Szeptember 30., szombat, kora délután: órák óta zavartalanul ömlik a napfény a teraszra, ahol a karosszékemben F. Scott Fitzgerald Meghalnék érted című friss novelláskötetét olvasom, csupa eddig kiadatlan szöveget. Fitzgerald nagy kedvencem az egyetemi amerikaiirodalom-órák óta. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy mindenki egyöntetűen rajong érte, aki csak egyetlen sorát is olvasta. Persze lehet, hogy az, ami nekem vonzó benne, másoknak kifejezetten irritáló vagy unalmas, például a rövid írásaiban gyakran visszatérő életérzés, a glamúr és a válságok egymásra gyakorolt hatásai.
Könyves Magazin 2017/4.
LIBRI-BOOKLINE ZRT, 2017, 72 oldal, 5 pont + 199 Ft
Ez a kötet tulajdonképpen mindenkinek ideális olvasmány, mert őszintén tárja elénk Fitzgerald saját bombasztikus témái felett érzett unalmát, önundorát. Azt a szomorúságot érezni ki belőle, amit népszerű zenészektől szoktam hallani, amikor bemutatnák új, izgalmas albumukat, de a közönség az öt évvel korábbi slágercímeket követeli őrjöngve, amíg meg nem kapja.
Most valamennyire én is beállok a sorba, mert a dzsesszkorszak művészetét szeretném megmutatni, miközben szegény Fitzgerald pont azon szenved, hogy leváljon erről az éráról és a vele járó elvárásoktól. Helló, integet, nem itt tartok, hagyjatok békén, nem akarom újra és újra ugyanazt a történetet színezgetni, gyötrelem már oda visszatérnem, kár, hogy csak ezt kéritek és csak ezt fizetitek meg. Mondjuk, azt elég jól.
Francis Scott Fitzgerald: Meghalnék érted - És más elveszett történetek
Fordította: Dunajcsik Mátyás, Jelenkor Kiadó, 2017, 638 oldal, 3999 HUF
Meseszerű egyezésnek tartom, hogy míg itt, Európában sütkérezem a teraszon, Amerikában éppen ugyanezen a napon nyílik kiállítás a dzsesszkorszak művészetéről. Hogy ez mennyire erős hívószó és micsoda vonzereje van a korszak esztétikájának, azt talán az is bizonyítja, hogy a Cleveland Museum of Art már a megnyitás előtt az ősz blockbuster-kiállításaként kommunikálta.
A 20-as, 30-as években az Egyesült Államok kulturális és gazdasági befolyása és csábereje növekedett, áramlottak a bevándorlók az országba. Átalakult a társadalomszerkezet, a szokások, az életmód, amivel párhuzamosan kiépült a kreatívipar is, önazonos látványvilággal: építészet, díszítőművészet, divat, film, belsőépítészet, zene – ezek amerikai termése az egész világ ízlésére kifejtette hatását. A szakemberek, tervezők, művészek, rendezők és producerek jelentős része Európából hajózott be Hollywoodba vagy New Yorkba, amivel párhuzamosan amerikai születésű várostervezők, dizájnerek, képzőművészek érkeztek Európába tanulni, vagy csak utazgatni. Az oda-vissza áramlás eredménye az a formai gazdagság, glamúr, technológiai tökéletesség, burjánzó esztétikum, amit ma a dzsesszkorszak vizuális világaként ismerünk.
Fitzgerald legismertebb műve, A nagy Gatsby fantasztikusan gyönyörű könyvborítókkal jelent meg. A legelsőt Francis Cugat városképe díszíti, de egy díva sejtelmes tekintete uralja, pont úgy, ahogy Vaszary korabeli képeit a megfeketedett szemű, ellenállhatatlanul vonzó, veszedelmes, cigarettázó és valószínűleg kokainista nők.
Készítettek borítót art deco betűkkel és illusztrációkkal, csodaszép borítókat álmodott például Coralie Bickford-Smith a Penguin Classics sorozatban hat Fitzgerald-újrakiadásnak, köztük A nagy Gatsbynek. De azt képzelem, semmi nem veri a megfilmesített változat plakátját, amin Leonardo DiCaprio áll a többi szereplővel egy olyan aranykeretben, ami tökéletesen megidézi a korszakot. Ez az esztétika ugrik be mindenkinek a dzsesszkorszakról, és tényleg olyan gazdagságban jelenik meg a korabeli ékszereken, bútorokon, ruhákon, hogy elgyengül az ember ennyi szépség láttán.
A Clevelandben megnyíló anyag az első komoly múzeumi kiállítás a korszakról, összerakásában segített New York és a világ egyik legfontosabb designtörténeti intézete és múzeuma, a Cooper Hewitt Smithsonian.
Talán a ruhák okozzák a legkevesebb meglepetést, sok ilyet láthatunk filmekben, és nagyjából minden nő tudja, hogyan öltözzön Charleston-táncosnak farsangkor. A textiltervek már elképesztőbbek: a gazdag ornamentikájú, aprólékos daraboktól a korszellemet, a partiéletet, ezt a dekadens glamúrt modernebb módon megragadó rajzokig.
Olyan díszítéseket kaptak a kis operatáskák, hogy elég lett volna melléjük egy szeneszsákot felölteni, az is bőven elég lett volna a stílusos megjelenéshez. De ami tényleg váratlan, azok a bútorok, amik úgy funkcionálisak, hogy közben a korabeli építészettel állnak párbeszédben, például a Chrysler Building felhőkarcolójának luxusa, nagyvonalúsága köszön vissza róluk.
Az egyik fő attrakció – és a Gatsby-filmplakát pont innen kölcsönöz elemeket - egy arannyal és ezüsttel kombinált kovácsolt vas dekoráció, amit sok, a korszakban épült amerikai magasház bejáratán látni. Minden négyzetcentijén gazdagon burjánzó, központi alakja egy hegedülő női akt. Csodálatosan elegyíti az indaszerű ornamentikát a letisztult elemekkel. Külön szívdobogtató, hogy a magyar születésű Paul Fehér egyik munkája.
Az igazgyöngy láncok mellett nagy választék várta a gazdag nőket, ha inkább olyan ékszerre vágytak, ahol a gyémántok foglalata, a kövek apró kis díszítése is saját korukat idézi. És ha végignézünk a korabeli plakátokon, ugyanazt az izgalmas szórást hozzák, mint a textilek: vannak a nagyon artdecós, tekergő, indaszerű díszített verziók és az intellektuálisabb, puritánabb, letisztultabb, de az időszakot ugyanolyan igazan, mélyen hozó grafikai munkák.
Szóval, bocs, Scott, hogy visszatértünk a közepébe, ahonnan te épp kimászni próbálsz a kiadatlan novelláiddal. Ennyi szép mellett kár lett volna csukott szemmel elmenni.
Szerző: Winkler Nóra
A cikk eredetileg a Könyves Magazin 2017/4. számában jelent meg.
