Fotó: Valuska Gábor
Ismét merész magyarokról, sőt igazi hősökről írt könyvet Nyáry Krisztián. Mert mihez is kellene nagyobb merészség, mint a szerelemhez, és ki is lehetne nagyobb hős, mint aki minden nélkülözés és mellőzöttség dacára a végsőkig kitart választott társa mellett, és azonnal követi őt, akár a sírba is. A Festői szerelmek lapjain megidéződik a Szántó és Vas-féle véd és dacszövetség, a Mednyánszky és Kurdi-féle örök lángolás, túlárad a nevelőapai szeretet, gyilkol a szenvedély, és mire a kötet végére érünk, óhatatlanul felmerül a kérdés: máshogy szeret egy festő, mint egy író? „A rövid válasz: nem. A hosszú válasz: igen.”
Szerelem: Bár a szerelmi élet sémái mindenkinél ugyanazok, beszéljünk akár művészekről, akár mérlegképes könyvelőkről, Nyáry szerint azt is ki lehet jelenteni, hogy egy festő másképp szeret, mint egy író. „Egy 19-20. századi magyar festő életpályája kevésbé volt Budapest-centrikus, mint például a nyugatosoké. Amíg az írók a tanulmányaik lezárulta után néhány fővárosi kávéházban, színházi előcsarnokban és szerkesztőségben töltötték az életüket, és többnyire partnert is arrafelé találtak, a festők többsége külföldön, jellemzően Münchenben és Párizsban is tanult vagy egyenesen ott is élt egy darabig.” A festők nagyobb eséllyel választottak maguk mellé külföldi partnert, akit teljesen máshová kötött a kultúrája, és gyakran a magyar nyelvet sem beszélte, gondoljunk csak Rippl-Rónai francia feleségére, Lazarette Baudrionra, vagy Czóbel német-holland első nejére, Isolde Daigra. Ráadásul míg a nyugatosok Cool-listás korabeli hipszterekként nyüzsögtek a pesti éjszakában, egy festőnek nem feltétlenül kellett a fővárosi társasági élethez kötődnie, egy kis faluból is eljutottak a képei a fővárosi tárlatokra.
Nyáry Krisztián: Festői szerelmek
Corvina Kiadó, 2016, 248 oldal, 5490 HUF
Magánélet: A művészettörténészek valószínűleg épp úgy viszonyulnak a Festői szerelmekhez, ahogy az irodalomtörténészek viszonyultak az Így szerettek ők kötetekhez. „Van, aki örül, mert közelebb viszem az átlagemberhez a témáját, más pedig nem örül, mert nem tudományos logikával dolgozom. A műkereskedelemnek az az érdeke, hogy szülessenek közérthető, mégis tudományos igényű munkák a művészekről, mert kiderült, hogy a reménybeli vásárlók számára nagyon fontos a referencialitás, azaz a műalkotások mögötti emberi történet.”
Nyárynak nem az volt célja, hogy művészettörténeti tanulmányokat írjon, pedig a műalkotások keletkezés-és hatástörténete valamint a festők magánélete között igenis lehet átfedés. „Ha egy apró albérleti szobába nem fér el egy nagyobb vászon, amire festeni lehetne, akkor nem csupán esztétikai kérdés, hogy kis képeket alkot a művész”, emlékeztet a Vajda-házaspár életművét befolyásoló körülményekre. Ilyen befolyásoló körülmény lehet a szerelem is. „Azt, hogy Márffy Ödön 15 évig lényegében csak Csinszkát festette, nem lehet tisztán művészetelméleti megközelítésben vizsgálni. Ezek a képek egy érzelmekkel teli, bonyolult párkapcsolat képi dokumentumai is.”
Kulisszatitkok: Nyáry a Szent György-hegyen kezdi a nyári írói szezont, ám mire eljut a Balaton-felvidékre, már túl van a könyvtárazás nagyobbik részén, és a vázlatokból lassan összeáll az első változat. „Nagyjából úgy néz ki egy alkotói évem, hogy decemberben megálmodom, milyen könyvet szeretnék, januárban elkezdem a kutatói munkát, ami főként könyvtárazást, esetleg levéltárazást jelent. Ilyenkor beszélgetek vagy levelezek a téma szakértőivel, kérdésekkel nyaggatom őket.” Mire kitavaszodik, a tartalomjegyzéke már kétszer akkorára duzzad, mint amennyi bekerül a könyvbe, nyár elejére pedig „két-három <<tartalék>> mellett megvan a névsorom, és mindenkiről van 60-80 oldalnyi jegyzetem. Ebből kell nyár végére 4-5 oldalas írásokat faragnom. Ahogy kész vagyok egy történettel, küldöm a szerkesztő munkatársamnak, Hevesi Juditnak, aki rengeteg észrevételt tesz, tartalmi dolgoktól a húzási javaslatokig. Ő dolgozik mellettem a legtöbbet a könyvön, végigkíséri az egész munkafolyamatot.”
Híres magyar festők és múzsáik szerelmét kutatja Nyáry Krisztián
Picasso szeretőiről, a francia impresszionisták hölgytársaságáról vagy az 1920-as évek Párizsának körülrajongott múzsáiról, a világhírű festmények ihletőiről és főszereplőiről könyvek tucatjai születtek már. Az érzéki modellek, alkalmi szeretők és hűséges művészhitvesek joggal vonultak be a művészettörténet lapjaira, hiszen inspirálták, előre lendítették, sőt akár egy életen át támogatták egy-egy művész pályáját.
Hullám és délibáb: Ha kedvencet kellene választania a kötetből, két Józsefre, az Egryre meg a Kosztára esne a választása, mégpedig azért, mert korábban egyikük sem érdekelte, ám az életrajzuk megismerésével párhuzamosan az életművük is kinyílt előtte. „Kosztára a fejemben rá volt ragasztva egy címke az <<Alföld festője>> felirattal, Egryre pedig a <<Balaton festője>> stemplit ütötték. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy eszembe se jusson betérni mondjuk az Egry-múzeumba. Hülye voltam, mert zsenik voltak, nem véletlen, hogy az avantgárdtól nagyon-nagyon távol álló Kosztáért még Kassák is rajongott. Olyan egyéni látásmód, színkezelés, kompozíció, hogy ha előfeltevések nélkül közelíted meg a képeit, azonnal a hatása alá kerülsz. Egryvel ugyanez a helyzet.” A két festő között nemcsak annyi volt a hasonlóság, hogy vonzódtak a síkfelületekhez, hanem az is, hogy mindketten élethosszig tartó szerelemben éltek párjukkal. Koszta mellett Szeifert Annuska, vagyis Mamuka tért vissza ahhoz a paraszti életformához, amitől menekülni akart, Pauler Juliska pedig első férjét, Vízkelety Ferenc ezredest cserélte egy haldokló fiatal bakára.
Hiány: Bár a nyugatosok négy-öt tagját bárki fel tudja sorolni, aki egy kicsit is figyelt a középiskolában, a Nyolcakkal vagy a nagybányai első nemzedékkel már kevesen boldogulnának. Nyáry szerint ennek két oka van. Az egyik, hogy „a festészet másképp része az általános műveltségünknek. Rippl-Rónai nevét sokan ismerik, talán még egy-egy képe is megjelenik sokak előtt a neve hallatán, de az életéről alig tud valamit, akinek nem ez a szakmája.” A másik, hogy a magyar festők, kevés kivételtől eltekintve (A nap szerelmese, Aranyecset) „nem lettek igazán hősei sem az irodalomnak, sem a filmművészetnek. A francia impresszionisták, az olasz reneszánsz festők vagy akár Rubens életéről sokkal többet tud egy magyar ember, mint a saját festőinkről, mert róluk látott filmet, olvasott regényt, a magyarokról meg nem.” A Festői szerelmek talán változtat ezen. Regényes élettörténet és megfilmesíteni való szerelem bőven akad benne.
A cikk eredetileg a Könyves magazin 2016/5. számában jelent meg.
