Fotó: Nagy Márton / Margó Irodalmi Fesztivál
„Addig se iszik”, mondta az anekdota szerint Bödőcs Tibor édesapja, amikor megtudta, hogy fia már könyvet is ír. A stand-up komikust, a Dumaszínház és a Showder Klub egykori sztárját az egész ország ismeri, neki köszönhetően pedig megismerte a Zala megyei Búcsúszentlászló kocsmáinak törzsvendégeit és görbe tükörben láthatja az ország vezetőit is. Most viszont bemutatkozott egy másik Bödőcs Tibor is, a Helikon gondozásában megjelent irodalmi paródiakötet, az Addig se iszik szerzője.
Bödőcs Tibor: Addig sem iszik
Helikon, 2017, 208 oldal, 2999 HUF
A Margó Fesztivál nyitónapjának éjszakáján a késői időpont ellenére is megtelik a Tesla teátruma, ahol Szálinger Balázs faggatja a szerzőt, például arról, mennyire más a humorestek és a könyvbemutatók közönsége. Bár Bödőcs megemlíti, hogy egy nézője közölte vele, nem fogja elolvasni a könyvét, mert az érdekli, amit szóban elmond, azért a stand-upos közönség egy része is vásárolja a kötetet, ő pedig nem akar különbséget tenni néző és olvasó között, és nem vizsgálja, mekkora a közös halmaz.
Bödőcs szerint a dumaszínházas poénok és a szépirodalmi szövegek írásának ugyanúgy feltétele, hogy az ember érzékeny megfigyelő legyen. Ahhoz, hogy egy traktorosról vagy éppen a miniszterelnökről készülhessen karikatúra, meg kell figyelni a vonásait, a gesztusait és a szófordulatait, ahhoz pedig, hogy élvezetes paródia szülessen az ismert írókról, olvasni kell a könyveiket. Megtudhatjuk, hogy az irodalmi „edzésterv” tartalmazott például Mándy-hónapot, és azt is, hogy a nagy kedvenc Hrabal szerepeltetése egyértelmű volt, nem úgy, mint Orwellé, aki nem egy tipikus „író-animal”.
Bödőcs Tibor: Nem voltam olvasó, de A Pál utcai fiúkon sírtam
Fotó: Valuska Gábor Az irodalmi paródiáknak komoly hagyományai vannak hazánkban, ehhez a hagyományhoz teszi most hozzá a saját értelmezéseit Bödőcs Tibor. A búcsúszentlászlói standupos stílusparódiákon keresztül lép párbeszédbe az írói nyelvekkel Addig se iszik című kötetében. A Sorstalanság egy futballakadémián, Krasznahorkai a százholdas pagonyban. Bödőcsöt irodalmi ugrópontokról, maszkokról és ledöntött szobrokról kérdeztük.
Az új Hofi, akit mostanában már az új Karinthyként is emlegetnek, nem mozog idegenül a kortárs irodalom világában sem, hiszen bölcsészként végzett, és színpadi poénjaiban is rengeteg irodalmi utalást rejt el. Kevés humoristától hallunk például olyat, hogy aki nagyon beteg, Krasznahorkai-mondatba már ne kezdjen. Bödőcs publikált már novellát a Hévíz folyóiratban is, abból a szempontból viszont mégiscsak kívülálló, hogy nem a József Attila Kör vagy a Fiatal Írók Szövetsége tagjaként ismerkedett meg a szakmával, és nem esik kétségbe, ha esetleg az Élet és Irodalom vagy a Magyar Narancs negatív kritikát közöl a kötetéről.
Nem érdekli különösebben az „esztétikai Tinder” sem, amiben az irodalmárok pillanatok alatt döntik el, mi a jó irodalom és mi nem az. Az esten hallunk Hamvas-parafrázisokat a szalonna filozófiájáról, Örkényre emlékeztető egyperceseket, modern apróhirdetéseket, Jászberényi-féle haditudósítást egy kétségbeejtően békés országból, és elhangzik egy Nádas-paródia is, aminek kapcsán Bödőcs elmondja, hogy ismeri a taxisofőrt, aki a zalai Gombosszegen élő írót is fuvarozni szokta, és különös élmény az ő életrajzi megközelítésében látni a mestert, akiről legfeljebb annyit tudhat meg, hogy megnyiratkozott vagy nadrágot vásárolt.
Bödőcs Tibor felszabadította a bölcsészpornót
Sokféle könyvet olvastunk már standuposoktól, de egy sem mutatott túl azon, hogy az alapvetően performatív szórakoztató műfajt igyekezzenek prózára leképezni. A nyelv és a szöveg működése teljesen más egy könyvbe zárva, hiszen eltűnik mögüle a történetmesélő és mindenféle gesztus, showelem, csak a...
A felolvasott szövegek közül a legnépszerűbb talán az a Móricz Zsigmond stílusában íródott novella, amelyben „négy napig szaftot izzadnak az atyafiak”. A történet szerint egy „tejjel-mézzel folyó kistérség” látja vendégül a miniszterelnököt és más rangos vezetőket, szaúdi és ukrán üzlettársakat és hazai pártfunkcionáriusokat, akik az utóbbi pár évtizedben saját könyvespolcukon Máraira cserélték a Lenin-köteteket, aztán Márait cserélték le Tormay Cécile-re, bár egyiket sem olvasták, és közben mindenki azt lesi, jut-e neki valami a földosztásból, kap-e esetleg trafikot.
Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni a más véleményűektől
- hangzik el a jól ismert Bibó-idézet válaszként arra a kérdésére, hogyan is fogadja a fellépések közönsége a kritikát, amivel a humorista a jelenlegi hatalmat illeti. Bödőcs, bár nagy ritkán kap néhány bekiabálást, azt mondja, amit gondol, az estekre egyébként is többé-kevésbé szűrt közönség érkezik, vagyis olyanok hallgatják, akik nagyjából tudják, mire számíthatnak tőle, és tisztában vannak vele, hogy nem lakossági fórumra jöttek, hanem egy előadásra, ahol a fellépő a valóság abszurditását ábrázolja.
Arra a felvetésre pedig, hogy Bödőcs jobban ismeri a magyar vidéket, mint a komplett ellenzék, vagy akár a kormánypártok, kézenfekvő a válasz: tanárgyerekekként hiába néztek furcsán rá és gitárművész testvérére a faluban, annyit ittak velük, amennyit kellett, és ha a politikusok tanulhatnának valamit a kocsmában, az talán az lenne, hogy mindenki számít, nem csak bizonyos rétegek szavazatait kell megnyerni. Amúgy hiába iszik mindenki vidéken, már a talponállók vendégköre is szűkül: „a társadalom peremén lévők járnak kocsmába... meg én.”
Szerző: Szarka Károly
