Scott Turow: Ártatlanságra ítélve
Agave Könyvek, Budapest, 2013, 512 oldal, 2624 Ft
Munkaidejében ártatlanul a halálsorra küldött elítéltek életét menti meg, írókból álló rockegyüttesben énekel, és közben még arra is van ideje, hogy visszaállítsa a jogi thrillerek megtépázott népszerűségét. Scott Turow-t, a sármos jogász-írót emailben kérdeztük gyerekkorának irodalmi hőseirőkl, az Amazonról, és a halálbüntetésről. Válaszai épp olyan rövidek, és szikárak, mintha egy jegyzőkönyvbe szánta volna őket.
Turow Chicagoban született 1949-ben, felmenői orosz zsidók voltak. Az irodalommal már a főiskolán közelebbi kapcsolatba került, az Amherst College-ban az Alpha Delta Phi irodalmi szövetség tagja volt. (Az 1832 óta működő testvériség tagjai között megtaláljuk Theodore és Franklin Delano Rooseveltet, de akadnak szenátorok és legfelsőbb bírák is.) 1970-ben elnyerte az Edith Mirrielees-ösztöndíjat (Edith Mirrielees a Stanford legendás kreatív írás tanára volt – a szerk.), és két évig a Stanfordon hallgatott kreatív írást. Egyetemi évei alatt feleségül vette a festőnőt, Annette Weisberget. Egy tanári ösztöndíjjal egészen 1975-ig tanított, majd felvételizett a Harvard jogi karára. Első könyve, a jogon töltött gólyaévéről szóló, nem fikciós One L 1977-ben jelent meg. A hetvenes években ügyészként kezdett dolgozni, több nagy horderejű korrupciós ügyben, köztük az állami főügyész, William Scott adócsalási botrányának megoldásában is közreműködött. Fő tanácsadóként vett részt a Greylord hadműveletben, amelynek célja Illinois állam bírósági korrupciójának felszámolása volt. Pro bono képvisel vádlottakat és elítélteket, egyik legnagyobb figyelmet kapott esete az Alejandro Hernandez-ügy volt. Hernandez 11 évet ült a halálsoron egy olyan gyilkosságért, amit nem követett el, míg végül 2006-ban, Turow kitartó munkájának köszönhetően szabadult.
Az írással komolyabban a nyolcvanas évek végén kezdett foglalkozni. Egyből a jogi thrillerek felé fordult, és megszületett a Ártatlanságra ítélve (1987), a The Burden of Proof (1990), a Pleading Guilty (1993) és a Personal Injuries, amit a Time magazin 1999 legjobb fikciós írásának választott. Mind a négy regény bestseller lett, és szerzőjük számos elismeréssel köztük a brit krimiírók szövetsége által odaítélt Silver Dagger-díjjal lett gazdagabb. A siker felkeltette a kanadai író, Derek Lundy figyelmét, aki 1995-ben Scott Turow: Meeting the Enemy címmel publikált életrajzot róla.
1997 és 1998 között az amerikai írószövetség elnökeként működött, 2010 óta újra ő tölti be a tisztséget. A szervezet alelnöke jelenleg Judy Blume. Turow hőn szeretett iPadját is megválasztásának alkalmából kapta. A táblagépet azonnal laptop-helyettesítővé léptette elő, és egy vezeték nélküli billentyűzettel azóta is mindenhová magával hurcolja. Pedig első regényét még gyerekeitől elcsórt spirálfüzetekbe írta a vonaton, amivel minden nap munkába járt. Saját bevallása szerint az Ártatlanágra ítélve nagy része a lánya Strawberry Shortcake-figurával (magyarul Eperke és barátai címmel futott rajzfilm – a szerk.) díszített jegyzetfüzetébe írta. Bár még mindig ír néha vonaton, ma már inkább számítógépes fickóként beszél magáról, és egyik legnagyobb szerencséjének azt tekinti, hogy első könyve bevételeiből meg tudta vásárolni az első (több mint 3 és fél kilós) laptopok egyikét. Nem tartja magát olyan öreg kutyának, amelyik már nem képes új trükköket tanulni, de nem elég szakértő ahhoz, hogy olyan ebookokat jelentessen meg, amelybe zenét, térképet, vagy képeket kell beágyaznia.
Olvass bele az Ártatlanságra ítélve című első Turow-regénybe.
2003-ban megjelentette második nem fikciós könyvét, amelyben a halálbüntetésről elmélkedett. Ez volt a Ultimate Punishment: A Lawyer's Reflections on Dealing with the Death Penalty. Húsz évvel az Ártatlanságra ítélve megjelenése után megírta a folytatást, az Innocentet, melyben a hulla szerepét főhőse feleségére, Barbara Sabich-ra osztotta. Nem tervezte a folytatást, ám miután átesett egy alapos önvizsgálaton, és legkisebb gyereke is kirepült otthonról, ismét előszedte Rusty figuráját. Hónapokig mindössze egy post-it volt az íróasztalára ragasztva, rajta egyetlen sorral. „A férfi az ágyon ült, amin egy halott nő teste feküdt.” Egyik reggel megvilágosodott, és rájött, hogy az ágyon ülő férfi, nem más, mint Rusty Sabich.
Turow történetei mindig a fiktív Kindle megyében játszódnak, ami valahol Chicago és New Orleans között terül el. Szereplőinek szabad átjárást biztosít a könyvei között. Három regényéből is készítettek adaptációt, az Ártatlanságra ítélve például akkora siker lett, hogy megjelenése után három évvel már Harrison Ford parádézott a filmvásznon az ügyész, Rusty bőrében. A The Burden of Proofból 1991-ben, a Reversible Errors-ból pedig 2004-ben forgattak televíziós minisorozatot. 2010-ben a Pleading Guilty pilotja is elkészül, de a Fox nem tartott rá igényt.
A Turow vezette Authors Guild and the Association of American Publishers szerint az Amazonra a kiadói ágazat Darth Vaderjeként tekint. Elismerik ugyan, hogy tevékenységük áldást jelent a szerzőknek, hiszen ugyanúgy megfizetik őket, mintha egy keményborítású könyvet adnának ki. A diszkontálást (amit az áruházláncok vezettek be, és már az Amazon is átvett) szintén jó dolognak tartják, hiszen a szerzők díjazásánál nem veszik figyelembe, hogy a mennyi a könyv kiskereskedelmi ára. A probléma ott kezdődik, hogy a cég már túlságosan dominánssá vált, és egyre könyörtelenebb eszközökkel versenyez. Nyomtatott könyveknél a bevétel a szerző és a kiadó között oszlik szét, ám az Amazon versenyre szállt a többi kiadóval azáltal, hogy csökkentett áron, újra eladja a könyveiket. Ebből sem a szerző, sem a kiadó nem lát pénzt, így az újraeladából származó bevétel tiszta haszon a cég számára. Turow megérti, hogy a vásárlóknak kedvezőbb, ha pár nappal később alacsonyabb áron férnek hozzá az adott könyvhöz, ám a kialakult monopóliumhelyzet miatt más kiadók már nem mernek ujjat húzni az Amazonnal. A cég most a .book, .amazon, .kindle, .free, .like, .game és .shop domain-végződésekre vetette ki a hálóját, ám az írószövetség ezt versenyellenesnek találja, hiszen már így is az Amazon a legdominánsabb szereplő a piacon.
Mikor kezdett el íróként tekinteni magára?
Erre nehéz válaszolni. Író akartam lenni, de nem fogadtam el ezt az identitást, egészen addig, amíg nem kezdtem írást tanulni a Stanfordon, körülvéve olyan emberekkel, aki bátorkodtak ugyanezt állítani magukról.
Az írás mellett megtartotta korábbi munkáját is, és jelenleg is ügyvédként praktizál. Történt már olyan, hogy valaki csak azért bérelte fel épp önt, mert olvasta a könyveit?
Történt, de ez ritka. Az emberek azért bérelnek ügyvédet, mert jogi problémájuk van, amit meg kell oldani.
A munkája egyben a múzsája is. Gyakran merít inspirációt az ügyeiből?
Igen, a milliőből, nem pedig az egyes ügyekből.
Tervezi, hogy ír valaha nem jogi témájú könyvet?
Igen, legközelebb egy ifjúsági könyvet tervezek, ügyvédek, és bíróság ügyek nélkül.
Ha egy nagyobb sajtóvisszhangot kapó, szokatlanul sokkoló ügy történik, akkor általában feltűnik valaki, aki hangosabban áll ki a halálbüntetés mellett. Önnek mi a véleménye erről?
A halálbüntetést nem lehet erkölcsi alapon megvitatni. Az a kérdés, hogy működik-e bármelyik célra, amit szolgálni hivatott – például elrettentésként, vagy erkölcsi tanulságként. Ezek közül egyikre sem működik. Büszke vagyok, hogy Illinois-ban tavaly eltörölték. (Turow tagja volt a halálbüntetés reformjáért lobbizó bizottságnak, amelyet Illiois korábbi kormányzója, George Ryan hívott össze több mint tíz évvel ezelőtt. – a szerk.)
Nagy Ian Fleming rajongó volt gyerekkorában? Ki volt az első irodalmi hőse?
Igen, hatalmas Fleming rajongó voltam! A fiúk az általános iskolában üzleteltek a James Bond-regényekkel. A bennük lévő szex különösen érdekelt minket. De Michenert is nagyon szerettem.
Számos film alapul a könyvein. Mit gondol az adaptációkról, látta az összeset? Ön kit választott volna Rusty szerepére?
Jól bánt velem Hollywood. Az összes film forgatásán ott voltam, és nagyon élveztem a folyamatot. Tiszteletben tartottam minden kreatív stáb jogát arra, hogy egy más alkotást készítsen a könyveimből. Rusty esetében a választás már megtörtént.
Az amerikai írószövetség elnökeként mit gondol, mi a legnagyobb baj az Amazonnal?
Az a fajta könyörtelenség, amellyel versenyeznek.
A Rock Bottom Remainders nevű rockegyüttesben is játszik, amelynek többek között Dave Barry vagy Stephen King is a tagja. Melyik az ön hangszere?
Engem tartanak az énekesnek.
Dave Barry szerint épp olyan jól játszanak, mint ahogy a Metallica regényeket ír. (Erre az együttes gitárosa, Kirk Hemmett csak annyit reagált, „Rock Bottom Remainders? Hát ők meg ki a franc?") Milyen lenne egy Metallica-regény?
Nem tudom elképzelni, hogy érzelgős.
