2000 januárjában Fallot Chawawa vezette a részben állami tulajdonban lévő Zimbank által szervezett sorsolást Hararében. Azok vettek részt a sorsoláson, akik legalább 5000 zimbabwei dollárt tartottak a bankban vezetett számlájukon. A sorsolásról a következőképpen számolt be a Zimbank hivatalos közleménye: „Fallot Chawawa alig hitt a szemének, mikor meglátta, hogy a számára átadott sorsjegyre – amely megnyerte a 100 ezer zimbabwei dollárt – RG Mugabe elnök úr neve volt írva."
És ez csak az egyik történet, amelyet Why Nations Fail című könyvében elmesél a modern intézményi közgazdaságtan két meghatározó kutatója, Daron Acemoglu, az MIT és James A. Robinson, a Harvard professzora. Érvelésük szerint az országok fejletlenségét nem földrajzi adottságaik, kultúrájuk vagy vezetőik tudatlansága magyarázza meg. A szerzők példái – a két Koreától az Egyesült Államok és Mexikó határának két oldaláig – megmutatják, hogy ezek a tényezők sok esetben megegyeznek, mégis óriási különbség van a fejlettségben. A különbségre az intézmények jelenthetik a magyarázatot. Az intézményeket a szerzők tágan értelmezik: ide tartozik a törvények mellett mindenféle formális és informális norma is.
A könyv csoportosításában a politikai és gazdasági intézmények is két alapvető típusba tartozhatnak: inkluzívba és extraktívba. Az inkluzív politikai intézmények lehetővé teszik, hogy a polgárok túlnyomó többsége beleszólhasson abba, hogy ki szerezze meg a hatalmat, az inkluzív gazdasági intézmények pedig segítik, hogy mindenki szabadon dönthessen a munkavállalásáról, védik a tulajdont, és garantálják a szerződések betartatását. Az extraktív intézményekre Mugabe Zimbabwéje jelenti napjaink egyik leglátványosabb példáját: az elnök még azt sem érezte szükségesnek, hogy egy strómant fogadjon fel az állami érdekeltségű bank ötévnyi átlagfizetésnek megfelelő főnyereményének lenyúlására. Mondanunk sem kell, hogy Zimbabwében a választások eredményét is a sorsjegyekre írt nevekhez hasonló elvek határozzák meg.
A tartós növekedéshez inkluzív intézményekre van szükség. Csak ezek mellett éri meg tanulni, beruházni és új innovációkat bevezetni, egyébként nincs garancia arra, hogy az uralmon lévők – politikailag korrekt kifejezéssel – nem „sajátítják ki" a beruházás után előállított nyereséget vagy magát a vállalatot. Rövidebb távú növekedésre azonban extraktív intézmények mellett is sor kerülhet. Ez különösen olyankor fordul elő, ha a hatalmon lévők át tudják csoportosítani az erőforrásokat a magasabb termelékenységű tevékenységek irányába, mint ahogy ez a Szovjetunió vagy Dél-Korea iparosítása során megtörtént. Az ilyen növekedés azonban átmeneti, mert – amennyiben nem vezet az inkluzív intézmények kialakulásához – a növekedés forrásai egy idő után kimerülnek, és ilyenkor súlyos belső konfliktusok alakulhatnak ki. Ez utóbbira a Maja és a Római Birodalom bukását hozzák példaként a szerzők.
Miközben már korábban is sokan rámutattak arra, hogy az intézmények jelentős hatással vannak a gazdasági fejlettségre, Acemoglu és Robinson munkájának erősségét az adja, hogy elméletük megmagyarázza az intézmények fejlődését is. Például az európai gyarmatosítás során a különböző országokban különböző rétegek erősödtek meg. Spanyolországban a nemesfémimportot szűk kereskedőcsoport végezte a király érdekeinek megfelelően, így ez a létező és szűk elit erősödött tovább a gyarmati kereskedelem eredményeképpen. Angliában viszont – részben a gyarmati áruk jellege, részben az eleve inkluzívabb intézményeknek köszönhetően – egy szélesebb kereskedőréteget tett erősebbé az észak-amerikai gyarmatokkal folytatott kereskedelem. Ezeknek a kereskedőknek alapvető érdekük volt a szerződések és a tulajdonjog védelme, így növekvő politikai befolyásuk az inkább inkluzív intézmények kialakulásához vezetett. Acemoglu és Robinson érvelése szerint éppen ezek a folyamatok hozták létre azokat az innovációnak, beruházásoknak és szabad külkereskedelemnek kedvező folyamatokat, amelyek beindították az ipari forradalmat.
Az érdekcsoportok politikai erőviszonyainak és az intézményeknek ez az összefüggése magyarázza a fejlődés ördögi és angyali köreit. Az extraktív intézményeket üzemeltető szűk elitek gyakran közvetlenül is akadályozzák az új technológiák bevezetését, mert attól tartanak, hogy az új technológiát alkalmazó vállalkozók versenyt jelentenek az uralkodó elit számára. Amikor például I. Ferenc királyunknak és császárunknak felvetették egy északi vasút megépítésének lehetőségét, így válaszolt: „Semmi szándékom támogatni ezt, egyébként megérkezne országomba a forradalom." Az extraktív intézmények gyakran biztosítják önmaguk fennmaradását.
Szerencsésebb országokban viszont angyali körök alakulnak ki. Az inkluzív gazdasági intézményeknek köszönhetően egyre erősödő középosztály megakadályozza a politikai intézmények inkluzív jellegének korlátozását. A szerzők bemutatják például, hogy miközben a latin-amerikai országokban számos esetben leváltották – vagy „kibővítették" – az alkotmánybíróságot, ha az az elnöknek kedvezőtlen döntést hozott, Roosevelt nem tudta ezt megtenni még a New Deal kapcsán sem.
Acemoglu és Robinson olvasmányos könyve rengeteg – ismert és kevésbé ismert – példán keresztül mutatja be a modern intézményi közgazdaságtan egyik legmeghatározóbb, de persze több pontján vitatható álláspontját a hosszú távú gazdasági növekedés alapvető okairól. Ráadásul a könyv fontos támpontokat adhat a jelenlegi folyamatok megértéshez is: a szerzők határozott álláspontja például, hogy a kínai növekedés is ki fog fulladni, ha nem válnak inkluzívvá a politikai intézmények is abban az országban.
Muraközy Balázs
A cikk eredetileg a Könyves Magazin negyedik számában jelent meg.
Ajánljuk
Francis Fukuyama: A politikai rend eredete. Az ember előtti időktől a francia forradalomig
Fordító: Pető Márk, Akadémiai Kiadó Zrt., 2012, 4900 FtA-
Francis Fukuyama 1989-ben írt híres esszéjében a történelem végét jósolta meg, mostani munkájában a szociobiológia felől igyekszik magyarázni a civilizáció kialakulását: a biológiai adottságunk adott, viszont a biztonság és a rend utáni vágyunkból mindig újabb és újabb politikai rendszerek következnek. A különböző hatalmi rendszerek más-más társadalmakat és kultúrákat hoznak létre, ezért a rendszerváltások csak úgy működnek, ha az emberek gondolkodásmódját is megváltoztatják.
John Kay: Oldalazás, Fordító: Léderer Pál, HVG Könyvek, 2012, 3400 FtB
A szerző tíz évig vezetett egy tanácsadócéget, amely vezetésszervezési modelleket adott el nagyvállalatoknak, de rájött, hogy ezeket a módszereket valójában senki sem használja. Azt állítja, hogy a zárt rendszerekre kidolgozott döntési sémák (mint például megoldani a szudokut) a valóságra nem alkalmazható, hiszen a az nem zárt rendszer, sokkal célravezetőbb az „oldalazás", azaz az alkalmazkodás és ismétlés, valamint a helyzetek folyamatos újraértékelése.
