Varga Bálint az ifjúsági regényeivel vállaltan egy űrt akar betölteni. Már a tavalyi interjúnkon is arról mesélt, hogy a Harry Potterből kinőtt olvasók kicsit a senki földjén ragadtak, mert bár olvasnának krimit, de nem nagyon akad olyan, ami kimondottan nekik szólna. A Váltságdíj nélkül (kritikánk róla ITT olvasható) nekik íródott: egy kellően laza, akciódús sztori, kamasz hősökkel, akiknek egy szövevényes emberrablási ügyet kellett kibogozniuk, és ami még ennél is fontosabb: ép bőrrel megúszniuk.
Varga Bálint: Amit végleg kitörölnél
Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2016, 476 oldal, 2999 HUF
A folytatásban (Amit végleg kitörölnél) az ismert négyes, Doma, Max, Zsófi és Zolika már túljutott az emberrablási ügy megrázkódtatásain, ám ez nem jelenti, hogy vidámabb lenne az életük. Zolika brókerbotrányban érintett apja lelépett külföldre, két öltönyös verőlegény pedig félreérthetetlenül a fiú tudtára adja, hogy pontosan tíz napja van, hogy összekaparjon és visszafizessen helyette 110 millió forintot.
Egyikük problémája azonban mindannyiuk problémája is: a fiatalok közül van, aki nem akarja, más nem is tudja kihúzni magát az ügy közös megoldása alól. A társaság kettéválik: Zoli és az örökké az evésen/csajokon/bulikon kattogó Max Londonba utaznak, hogy lerobbant külvárosi kecókban, gandzsafüstös autókban és túl sok jót nem ígérő klubokban próbáljanak olyan nyomot találni, ami elvezet Zoli apjához. Doma és Zsófi itthon maradnak, de mindennapjaik nem kevésbé izgalmasak: a lány ugyanis eltűnik, és megvan az esélye, hogy nem önszántából veszett nyoma.
A történetet ebben az esetben sem feltétlenül maga a bűnügy viszi előre, hanem a szereplők viszonyrendszere és egymás közötti interakciói. Nem véletlen, hogy a kötet jó első fele főként párbeszéd alapú, amitől az egész sztori még akkor is dinamikusnak hat, ha éppen nem nagyon történik semmi érdemleges. Holott ez a kötet is elég erősen nyit (csak emlékeztetőül: az első részben a négy gyereket elrabolták, és egy pincében ébredeznek), hiszen Zolit egy szétvert lakás kellős közepén találják a haverjai a saját vérében tocsogva. Az alapszituációt már az első kötet is felvázolta annyiban, hogy tudjuk: Zoli apja lelépett külföldre, egy kamaszfiút és tetemes adósságot hagyva maga mögött. Ezt szálazza szét azután Varga a második kötetben, melynek a brókerbotrány és annak utórezgései adnak aktuális felhangot.
Az ügy megoldása persze Domára és haverjaira vár, a felnőttek ugyanis egyetlen kivétellel mind passzív, talajvesztett, töketlen figurákként jelennek meg, és leginkább csak a gyerekek szociális hátterének felvázolásában játszanak epizódszerepet. Igazából villanások jutnak csak a sztori főgonoszának is, akiről spoiler nélkül azt lehet elmondani, hogy bár bonyolultabb lélek, mint az első rész Alvareze, figurája mégis túlságosan sematikus (nem elég, hogy simlis és gonosz, még iszonyúan ellenszenves és gusztustalanul is viselkedik), és valahogy nem jut elég tér és idő arra, hogy egy összetettebb karakterrajzot kapjunk róla.
De a hangsúly minden látszat ellenére tényleg nem a bűnügyön van, még ha Varga Bálint mini-magánnyomozókat is csinált a szereplőiből. Ők azok, akiknek az előélete, a szociális hendikepje, adott esetben gyenge pontja, egymás iránti vonzalma vagy ellenszenve jobban, az első részhez képest színesebben, erőteljesebben kirajzolódik, és bármely politikai vagy pénzügyi botránynál mélyebb nyomot hagy az arra fogékony olvasóban.
