William Gibson: A periféria
Fordította: Bottka Sándor Mátyás , Agave Könyvek, 2014 528 oldal, 3780 HUF
Valahol a nagyon közeli jövőben járunk: egyébként is gyökeresen megváltozik a cselekmény előrehaladtával az, ahogyan az időre tekintünk. A jövőben ugyanis rájönnek, hogyan lehet kapcsolatot létesíteni a múlt egyes szeleteivel, illetve manipulálni azokat. Ezek az idősíkok azonban nem egyenes leágazások, sokkal inkább variációk, lehetőségek, melyekhez miután hozzáfértek, már egy másik irányba fognak elindulni. A jövőben élő tehetősebb emberek megpróbálnak mindent kisajtolni az ún. Csonkokból és az üzleti megfontolások mellett eltörpül az, hogy voltaképpen Istent játszanak. Fokozatosan ismerjük meg az egyik ilyen múltat, ami a 3D nyomtatóival, videojátékaival és drónjaival ismerősnek is tűnhet.
Egyik főszereplőnk, Flynne jórészt illegális úton próbálja anyja daganatellenes terápiájára a pénzt összekaparni, egyszer beugrik a bátyja helyett egy virtuális valóságba, ahol az a feladata, hogy paparazzi drónokat tartson távol egy épülettől. Az átlagos munka rémálommá válik, amikor Flynne szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, alapjaiban kérdőjelezve meg a videojátékot. Nem sokkal később ténylegesen meggyőződhet arról, hogy ez a hely a jövő, a gyilkosság pedig valódi volt. A multiverzum másik oldalán, a múlttól egy rejtélyes kataklizmával elválasztva, London komor és feltűnően üres városába kalauzol minket az író, egy sokkal távolabbi és szomorúbb jövőt festve. Az alkoholista, PR-szakember, Netherton csak egy italhoz szeretne jutni az oligarchák által benépesített Londonban, ehelyett viszont kénytelen egy belterjes kleptokráciában egyensúlyozni a wannabe Dredd bíró és az unatkozó milliárdos között. Flynne világában a kábítószeren és trükkös 3D nyomtatott cuccokon kívül szinte semmiből sem lehet megélni, a jövő szürke Londonját pedig belengi az apátia, a hatalmasok játéka, híján a legalapvetőbb erkölcsi értékeknek.
A periféria legérdekesebb olvasatát még sem a címadó technológia adja, ami lehetővé teszi, hogy az emberek egy másik testbe sugározhassák sajátjukat, hanem a téren és időn átívelő manipuláció, ami görbe tükröt állít azoknak a rendszereknek, ahol néhány ember kezében összpontosul a hatalom, és ahol bármit meg tudnak tenni a tőzsde befolyásolásán keresztül a gyilkosságig. A cél szentesíti az eszközt, a múltban vergődő, egyik napról a másikra élő prolikat feláldozhatják az olcsó munkaerő oltárán. Gibson legjobb szokásához hűen belehajít minket az egész kellős közepébe, telepakolja szövegét érdekesebbnél érdekesebb tárgyakkal, amelyek folyamatosan beszélnek hozzánk valamilyen formában. A távoli jövőben létező orosz oligarcha katonai elhárítással rendelkező babakocsija, robot személyi edzője vagy világukat építő és felügyelő nanobotjai méltán példázzák az író egyik legnagyobb erényét, akinek történeteiben nem is a szereplők, jóval inkább a különböző tárgyak jelentik számunkra a kapaszkodót.
Mégis a legnagyobb bravúr, ahogy összeköti a két idősíkot: kétfajta próza egészen eltérő atmoszférával, egymás után dobálva az összefüggéseket, amelyekre csak később lesz alkalmunk rácsodálkozni. A Neurománchoz és egyéb műveihez hasonlóan keményen dolgozó kisemberek szemszögéből ismerkedhetünk meg az egymásból fakadó mégis teljesen különböző világgal, kisstílű bűnözők szájából hallhatunk az egész emberiséget fenyegető problémákról.
Az időutazást okos alapokra helyezve, a virtuális valóság értelmezését kiszélesítve nemcsak egy szimpla szociológiai tanulmányútra invitál bennünket, hanem a scifi alapokon nyugvó thriller gondoskodik arról, hogy bárki megtalálhassa preferenciáit Gibson új könyvében, aki pedig hajlandó beleásni magát, azt egészen a végéig nem is ereszti el.
Szerző: Magócs Dávid
