Száz évvel ezelőtt, 1919. január 27-én reggel az ország egy tragédiára ébredt: meghalt az egyik legnagyobb magyar költő. Ady Endre akkor már két hete szanatóriumban volt, orvosai sejtették, hogy nem lehet segíteni rajta, a hír mégis mindenkit váratlanul ért. Halálos ágyánál aznap délelőtt rengeteg ember jelent meg, és később a ravatalánál a Nemzeti Múzeumban is hatalmas tömeg volt, itt többek közt Móricz és Babits is mondott beszédet. Halálának 100. évfordulója alkalmából olyan érdekességeket gyűjtöttünk össze Adyról, amelyek főként a magánéletével és a fizikai adottságaival, problémáival kapcsolatosak, de lépten-nyomon megjelennek a verseiben is. A test mint téma mindig is az Ady-kultusz hangsúlyos része volt, gyakorlatilag nincs még egy olyan költőnk, akinek a biológiájáról – a hatujjúságától kezdve a nemi betegségéig – ilyen sokat tudnánk. Most eláruljuk, hogy milyen tünetekkel küzdött, hogy miért nem kezelték a neuraszténiáját, és vajon lehetséges-e, hogy van leszármazottja.
1. Ady 1877 novemberében született, de a keresztlevele szerint nem az Endre, hanem az András nevet kapta. A ismerősök szerint az édesanyjára, Pásztor Máriára hasonlított, sötét bőrét, haját és szeme színét is tőle örökölhette. Volt egy másik különös családi öröksége is: mindkét kezén hat ujjal született. A csökevényes plusz ujjakat a bába egy-egy cérnahurokkal elkötötte, így azok végül elsorvadtak és szinte nyom nélkül eltűntek. Ady mindenesetre szívesen mutogatta a kezén lévő hegeket, mivel kiválasztottsága bizonyítékaként tekintett rájuk. (A hiedelmek szerint a sokujjúság a táltosság bizonyítéka volt.)
„Szent Napkeletnek mártirja vagyok,
Aki enyhülést Nyugaton keres,
Táltosok átkos sarja talán.
Sápadt vagyok? Óh, fess pirosra, fess.“(Egy párisi hajnalon)
2. A hatujjúság mellett voltak más testi problémái is. Mindkét oldalt lenőtt füllel, és feltűnően nagy, rövidlátó szemmel született. Felnőttként hiúságból nem hordott szemüveget, inkább egészen közelre hajolva olvasott. Lábai alkatilag véznák, gyengék voltak, ennek tudhatta be bizonytalan járását, nagy bütykei miatt pedig speciális cipőket kellet hordania. Vékony lábait nem szerette, ezért nem is nagyon maradtak fenn róla egész alakos fotók, széles, férfias vállaira viszont büszke volt.
„Végy engem hátad közepére,
Hogy két gyönge lábam megálljon,
Hogy a szivem ne verje mellem,
Hogy néha rámszálljon az álom.”(A nagy cethalhoz)
3. Első versét már hétévesen megírta. Ennek a témája nem volt túl emelkedett, öccsének tetteiről szólt a gúnyvers. Tizenéves korában viszont már rendszeresen írt.
„Csodagyermeknek tartottak még a tanáraim is. Verseket írtam és latinul beszéltem. Idegenek között zavart és félszeg, megszokott körben izgága, követelő, hiú, önhitt és zsarnok… aki a lelke mélyén azt kívánta, hogy vele foglalkozzék mindenki” (Katinkáig)
4. Már egészen fiatalon hősszerelmes volt. Kisgyerekkorában először a szomszédék kis Rózája keltette fel a kíváncsiságát: „Én már hároméves koromban nem voltam ártatlan… Hároméves korom óta mindig szerettem, emésztően, viharosan és sokszor” (Katinkáig). Később kamaszkorában a nők és a szexualitás iránti érdeklődése csak fokozódott. Sőt, az ébredező nemisége olyan erős volt, hogy orvosi kezelést igényelt. Első szexuális kapcsolata viszont trauma volt számára. Csak tizenhat-tizenhét éves volt, amikor megtörtént, de az élmény finoman szólva nem teljesítette be a várakozásait.
Nagy tőgyű, szerb leány,
Mint remegett kicsi apródod,
Vén templomban éjfélt bunkózott
Akkor az éji óra-verő
S én mentem első, komoly csókra,
Gyönge legény, szűzi legény.
És bús íze vala a csóknak
És átkozott volt az a csók
És te nem tudtad, hogy ki csókol
És én nem tudtam, hogy ki csókol
És én nem ismertem még akkor
A csóknál nagyobb valót.(Heléna, első csókom)
5. Ady alkoholbetegsége már nagyon hamar, tizenéves korában kialakult és aztán meghatározta egész életét. Elképzelhető, hogy ennek nem csak az akaratgyengesége volt az oka, mert állítólag már kisgyerekkorában is itatták. Ady többször is említést tett róla, hogy csecsemőkorában egy-egy pohárka bort adtak neki, hogy erősödjön, de az is előfordult, hogy pálinkába mártott ronggyal altatták el. Első lerészegedése is még gyerekkorában volt egy lakodalmon. Később rendszeresen előfordult, hogy a versíráskor a pohárhoz nyúlt, bár részegen ő sem tudott dolgozni. Az anekdoták szerint az édesanyja éppen ezért úgy nyitott be hozzá reggelenként, hogy: „Hát ivás vagy írás volt-e az este, Bandikám?” Az alkoholbetegségnek persze voltak következményei, a mája és a szíve is megnagyobbodott. Öccse így emlékezett Ady alkoholizálására:
„[…] a versírás napjaiban – írja – az első estén rendszerint csak ivás volt, az utolsó estén pedig nemegyszer az írás befejezése után itta meg a bekészített bort.” Tagadja, hogy verseit italos állapotban írta a költő: „Teljesen rosszhiszemű tehát az a hírlelés – állapítja meg –, hogy verseit »berúgva« írta, azért olyan »homályosok« azok. Tudott dolog volt környezetében, hogy a komolyabb borozás és a versírás egymást mindig kizárta nála; még az édesanyánk is azzal szokott reggelenként bekopogni hozzá ilyenkor: »Hát ivás vagy írás volt-e az este, Bandikám?…«”
6. Elég valószínű, hogy Adynak lett volna gyereke, ha kicsit máshogy alakulnak a dolgok. Léda 1907. augusztus 26-án halva született lánya ugyanis igen nagy eséllyel Ady Endrétől származott. A magzat pár nappal a születés előtt halt el a méhben, bár, hogy mi volt ennek az oka, nem derült ki. Czeizel Endre szerint vagy azért történt, mert Léda sokat cigarettázott a terhesség alatt, vagy pedig a vérbaj okozta a tragédiát. Bár bizonyíték nincs rá, hogy Ady volt az apa, szerinte három érv is emellett szól: egyrészt Ady végigkísérte a terhességet és Léda őt hívta, amikor rájött, hogy baj van, másrészt Léda és Ady Endre a fogamzás legvalószínűbb időpontjában, 1906. december 4-én, illetve az azt megelőző és követő két hétben együtt voltak, harmadrészt pedig Ady a magáénak vallotta a gyermeket, mert hat ujjal született, mint ő.
A csucsai legendák szerint egyébként Adynak így is lehet leszármazottja. Állítólag 1917-ben egy falubeli mosónőtől született fia, aki a Csucsai Péter nevet kapta. Erre viszont nincs semmilyen bizonyíték.
7. Elképzelhető egyébként, hogy a betegségei miatt Ady nem volt annyira termékeny, ez magyarázat lehet arra, hogy a sok szexuális kalandja ellenére nem született hivatalos utódja. Ha mástól nem, Csinszkától például lehetett volna gyereke, de végül erre már nem került sor. Csinszka egyébként tett említést olyanokról, hogy házasságuk csak „nappal volt boldog” és, hogy inkább érezte magát ápolónőnek, mint feleségnek Ady mellett. Sőt, abból, amit Hatvany Lajosnak írt, arra lehet következtetni, hogy nem is igazán volt köztük testi kapcsolat:
„A Kultusz, ami bennem él Iránta, fájdalmasan ügyetlen, furcsán titkolt, szégyellnivalóan szűzi, suta és személytelen. Egy tizenhat éves diáklány éretlen romantikája, aki sohasem juthatott el testi mivoltáig, s csak genién keresztül érezte meg a vágyat Ady után, ki az élet nagy borzongásait jelentette számára…”
8. Az alkoholizmus mellett Adynak más szenvedélyei is voltak, rengeteget cigarettázott (napi 70-140 szálat) és szerencsejáték-függő is volt. Ráadásul nagyon rossz alvó volt, gyakran szenvedett álmatlanságban, így a gyógyszerek foglya is lett. Életét végigkísérte a neuraszténia, azaz az ideggyengeség is. 1913-ban a problémával felkereste Ferenczi Sándor pszichoanalitikust is, ő azonban nem vállalta a kezelését, mondván:
„ő lángészhez nyúlni nem mer. Amit a természet ilyen módon teremtett remekbe, ahol a betegséget is átformálja a maga módján alkotóképességgé, ott a doktor ne kontárkodjék belső dolgokba” (Ignotus és Hatvany közlése).
9. A vérbaj azért gyűrhette le, mert egyrészt nagyon későn kezdték el kezelni, másrészt, mert hozzá még nem jutott el a gyógyszer, amelyet 1909-ben találtak fel. Annyit lehet tudni, hogy a betegséget 1902-ben Nagyváradon kapta el Novák (művésznevén: Rienzi) Mária orfeum-énekesnőtől, erről a kalandról szól a Mihályi Rozália csókja című novellája. Később több versben is megénekelte betegségét.
Fájdalmas betegség,
Örökös, barna cikkázása
A Halál-villámoknak,
Ki szereted a jaj-muzsikát,
Az átkozódó Jóbokat,
A sebes Lázárokat,
Fájdalmas, hosszu betegség,
Te vagy az Élet,
Mert te vagy az Élet
Hű várnagya, ki jól vigyáz
A portyázó vár-ur
Kikapós, léha asszonyára.(A vár-ur szeméremöve)
10. Bár Ady már régóta beteg volt, a halála mégis váratlanul érte az embereket. . Az állapota igazából ekkor már majdnem egy éve elég kritikus volt. A vérbaj tünetei mellett más problémái is voltak, állandóan lázas volt és többször volt tüdőgyulladása is. Végül amikor már nagyon rosszul volt, a Liget Szanatóriumba szállították, ahol még két hétig élt. Ady utolsó reggeléről Papp Márta, az őt gondozó nővér számolt be:
„…Este megvacsorázott. Aztán elaludt csendesen. A láza ekkor pontosan 39,9 volt. Éjfél felé én is lefeküdtem, és reggel nyolc óra után arra ébredtem, hogy a beteg lélegzete nem normális és arca hirtelen elfehéredik. Megijedtem, hozzáugrottam, és kérdeztem: fáj, mi fáj? Hívjak orvost? Nem válaszolt, aludt. Rémületemben nem mertem otthagyni a szobában, elkezdtem tapsolni hangosan, mint a színházban szokás, hogy valaki észrevegyen a folyosóról. Úgy küldték fel Reiss doktorkisasszonyt. Ő volt az inspekciós… Kámfor- és koffeininjekciókat kapott, majd elkezdett hörögni, de még mindig nem ébredt fel. Pár pillanatig tartott az egész, negyed kilenckor álmában meghalt.”
Halálát követően a visszaemlékezések szerint nagy felbolydulás volt a szanatóriumban. Az emberek jóformán elárasztották a szobáját. Felbukkant többek közt Csinszka, Dénes Zsófia, Schöpflin, Kosztolányi, Hatvany és egy rakás hírlapíró is. Ekkor készült Ady halotti maszkja is. A temetését Móricz Zsigmond, Jászi Oszkár és Babits Mihály intézték a kultuszminisztérium kiküldöttjével. Ady holttestét végül a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel. Több szónok is búcsút vett Adytól, Móricz Zsigmond a Vörösmarty Akadémia képviseletében, Babits Mihály a Nyugat nevében, Jászi Oszkár a Társadalomtudományi Társaság nevében beszélt. A koporsót és a koszorúkat ezután átszállították a Kerepesi úti temetőbe.
Forrás: Czeizel Endre: Ady családfájának és sorsának értékelése
