilag mégis a haláltáborok árnyékában nőttek fel. Az elmesélés, újramesélés pedig segít a traumák feldolgozásában.
Ezen kívül nagyon sokat segít a humor is. Hiszen a képregényhez szinte eredendően hozzátartozik egy karikaturisztikus, szatirikus jelleg, ez a (gyakran fekete) humor pedig nagy mértékben oldja a feszültséget, hiszen képes arra, hogy a tragikus történéseket megfossza a pátosztól, és ezáltal emberközelbe hozza őket. Amikor Rutu Modan képregényében egy osztálykiránduláson résztvevő kövér kisfiú kijelenti, hogy neki Auschwitz a kedvenc haláltábora, mert az a legijesztőbb; amikor Michel Kichka főszereplője egy náci karikatúrán keresztül tanítja rajzolni a fiát, vagy amikor Jacobson és Colón Anne Frankja nyafog a főzelék miatt – akkor érezhetjük, hogy valami elindult, hogy a traumák feldolgozása folyamatban van.
A kiállításon kinagyítva láthatunk néhány oldalt a fenti szerzők műveiből. Bár a kiállított részletek angol vagy héber nyelvűek, a tárlat arra mindenképpen alkalmas, hogy kedvet csináljon ezekhez a képregényekhez, melyek közül az Anne Frank, illetve Miriam Katin egyik műve (Történetek képekben és szavakban) már magyar nyelven is hozzáférhetőek.
A kiállított szerzőkről:
Miriam Katin a II. világháború elején született Magyarországon. Első könyve, a Magunk vagyunk, amely anyjával a vidéki Magyarországon való bujkálásának történetét meséli el, 2006-ban jelent meg. Az ezt követő években több díjat is elnyert, többek között a Grand Prix de la Critique-t (2008) és a 2007-es San Diego-i Com-Con Inkpot díját. Katin második könyve, az Elengedés, fontos összegzője a trauma számtalan és sokszor észrevétlen hatásának mind a túlélők, mind a másod- és harmadgenerációs leszármazottak életére nézve.
Rutu Modan számtalan díjat nyert Izraelben és külföldön egyaránt. A tulajdon című műve – mely egyszerre jelent meg héberül és angolul – Mica, a fiatal izraeli nő varsói útját meséli el, amelyre nagymamájával, Reginával vállalkoznak. Az út célja, hogy visszaszerezzék hajdani lakásukat, amely Regina családjának tulajdonában volt, mielőtt elhagyták Lengyelországot a náci megszállás miatt.
A belga születésű Michel Kichka 2013 májusában adta ki első teljes képregényét Második generáció: dolgok, amelyeket sosem mondtam apámnak címmel, amely egy lefegyverzően személyes feltáró utazás egy holokauszt túlélő melletti életbe. Kichka apja tizenegy koncentrációs tábor túlélése után kezdett új életet, de az évek hosszú hallgatása és a háború során átéltek tragikus hatást gyakoroltak családjára. A hallgatás árnyékában töltött hosszú évek után Michel Kichka végül képregényén keresztül szembenézett apja múltjával.
Sid Jacobson és Ernie Colón először 2006-ban dolgozott együtt a 9/11 Riport képregény változatán. Következő együttműködésük Che Guevara életének képregény-adaptációja volt, majd a közös munka következő gyümölcse az Anne Frank: A hivatalos életrajz képregény-átirata lett. Sid Jacobson és Ernie Colón együttes erővel megalkották az eddig megjelent legkimerítőbb és legalaposabb Anne Frank életrajzot grafikus formában, az Anne Frank Ház megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyének, és az általuk biztosított archív anyagoknak és szakértelemnek segítségével.
