Január 1-jén volt hetven éve, hogy a fantasztikusan szórakoztató Rejtő Jenő elhunyt. A megemlékezés mellett szóba került, hogy melyik volt a legzseniálisabb Rejtő-karakter. A beszélgetést lezárandó most eláruljuk, mi lett az öt kedvencünk. Kommentben várjuk, kinek melyik karakter tetszett, és rövid magyarázatot is kérünk.
Senki Alfonz:
Az elátkozott part és A három testőr Afrikában mesterhármasának legtitokzatosabb és legvonzóbb tagja. Vajon létezik olyan (nem feltétlenül női) olvasó, aki kiskamaszként ne lett volna szerelmes a hallgatag, de marcona öklű Senki Alfonzba? Rejtő regényeinek egyik legjobban sikerült darabja A három testőr, aminek első mondatától kezdve röhög az ember („Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. "), de az író, mint vérbeli, remek arányérzékkel rendelkező méregkeverő, nem hagyja ki a tökéletes ponyva receptjéből a romantikát sem, ez a romantika pedig maga Senki Alfonz! A karcsú, széparcú, hidegvérű, titokzatos gentleman, aki természetesen elhódítja a lassú észjárású narrátor, Csülök elől a szépséges Yvonne-t.
A Török Szultán
Kedves Fijjug! Török Szultán folyton megverődik, persze csak a látszat kedvéért, vagy azért, mert nem lehet eldönteni, hogy éppen kinek az oldalán áll (gyanús vagy nem gyanús?). Az elátkozott part egy igazi, fogvacogtatóan izgalmas kalandregény és egy kalandregény paródiájának rejtői ötvözete, megszórva az író emlékezetes poénjaival. Csülök elbeszélési stílusa az egekben szárnyal (sic!), és nehéz eldönteni, hogy ezen, vagy a folytatásként írt A három testőr Afrikában fordulatain derül jobbat az ember. Az elátkozott part mellett szól az is, hogy többet szerepel benne a Török Szultán, ha délceg testi valójában éppen nem is, akkor legalább küldd maga helyett egy szívhez szóló levelet, nedudgi aláírással (vagy ennek különböző variációival). A Török Szultán nagyon hasonlít egyébként Piszkos Fredre, azzal a kivétellel, hogy (egyelőre még) nem köpköd, nem rág bagót és nem büdös, de amúgy kb. minden stimmel.
Vöröskarom
Ha már a lányoknak kedveztünk Senki Alfonzzal, akkor mutassunk be egy igazi femme fatale-t is! Rejtő, akinek szinte minden története mélyén egy bugyuta és egyszerű romantikus szál rejtőzik, jobban szerette a törékeny, finom, méltóságteljes, elegáns női szereplőket (még ha azokat Nagy Kihívás elé is állította az Élet). Persze a bandavezérként tündöklő Vöröskaromról is kiderül, hogy jobb körökből származik, és felforgató tervei mögött nagyon is érthető bosszúvágy lapul... A Piszkos Fred a kapitányban a Vadsuhancként éppen az összeesküvők között rejtőző főhercegnek komolyan meg kell küzdenie nem csak az életben maradásért, hanem a Vöröskarom álnevű Anna Alvarezhez fűződő feldúlt érzéseivel is, na de persze minden jól sikerül végül, erről nem csak a kapitány gondoskodik, hanem a palotában szorgosan tevékenykedő őfelsége, I. Fülig Jimmy is, - aki szerencsére a regény első jelenetében visszaszerzi különleges kését a szállásmester hátából, és a továbbiakban fontosabb problémákra koncentrálhat, például a Boldogság Szigetek belpolitikai gubancainak megoldására.
Vanek úr (és Wendriner Aladár)
Annak ellenére, hogy a Vanek úr Párizsban nem Rejtő legjobb regénye, de rendelkezik minden idők egyik legjobb kezdőmondatával, ami Rejtőnél mondhatni mindennapos (Sába Királynője az asztalnál ült, és borotválkozott.), és felbukkan benne Vanek úr hűséges famulusa, Wendriner Aladár, a fogatlan és ijedős oroszlán is. Vanek urat még Gorcsev Iván szedte össze maga mellé A tizennégykarátos autóban (ami ellenben egyike Rejtő legjobbjainak), a folyton nyöszörgő, különböző egészségügyi problémáktól szenvedő furcsa figurát pedig muszáj volt „megtartania". Ezen nem is csodálkozunk, hiszen Vanek úrnak nem lehet ellenállni, ő ugyanis nyárspolgár, és mint ilyen, úgy gondolja, a társadalomnak súlyos kötelezettségei vannak vele szemben: Gorcsev nem titkárának választja őt, hanem ő választja magát Gorcsev titkárául, aki innentől kezdve örülhet a megtiszteltetésnek. Amit Tolkiennek Bilbo, az Rejtőnek Vanek úr: alakjában kifigurázza a középosztályt, az életképtelen, konzervatív gondolkodású (vagy inkább változni képtelen) közembereket, mindezt a legnagyobb szeretettel persze, és ha az olvasónak van szíve (sic!), sosem feledkezik meg Vanek úrnak a Therese-erődben töltött viszontagságos mindennapjairól, amiért a Gorcsev Iván helyett, tévedésből neki adott köztársasági érdemrend méltatlan elismerés csupán.
Akiket még rajongásig szeretünk, de nem fejtjük ki részletesen, hogy miért (tegyétek meg nyugodtan a kommentekben): Piszkos Fred, Bradley Tamás, Wagner úr. Galamb, Potrien őrmester, Lord Bannister és a tőle szinte elválaszthatatlan ülő Buddha-szobor, Van der Gullen Félix, Henry Fécamp, Sába királynője, és Troppauer Hümér, a meg nem értett költő.
