„Jé, akkor maga lesz a Bálint gazda!”

Fotó: Lettner Kriszta/Helikon Kiadó

A hétvégén ünnepelte századik születésnapját az ország legkedveltebb kertésze, Bálint György. Irodalmi közhely valakiről azt állítani, hogy az élete kész regény (nem meglepő, hogy hamarosan életrajzi könyve jelenik meg, melynek társszerzője Bánó András), de Bálint György esetében egyáltalán nem túlzás ezt állítani. Többször kellett újrakezdenie, gyakorlatilag végigélte szinte a teljes huszadik századot, sokat látott és tapasztalt. A múltról, gyermekkoráról, családja történetéről, az elmúlt száz év sorsfordító eseményeiről Bálint gazda évekkel ezelőtt a Visszaemlékezések nevű oral history-oldalnak mesélt, ebből mutatjuk most a legérdekesebbeket, a teljes bejegyzést pedig ITT olvashatjátok.

• Szokatlan körülmények között jöttem a világra. Apám mint fiúgyereket magáénak fogadott, de én csak nagyon későn tudtam meg, hogy nem ő a vér szerinti apám. (…) Amikor 1943-ban Erdélyben voltam munkaszolgálatos, egy Bereck nevű falu határában, és hazaengedtek szabadságra, akkor mondta el anyám ezt a történetet. Akkor már lehetett látni, hogy talán utoljára találkozunk, lehetett érezni, hogy nagy tragédiák lesznek.
• A nevelőapámat szerettem apámként, és ma is, ebben a rendkívül nagy távolságban is, még mindig apám az, akire úgy emlékszem vissza, hogy nagyon sokat köszönhetek neki. (...) Ő az a fárosz, az a világítótorony, aki még mindig előttem van.

Bálint György a nagyapjával és az apjával

• Okos ember, művelt ember és gondolkodó ember volt az apám. Azt hiszem, hogy azt a humanista alapgondolkodást, ami, talán mondhatjuk, az én életemnek is a középpontja, apámtól kaptam meg.
  Számomra a legmeghatározóbb Bauer Ede nevű tanárunk volt, aki természetrajzot tanított. Engem elsősorban már akkor is az érdekelt. Ő észrevette rajtam ezt, és figyelemmel kísérte a fejlődésemet. Többek között csináltunk egy iskolakertet a tornaterem előtt.
• Szerettem a jó lovakat. A gyöngyösieknek lényegében Mátrafüred volt a társadalmi élet központja, főleg a nyári hónapokban. Ott már később úgy legénykedtem, hogy volt egy fekete ménem, és azzal mindig nagy sikert arattam. Ha azzal mentem, még nagyobb sikerem volt, mint amikor autóval érkeztem. A jogosítványommal együtt ugyanis a tizennyolcadik születésnapomra kaptam egy fehér Adler Junior Cabriolet-t. Fölváltva a fekete ménnel meg a fehér autóval jártam. Ez nagyon megkönnyítette a sorsomat!
  
• Azt hiszem, az olvasás volt az, ami a kultúra felé elvitt engem gyerekkoromban. Nagyon érdekeltek a természetfilozófia kérdései. Akkor friss volt még a darwinizmus, az evolúció elmélete.
• Ady abban az időben még féllegalitásban volt. A gyöngyösi gimnázium, amelyben nagyon sok egyházi reminiszcencia működött, nagyon-nagyon dubiózusan kezelte Adyt. Nem nagyon fogadták el, nem nagyon ismerték el. Többet beszéltek Karinthy Ady-karikatúráiról, mint magáról Adyról.
• Amikor fölcseperedtem, már nem volt gond, hogy milyen mesterséget vagy szakmát válasszak, magától értetődő volt, hogy kertész leszek. (…) Az ember sok mindenben változik: ízlése, szokásai, vágyai megváltoznak, de a szakmámat mindig is szerettem, és sohase vágytam rá, hogy valami mást csináljak.

• Az 1942-es zsidótörvény már közelről érintett minket, elvették a földjeink egy részét. Olyan száz hold maradt. Az már nagyon nehéz idő volt, mert már olyan megkülönböztetések voltak mindenütt, minden vonatkozásban, amelyek teljesen megnehezítették a mindennapi életünket. (…) És lépten-nyomon volt alkalmam találkozni olyan szélsőjobboldali vagy nyilas gondolkodású emberekkel is, akik rádöbbentettek arra, hogy mi nem vagyunk igazi magyarok. Az életem legszomorúbb időszaka volt, mert ez értelmezhetetlen volt nekem.
• Kétszer jöttem haza. 1943-ban még egy kicsit jobb volt a helyzet, mert kaptunk szabadságot, úgy, mint a katonák, szabadságlevelet, amivel ingyen vonatozhattam. Hazajöttem, és akkor még megvolt az édesanyám meg a két nővérem. Ez volt az utolsó alkalom, amikor a családomat láttam, és találkoztam velük.
• Hidegségről is gyalogmenetben mentünk Mauthausenbe. Oda szerintem csak a fele érkezett meg annak a hosszú menetnek, amelyhez a környező községekből is folyton hajtották az embereket. (...) Nagyon sokan betegek voltak. Akkor ott már nyilvánvaló volt, hogy a krematórium a végállomás.
• Bad-Schallerbachban apácák ápoltak bennünket. Hosszú folyamat, amíg emberré válik megint az ember, de ezek az apácák nagyon jól bántak velem, különös gondot fordítottak rám.
• Amikor hazajöttem, rögtön nevet is változtattam. Ha a külső körülmények nem különböztetnek meg a társadalom többségétől, akkor miért különböztessen meg a nevem?
• 1945 nyarán, valamikor július végén, mikor hazakerültem Halmajra, szomorúan láttam, hogy engem senki nem vár itthon.
• Volt egy óriási nagy szerencsém. 45 nyarán, amikor hazaértem, már legalább egy húsz-huszonöt hektáros táblán le volt aratva a rozs, de nagyon rosszul aratták le, igen sok szem maradt a földön, amiből árvakelés keletkezett. Árvakelésnek azt hívják a gazdák, amikor az elhullott gabonaszemekből újra kikel a vetés. Abból a rozsból, amit akkor jó áron lehetett értékesíteni, lett nekem egy kis pénzem.

• Én nagymértékben azonosultam azzal, hogy a háború után egy demokratikus rendszer alakul ki, és akkor még hittünk is abban, hogy megvalósulnak majd ezek az álmok: az emberi egyenlőségről, a szólásszabadságról és igen, a javak tisztességesebb elosztásáról. Valahogy optimisták voltunk, már azok, akik túlélték a háborút.
• Sokkal szegényesebben éltünk. Nem voltam én elégedetlen. Valahogy úgy éreztem, hogy túléltem a deportálást, ez a lényeg. Meg kell becsülni mindent, mindent. Az, hogy egy tál étel kerül az asztalra, az is eredmény. Se akkor, se máskor nem törekedtem arra, hogy vagyonom legyen. Engem a pénz csak annyiban érdekel, hogy legyen annyi pénzem, hogy ha kedvem van valahová beülni egy ebédre, akkor megtehessem. És még egy valami: azt szeretem, ha egy jó autó van a fenekem alatt.

Bálint György a fiával, Jánossal

• Nagyon sok kellemetlenkedésben volt részem. 1948 nyara után már nagyon nehéz idők jöttek. A gyöngyösi rendőrségtől mindennapos látogatók voltak. Éjszaka is fölzavartak bennünket, idegeneket kerestek, elrejtett takarmánykészletek iránt érdeklődtek. Megnehezítették az ember mindennapi életét.
• Nekem az a 49 és 53 közötti négy esztendő volt talán a legzaklatottabb életszakaszom. Akkor borzasztó gyorsan változtak a munkahelyeim.
• Magánkertek gondozását vállaltam el. (...) Hivatalosan munkanélküli voltam. Dolgoztam, szerényen ugyan, de azt meg is fizettek.
• A forradalom alatt Tatabánya környékén kiszabadultak a köztörvényes bűnözők, akik a bányákban dolgoztak. Október 25. és október 28. között. Ezek jöttek a bányákból, és heccelték a mi embereinket. Többek között ki akarták rámolni a gazdaság raktárát, meg el akarták vinni az állatokat, meg felforgatni mindent. Én néhány hozzám közel álló emberrel megszerveztem a gazdaság védelmét, meg tudtuk őrizni a rendet. Ez is egyike életem soha meg nem oldható dilemmáinak, hogy én védtem meg a szocialista állam vagyonát, akitől a szocialista állam elvette mindenét.

• Én tulajdonképpen az első agrárdoktorok közé tartozom, 1959 óta vagyok doktor.
• Ez egy nagyon jól menő állami, illetőleg pártvállalat volt, de összesen ketten voltunk párton kívüli főszerkesztők a vállalatnál. Véletlenül éppen a Magyar Mezőgazdaság főszerkesztője, meg én. És amikor valami pártügyről volt szó a szokásos heti főszerkesztői értekezleteken, akkor a Csollány mindig ránk nézett, mondta, hogy „Sándor és Gyurka, ti menjetek ki”.
• (…) nyugdíjba mentem és azt hittem, hogy most már tényleg csak a balatonfüredi kertemmel fogok foglalkozni végre, és azontúl már csakis könyveket írok majd. De egyszer csak fölhívott Peták István, aki az Ablak első főszerkesztője volt a televízióban. Kellett neki valaki, aki a mezőgazdaság, meg főleg a kertészet ügyeiről beszélne a műsorban, és rám gondoltak. Megpróbáltuk.

• Amikor először bementem a stúdióba, és így megálltam az ajtóban, és mondtam, hogy én fogok majd beszélni a mezőgazdaság meg kertészet témáiról, és kérem a segítségüket, akkor egy ifjú hölgy azt mondta: „Jé, akkor maga lesz a Bálint gazda.” Így lettem Bálint gazda.

Képek forrása: visszaemlekezesek.hu