A-
Benedek Szabolcs: Beatles-apokrifScolar, 216 oldal,2763 Ft, 2012.
Ötven évvel ezelőtt, 1962. augusztus 16-án Brian Epstein, a Beatles menedzsere behívta az irodájába Pete Bestet, az együttes dobosát, és közölte vele, hogy ki van rúgva. A helyét Ringo Starr foglalta el. A mindenki által ismert végleges felállás két nappal később mutatkozott be közönség előtt: a Cavern Club látogatói mindazonáltal a nemtetszésüknek is hangot adtak, lévén, hogy Bestet szerették volna a dobok mögött látni. Ennek a nemtetszésnek is köszönhető, hogy az első, szeptember 4-i lemezfelvételen George Harrison jókora monoklival a szeme alatt jelent meg. De ennek különösebb jelentősége nem volt. Rá egy hónapra megjelent az első kislemez. Egyszóval, fél évszázados a Beatles-sztori, ami a feloszlással sem ért véget. Az együttes széthullása óta eltelt négy évtizedről szól Benedek Szabolcs Beatles-apokrif című könyve (Scolar, 2012).
Nem Yoko Ono miatt
Elterjedt hiedelem, hogy a Beatles feloszlásának Yoko Ono volt az egyik, ha nem az egyetlen oka. Ebből annyi igaz, amit maguk az együttes tagjai is megerősítettek, vagyis hogy amikor egy férfi egy bizonyos életkorban találkozik egy nővel, hajlamos utána hanyagolni, sőt ott hagyni a régi bandát. A Beatles egyrészt azért oszlott fel, mert tagjai a harmincadik életévük küszöbén szerettek volna kilépni a menedzsmentjük által rájuk aggatott szerepeikből. Másrészt azért, mert a Beatlesnek nem volt frontembere, aki mögött nyugodtan lehet tagokat cserélni, anélkül, hogy azt a zenekar megsínylené. Két dudás nem fér meg egy csárdában, márpedig a Beatlesben legalább kettő, ha nem három dudás volt. Harmadrészt a Beatles a hatvanas évek jelképe volt, és van abban valami karmikus, hogy éppen akkor oszlott fel, amikor az a korszak nem csak az évek számozását tekintve, hanem mindenféle más módon is véget ért.
A Lennon–McCartney-háború
Ha két ember tökéletes összhangban tud együtt dolgozni és a munkában remekül kiegészítik egymást, az még korántsem jelenti azt, hogy lelki értelemben is egy húron pendülnek. A Lennon–McCartney megjelölés voltaképpen egy védjegy, hiszen a Beatles-dalok többségét Lennon és McCartney külön-külön szerezték (mindig az, aki az aktuális dalban a szólóéneket vitte). Persze egy-egy sorral vagy ötlettel rendre belenyúltak egymás kompozíciójába, és hát emellett, főleg a korai időkben, valóban volt néhány közös szerzemény. Mindezzel együtt a Beatles elsődlegesen kettejük utánozhatatlan párosát jelentette. A feloszlás után azonban hamar elszabadultak az indulatok. Lennon nehéztüzérséget rángatott elő: interjúkban, lemeztasakokon és nyílt levélben támadt McCartneyra. Továbbá dalokban gúnyolta volt zenésztársát, ezek közül a legendás Imagine című albumon megjelent How Do You Sleep? a leghírhedtebb. Ezen a felvételen, miközben Lennon arról énekel, hogy McCartney zenéje az ő számára nem egyéb holmi nyáladzásnál, a háttérben George Harrison szólógitározik, a komponálásnál pedig állítólag Ringo Starr is jelen volt, ám őt annyira fölháborította a készülő dal, hogy közben kiment. McCartney viszont többé-kevésbé csöndben maradt, és bár az ő bizonyos dalsorait Lennon is időnként magára vette (joggal), békülni igyekezett, akkor is, amikor 1974-ben, több év szünet után újra találkoztak. A dolog azonban már nem volt ugyanolyan – amilyen talán nem is volt soha.
Nem álltak össze
A hetvenes évtizedben minden évben felröppent a tuti hír a Beatles összeállásáról, ám ez (hálistennek) soha nem valósult meg. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy az együttes magját jelentő Lennon–McCartney-páros személyeskedése odáig fajult, hogy többé nem tudtak volna együtt dolgozni. Másrészt nem is vágytak visszamenni a múltba – ahogy George Harrison fogalmazott: ha a Beatlesről beszélünk, az olyan, mint ha Amerika felfedezéséről beszélnénk. Harmadrészt Lennont 1980-ban lelőtték, és onnantól fogva – ezt megint csak Harrison mondta – addig szó se lehetett összeállásról, amíg Lennon halott. (2001-ben Harrison is meghalt.) Tartok tőle, jól van ez így. Könnyen lehet, hogy egy esetleges Beatles-újraegyesülés nyomán a világ ma szegényebb lenne egy legendával.
Mégis összeálltak
Hosszas előkészületek, egyeztetések és alkuk után (a fentiek tükrében talán már nem meglepő, hogy a legnagyobb kerékkötőnek megint csak Harrison bizonyult) 1994–95-ben az együttes élő tagjai stúdióba vonultak, hogy a digitális technika segítségével befejezzék Lennon kazettán hátramaradt két dalát. Az apropót az 1990-es évtizedben futó Antológia-projekt adta, amely keretében lemezsorozaton megjelentették az addig kiadatlan felvételek egy részét, a tagok pedig könyvben és filmen mesélték el a Beatles-sztorit. Eredetileg három „új" dalról volt szó, ám a harmadikat Harrison esztétikai okokra hivatkozva megfúrta. Ő egyébként már az első kettőt se érezte Beatleshez méltónak. Lássuk be, ebben van is igazság, a Free As A Bird még hagyján, ám nem csoda, hogy a Real Love-ról elfeledkeztünk.
Nem is volt forradalmár
A Beatles utáni John Lennonról ma leginkább a békeharcos és forradalmár képe él mindenkiben, holott ez az attitűd pályájának alig három esztendejét jellemezte. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján (leginkább Yoko Ono hatására) valóban aktívan hallatta hangját aktuálpolitikai kérdésekben. A legélénkebben 1971-ben, az Egyesült Államokba költözésekor, innét azonban hamar visszakozott. Ügyvédei ugyanis azt tanácsolták neki, hogy amennyiben meg akarja szerezni a zöld kártyát, jobb, ha faképnél hagyja azt a szélsőbalos társaságot, amely részint pénzforrásnak, részben reklámhordozónak tekintette a New Yorkban letelepedő Lennont, akinek kimondottan politikai töltetű dalai talán egy CD-t ha megtöltenek.
Soha nem hagyja abba
A leggazdagabb poszt-Beatle-pályafutást Paul McCartney mondhatja a magáénak. Neki még arra is tellett az idejéből és az energiáiból, hogy a hetvenes években együttes alapítson (Wings), azután feloszlassa. Az életmű hatalmas és ebből fakadóan korántsem egyenletes, de a teljesítmény előtt kalapot kell emelnünk. McCartney roppant sok oldalú zenész, rengeteg stílust kipróbált, különösen a nyolcvanas években volt rá jellemző, hogy meg akarta lovagolni az akkori popzenei divathullámokat. De írt már szimfonikus művet, oratóriumot, sőt balettzenét is. A legutóbbi albumán pedig a harmincas-negyvenes évek amerikai slágereit dolgozza fel.
A materiális spiritualista
George Harrison életének talán legfőbb kérdése az volt, hogy melyik a fontosabb: a földi pályákon elért siker, vagy az égi szférákkal való azonosulás. Popzenészként a lemezkészítés épp úgy izgatta, mint a filmezés vagy éppen az autóversenyzés – nélküle, vagyis a pénze nem készült volna el például a Brian élete, fel is tűnik néhány másodpercre a filmben –; emellett Krisna-tudatú hívőként transzcendentális kérdések is foglalkoztatták. Paul McCartneyval ellentétben viszont megtanult hallgatni, és a nyolcvanas évek elejétől kezdve csak akkor vonult stúdióba, amikor úgy érezte, hogy tényleg érdemes.
A kém, aki szeretett engem
Lennon azt mondta, hogy őt a Beatles feloszlása idején egy dolog zavarta igazán: mi lesz Ringóval? Hát, köszöni szépen, megvan. Túl az alkoholizmuson, valamint néhány kudarcos lemezen és filmen, mostanában az All Starr Band nevű old boys zenekarával járja a világot. Feleségül vett egy James Bond-lányt, és ha kedve tartja, időnként kiad egy lemezt. A legutóbbi 28 perc hosszú volt – épp annyi, amennyi elég.
A Beatles-örökség
A hetvenes évek egésze és a nyolcvanas évek első fele azzal telt, hogy a tagok szabadulni akartak mindentől, ami Beatles. Később rájöttek, hogy bármit csinálnak, egyrészt úgyse tudnak ahhoz foghatót alkotni, amit közösen létrehoztak, másrészt a világ mindig is Beatle-ként fog tekinteni rájuk. A legendát mostanában Paul McCartney gondozza: míg Lennon a rajongók újabb generációja számára megsárgult fénykép csupán, McCartney gigaturnéinak műsora javarészt Beatles-dalokból áll. Ő nyilvánul meg az együttes nevében, és ha a Beatlesről szó esik, az embereknek elsőként az ő arca ugrik be. Ez így van rendjén. Még azt is megbocsátjuk neki, hogy a koncertlemezein és -DVD-in McCartney–Lennonra cserélte a hajdani szerzőpáros sorrendjét.
Mintha Shakespeare írta volna
Egy találó megállapítás szerint a Beatles-sztori királydráma, Shakespeare tollára kívánkozik. Különösen igaz ez a feloszlás utáni évtizedekre: újrakezdés, kicsinyeskedés, nagyvonalúság, féltékenység, gyűlölködés, összeveszés és néhány könnyes összeborulás. Továbbá szerelmek, megcsalások, házasságok, válások, valamint két főszereplő tragikusan korai halála. Nem annyira szép, mint ama bizonyos varázslatos időszak, amikor még együtt zenélt a négy ún. gombafejű: több benne a kudarc, és kevesebb a pátosz. Nem beszélve arról, hogy a lázadó ifjúság hősei az évek múltával nagyapává öregedtek. Ugyanakkor valós történet, csetlő-botló, hús-vér emberekkel, akik végül bevonultak a halhatatlanságban.
Benedek Szabolcs
