(„Egy kicsit szörnyű” – jellemezte barátnőjének írott levelében Franz Kafka azt a történetet, ami olyannyira nem hagyta nyugodni, hogy a kedvéért még készülő munkáját, az Amerikát is félbehagyta. A történet nem volt más, mint a legendás Az átváltozás (olvasd el ITT), mely végül száz éve, 1915 októberében jelent meg.
Emberből féreggé
A sztorit mindenki ismeri, igaz, már a mű legelső mondata lelövi a poént: „Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában.” Ám azok, akik végig is olvasták a novellát, jól tudják, hogy a cím talán nem is annyira erre az emberből állattá való rejtélyes átalakulásra utal, hanem sokkal inkább arra, hogyan változik meg az eset következtében Gregor élete: hogyan veszíti el munkáját, társadalmi státuszát, kommunikációs készségét, szabadságát, családja szeretetét, majd végül szépen lassan az életét is. Amiről közben persze kiderül, hogy eleve sem volt túl sok értelme. Az igazi horror tehát nem az átváltozás okában, hanem a következményeiben rejlik: a novella rávilágít, mennyire könnyű elveszíteni mindent, ami a modern ember számára fontos, és egy csapásra idegenné válni a világban. Azonban nemcsak ez a fájdalmas felismerés teszi Az átváltozást a huszadik század egyik legfontosabb írásává, hanem azok a realisztikus és szenvtelen, ugyanakkor mégis álomszerű és érzékeny leírások is, melyek a humoros és a tragikus közötti folyamatos egyensúlyozással együtt a kafkai stílus legalapvetőbb sajátosságát képezik.
Idegenség és problémás apa-fiú viszony
Samsa életét az idegenség, a megbélyegzettség és a megfelelni nem tudás változtatja egy csapásra pokollá, ezeket az érzéseket pedig maga Kafka is fájdalmasan jól ismerte. Prágában látta meg a napvilágot 1883-ban, középosztálybeli zsidó családban, az osztrák-magyar monarchia állampolgáraként. Nem csoda, hogy egyik környezetben sem érezte igazán otthon magát: a csehek közt német volt, a németek közt cseh, a zsidó identitáshoz pedig eleve felemás módon viszonyult a család, hiszen ők maguk igyekeztek tudomást sem venni származásukról, ennek ellenére a környezetük mégis zsidónak tartotta őket. (Az író élete második felében kezdett el komolyabban érdeklődni a zsidó kultúra iránt; a prágai jiddis színjátszás támogatásában például fontos szerepet játszott.) Ám Kafka mégsem a multikulturális gyökerek miatt érezte magát örök idegennek a világban: önértékelési zavaraiért és súlyos depressziójáért sokkal inkább a családjához, elsősorban édesapjához, Hermann Kafkához fűződő viszonya tehető felelőssé. Hermann jómódú kereskedő volt, ennek megfelelően a pénzt, az üzleties szemléletet és az anyagi értékeket tartotta a legfontosabbnak – nem csoda tehát, hogy nem tudott mit kezdeni álmodozó, gyenge idegzetű és beteges fiával, akinek az írás volt a legfőbb szenvedélye. Pedig az ifjú Kafka mindent megtett, hogy apja kedvében járjon: a jogi egyetem elvégzése után egy biztosítótársaságnál vállalt munkát, ahol példásan helyt is állt. A zsarnokoskodó, erőszakos apának azonban ez sem volt elég, legalábbis fia sosem érezte azt, hogy elég lenne. Levél apámhoz című írásában (melyet eredetileg nem irodalmi műnek, hanem tényleges levélnek szánt, ám végül sosem küldte el) többek között az apja szemére veti, hogy mindig „nyomorult szerencsétlennek” bélyegezte őt, ráadásul elhitette vele, hogy mások is ilyennek látják. A problematikus apa-fiú viszony Az átváltozásnak is szerves részét képezi.
Kardos Sándor adaptációja 2010-ből
Bár a család többi tagja sem fogadja jól Gregor Samsa átváltozását, az apa a kezdetektől fogva különösen agresszív a fiával: fenyegeti, almával dobálja, és végül a Gregor végső elgyengüléséhez vezető sebet is ő okozza. Samsa úr egy pillanatig sem hajlandó véka alá rejteni, hogy mekkorát csalódott (az átváltozásban természetesen vétlen) Gregorban, holott a történetből kiderül, a fiú éppen az ő adóssága miatt kénytelen éjt nappallá téve dolgozni, miközben a még nem túlságosan öreg és egyébként makkegészséges apa újságolvasással és pihenéssel tölti a napjait a kényelmes lakásban. A család többi tagja is hajlamos elfeledkezni Gregor érdemeiről: az anya egyetlen percet sem képes együtt tölteni a fiával ájulás nélkül, a testvér, Grete pedig, bár egy darabig hűségesen gondoskodik a bátyjáról, hamar meggyőzi magát arról, hogy a lény egyszerűen nem lehet Gregor. "Ha Gregor volna, már rég belátta volna, hogy emberek nem élhetnek együtt egy ilyen állattal, és magától elment volna” – jelenti ki, s ezzel a mondatával végül ő mondja ki a testvére halálos ítéletét. Jellemző, hogy a család nem próbál magyarázatot keresni Gregor átváltozására – egy pillanatig sem hiszik például azt, hogy az óriáslény esetleg felfalta a fiút – minden további nélkül elfogadják a helyzetet, ám aggodalom és sajnálat helyett csak viszolygást és bosszúságot éreznek. Ahogy Vladimir Nabokov frappánsan megállapította, Az átváltozásban valójában minden fel van cserélve, hiszen Gregor „ember féreg-testben, a családtagjai viszont férgek emberi testben."
Néhány izgalmasabb borító
Az ihlető szerelem
Kafkának nemcsak az apjával, de a nőkkel sem volt problémamentes a viszonya. Rövid élete során több szerelme is volt, ám egyik kapcsolata sem végződött túl jól, igaz, némelyik viszonyának az apa vetett véget, aki egy ízben még azt is felajánlotta a fiának: inkább elkíséri még a bordélyba is, csak szakítsa meg a kapcsolatát aktuális, az apa által „rangon alulinak” ítélt partnerével. 1912-ben, Az átváltozás írásakor Kafka éppen fülig szerelmes volt egy Felice Bauer nevű berlini lányba, akivel barátja, Max Brodd révén ismerkedett meg. Felice vidám természetével ihletőleg hatott az íróra, aki kapcsolatuk alatt több kultikus történetet is megírt, többek között Az ítéletet és Az átváltozást. Utóbbi írásáról Felicene-nek számolt be először az egyik hozzá írt levelében: elismerte ugyan, hogy a történet, amin újabban dolgozik „egy kicsit szörnyű” azonban mindjárt hozzátette, hogy ennek ellenére nem érzi magát boldogtalannak az írása közben. Bár Felice inspiráló múzsa volt, kapcsolatuk később elég viharosan alakult: a tizes évek folyamán kétszer is eljegyezték egymást, ám a házasságig sohasem jutottak el. Végül a lány unta meg a dolgot, és 1918-ban máshoz ment feleségül.
Az átváltozás útja a halhatatlanságig
Nem sokkal azután, hogy Felice-nek beszámolt a műről, Kafka felolvasta néhány barátjának az első oldalakat. A történet nagy sikert aratott, mindenki a hasát fogta nevettében, és a barátok ajánlása nyomán hamarosan több folyóirat és kiadó is érdeklődni kezdett a történet iránt. Az átváltozás végül 1915 októberében jelent meg a Die Weissen Blätter című havilapban. A mű nem aratott országos sikert, mint ahogy Kafka egyik írása sem: az író csak halála után lett világhírű, köszönhetően annak, hogy barátja és irodalmi ügynöke, Max Brodd nem tartotta be a neki tett ígéretét, és nem égette el a műveit. És milyen jó, hogy nem tette! Hiszen, ha Kafka kéziratai megsemmisülnek, nemcsak olyan művekkel lennének szegényebbek, mint Az átváltozás, A kastély vagy A per, de az egész világirodalom is egészen másként nézne ki. Kafkát rengeteg író vallotta és vallja mesterének Gabriel García Márqueztől Camus-n, Becketten és Borgesen át egészen Murakami Harukiig. A már emlegetett Vladimir Nabokovot is a legnagyobb Kafka-rajongók között tarthatjuk számon: az író elég sokat foglalkozott Az átváltozással is, melyről több előadást is tartott.
A Helikon Zsebkönyvek sorozatban Szabó Levente értelmezte újra a borítót
Milyen állat is lett Gregor?
Nabokov sok időt szánt arra is, hogy minden állattani ismeretét bevetve megállapítsa, pontosan milyen lénnyé is változott Gregor Samsa. Bár a szerencsétlenül járt utazási ügynököt az illusztrációk a legtöbbször csótányszerű lényként ábrázolják, az eredeti német szövegből tulajdonképpen nem derül ki, milyen állat is lett valójában. A szöveg ugyanis az „Ungeziefer” szót használja, melyet magyarra leginkább féregként lehet lefordítani, és ugyanúgy vonatkozhat rágcsálóra is, mint rovarra. Nabokov a novella leírásai alapján igyekezett lerajzolni az állatot, és arra a következtetésre jutott, hogy Gregor Samsa nem lehet más, csak egy óriási bogár. (Ez már csak azért sem meglepő, mert a Samsa család bejárónője „vén ganajtúrónak” szólítja a férfit.)
Nabokov rajza Gregor Samsáról
Sokatmondó tény azonban, hogy amikor 1915-ben a történetet egy óriásrovart ábrázoló illusztrációval akarták közreadni, Kafka hevesen tiltakozott, és közölte: nem örülne annak, ha Gregort valaha is lerajzolnák. Ez a gesztus egyrészt megvilágítja, hogy Kafka egy pillanatig sem szerette volna az átváltozást kézzel foghatóbbá tenni, másrészt utal a szerencsétlenül járt hőse iránt érzett empátiájára is. A szöveg erényein túl talán éppen ez a tárgyilagos mondatokon is átsütő, mély együttérzés az, ami végtelenül emberivé és szerethetővé teszi Kafka írását a mai, száz évvel későbbi olvasók számára is.
