Hogyan lehet definiálni a dadát? Voltak-e olyan magyar művészek, akik ezt az irányzatot követték? Miben rejlik ma eszmeiségének aktualitása? Többek között ezekről a kérdésekről szól a Helikon új lapszáma, amelyet a Kelet kávézóban mutattak be.
A dada a legrejtélyesebb művészeti irányzatok egyike, hiszen lehetetlen meghatározni a sajátosságait: célja a tagadás, a határátlépés és az alapokra való rákérdezés. Az avantgárd legradikálisabb vonalát az első világháború hívta életre, és csak pár évig létezett, hatása, szellemisége azonban nem múlt el, még ma is átitatja a művészetet és a közéletet.
A dada születésének századik évfordulójához kapcsolódva tavaly novemberben a Kassák Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete rendezett nagyszabású konferenciát, amelyen a dada legnevesebb hazai és külföldi kutatói vettek részt. Az előadásokon elhangzottakból a Helikon folyóirat szerkesztősége állított össze izgalmas lapszámot. A tanulmányok körbejárják többek közt az irányzat születésének és utóéletének körülményeit, megvizsgálják a dada technikáit, ahogy a kelet-európai gyökereit és a magyar művészekre gyakorolt hatását is. A százéves dadáról szóló szám bemutatóján Földes Györgyi, a folyóirat főszerkesztője (aki maga is a dada-szám szerzője) beszélgetett a szerzőkkel.
A centenáriumhoz kapcsolódó szövegeket többnyire az köti össze, hogy a szerzők a dada kelet-közép-európai jelenségeire, az Osztrák–Magyar Monarchiában és utódállamaiban megjelenő dada-technikákra koncentráltak. A témában a régió és a nemzetközi tudományos élet legfontosabb avantgárd kutatói szólaltak meg, például olyan nevek is mint Adrian Sudhalter, a MoMA Dadaglobe című tárlatának kurátora, vagy Günter Berghaus a futurizmus egyik legjelentősebb elemzője.
Az esten a lapszám néhány szerzője is részt vett, ők a dadával kapcsolatos dilemmákat vitatták meg. Felmerült például, hogy lehet-e róla mint „izmusról” beszélni, miként határozhatók meg egy dada alkotás jegyei, és az is, hogy voltak-e magyar képviselői. Földes Györgyi elmondta, hogy a dada születését 1916-ra, a zürichi Cabaret Voltaire megnyitásához szokták kötni, Hugo Ball ugyanis itt hozta létre azt a művészeti és politikai klubot, ahol az első dada alkotások, produkciók láthatók voltak. A résztvevők megegyeztek abban, hogy a dada esszenciáját nehéz meghatározni. „Ma azért érdekes és aktuális, mert olyan kérdéseket tett fel a modern művészetnek és intézményeinek, amelyeket most sem tudunk megválaszolni” – fogalmazta meg Kálmán C. György irodalomtörténész, aki szerint a dada lényege a rákérdezés, a kinevettetés és a zavarba ejtés. Kappanyos András irodalomtörténész, a magyar és nemzetközi avantgárd kultúra kutatója úgy vélte, a dada ma is él, azok a művek, amelyek valamiképpen megakasztanak vagy megbotránkoztatnak, magukon viselik a „dada mikrobát”.
Fölmerült az is. hogy vajon van-e eredeti, klasszikus magyar dada. Kálmán C. György arra mutatott rá, hogy inkább később voltak olyan művészeink, akik a dadához hasonló műveket, performance-okat hoztak létre, példaként Szentjóby Tamást, Erdély Miklóst és a Bizottság együttest említette. Mint mondta, a dada bizonyos vonásai, például az inkoherencia vagy az ideológia-ellenesség, ma is működnek. Kappanyos András hozzátette, hogy a dada a művészet mibenlétére rákérdező elem, és a művészet utolsó száz évében a legizgalmasabb dolgok ebből az alkotói attitűdből születtek meg. Dobó Gábor irodalomtörténész Kassák és Tzara levelezésére utalva mutatott rá, hogy milyen hatással volt az irányzat a magyar alkotókra, köztük Kassák Lajosra és körére. Hangsúlyozta, októberben kiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amelynek középpontjában a bécsi Ma, vagyis Kassák emigrációban töltött évei lesznek, s a tárlat - amelyre rendkívül jelentős nemzetközi kölcsönzéseket sikerült megnyerni - ezt a kérdést is tárgyalja majd.
Szerző: Forgách Kinga
