Fotó: Valuska Gábor
A hetedszer megrendezett Margó Irodalmi Fesztivál egyik nyitóeseménye a Libri irodalmi díj nyerteseivel való beszélgetés volt. A másodszor odaítélt díj szakmai zsűrije Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája (Kalligram, 2016.) című novelláskötetét találta a legjobbnak, a közönségdíjat Kepes András Világkép (Libri, 2016) című műve nyerte el. Szilágyi Zsófia irodalomtörténész a Margó történetében először szeretett volna a két Libri díjassal beszélgetni, de Jászberényi más irányú elfoglaltsága miatt egyedül Kepes lépett a pódiumra. A beszélgetés két fő gondolatkörben mozgott: a multikulturalitás konfliktusainak értelmezése kulturális-politikai jelenünk horizontján, illetve a dokumentarista és a szépirodalmi világlátás, és a szövegalkotás egymáshoz való viszonya.
Kepes mindkét aspektusból rendkívül hitelesen szólalt meg: gyermekkorát főleg Közel-Keleten, kamaszkorát pedig Dél-Amerikában töltötte, újságíróként pedig bátran vállalja a globalizáció valósága tudományos értelmezései közötti közvetítő szerepét. A kisgyerekkorában sokkhatásként megélt kultúraváltások az ő életében katalizálták a másik, a másság megértésének igényét, mely problémához kezdetben kizárólagosan érzelmileg közelített. De életútja során számos tudós barátja, beszélgetőpartnere lett - többek közt Hankiss Elemér, Popper Péter, Joseph Paul Forgas (Forgács József) - akik mellett rádöbbent, hogy egy tudós egészen más szempontból teszi fel a multikulturalitásra és globalizációra vonatkozó kérdéseit.
A Világkép megszületésének fő oka az volt, hogy belátván a kultúraközi konfliktusok értelmezésének és kezelésének interdiszciplináris jellegét, végig kívánta gondolni saját, e téren kialakuló véleményét, kérdésfelvetéseit. De alighogy belekezdett a kultúrantropológia, szociológia, szociálpszichológia, kultúrfilozófia, vallástörténet, agykutatás, politológia kontextusát igénylő gondolatmeneteinek írásába, beköszöntött a menekültválság, s így éles helyzetben kellett szembesülnie azzal a kérdéskörrel is, hogy az emberek miképpen alkotják meg gyűlölet- és szeretet-viszonyaikat ebben a speciális helyzetben. Kepes szerint a konfliktus egyáltalán nem a keresztény és az iszlám vallás között feszül – mint említette, a legnagyobb muszlim ország, Indonézia, a maga 258 millió körüli lakosával, akiknek 88%-a iszlám vallásúnak tartja magát, békés, demokratikus úton politizáló ország. Szerinte a probléma a globalizáció szituációjára adott zárt vagy nyílt társadalmi válaszból adódik.
A nyílt társadalmak a globalizációból adódó kulturális konfliktusokat megérteni szeretnék s ebből az attitűdből adódóan sokrétű és érzékeny konfliktuskezelési módszertannal rendelkeznek. Magyarország a maga zártságával még mindig nem tudta levetkőzni a kádári kényszerzubbonyt, így a konfliktuskezelési stratégiáinak száma erősen tart a nullához. Pedig Kepes szerint csak akkor van módunk elfogadni önmagunkat, ha megértjük egy másik kultúra gondolkodásmódjának szerkezetét.
A kultúraközi dialógus lehetségessége szerinte mélyen megalapozott abban a jungiánus jellegű, archetípusokban gondolkodó, kollektív tudattalanban, melyről a legtávolabbi kultúrák vallási-önértelmezési-művészeti közös motívumkincse tanúskodik. Közös eredetvidékünket felfedezve, s az erre rétegződő, a történeti idő előrehaladtával fokozódó másságokat megértve (de nem feltétlenül egyetértve velük) van lehetőségünk feszültségeink kezelésére, földolgozására. E szublimáció egyik kitüntetett területe pedig az alkotás, legyen az akár újságírói tárca, akár szépirodalmi szöveg – Kepes úgy véli, Jászberényi díjnyertesi novellái például mindkét aspektusból olvashatók. Véleménye szerint az újságírásra jellemző dokumentarista igény mind a szépirodalom, mind a filmművészet terén inspirálólag hat a fikcionalitás valóságszerű megalkotásának folyamatára. Véleményét alátámasztja az egykor Márquez-zel folytatott beszélgetése, aki szerint a mágikus realizmus stilisztikájának inspirálója az újságírói nyelvhasználat, de akár Nádas Világló részletekjének vagy Esterházy Hasnyálmirigynaplójának szövegvilágai is értelmezhető úgy, mint a fiktívvé tett dokumentarizmus képződményei.
A beszélgetés során a közönségnek két rendkívül széles látókörű, egymásra intenzíven figyelő, felelős írástudó dialógusába volt alkalma bekapcsolódni. Szilágyi Zsófia és Kepes András a beszélgetésük dinamikájával, irodalomtörténeti és újságírói pozicionáltságuk folyamatos reflexiójával, kifinomult egymásra figyelésével mintegy megtapasztalhatóvá tették számunkra beszélgetésük tárgyát: az önmagunk és a másik megértésének igényét, képességét és kulturális gyakorlatát.
Szerző: Szarka Judit
