Úgy kezdődött, hogy sportorvosi vizsgálatra vittem a gyereket. Időpontra. Előre bejelentkezve. Könnyelműen arra gondolva, hogy gyorsan végzünk. Aztán 40 perc után, amikor még csak a második vizsgálószoba ajtaja előtt álltunk sorban, és még volt hátra ugyanannyi, a gyerek a másnapi háziját írta, és nem igényelte a beszélgetést. Én viszont kezdtem feladni minden reményt, hogy ép ésszel kibírok még másfél órányi téblábolást a linóleumpadló mintáján számolgatva a csíkokat. Na, akkor elővettem a táskámból Stefanie Höfler Velem nem lehet járni című könyvét, remélve, hogy megteszi azt, amit csak egy jó könyv tud: elvarázsol onnan, ahol vagyok, és elvisz egy másik világba.
Ha vannak könyvek, amik arról (is) szólnak, hogy a józan ész milyen fontos, és hogy a normalitást a legelvadultabb körülmények között is meg lehet találni, akkor azok között a Niko és Sera történetét elmesélő történetnek mindenképpen helye van.
Stefanie Höfler: Velem nem lehet járni
Fordította: Győri Hanna, Tilos az Á Könyvek, 2019, 202 oldal, 2990 HUF
Nekem persze csak a magyar egészségügy végeláthatatlan útvesztőjében kellett kibekkelnem alig több mint két és fél órát. Valójában semmilyen közvetlen fenyegetésnek nem voltam kitéve, mégis a könyvet olvasva arra gondoltam, milyen érdekes, hogy megannyi dolog történik velünk az életben, ami nagyon nincs rendben, mi mégis alkalmazkodunk, elfogadjuk, toleráljuk, kibekkeljük, túléljük – próbálunk úgy tenni, mintha mindez normális lenne, vagy legalábbis elfogadható.
De normális-e, ha egy tizenéves fiú extrém mód kövér (nem csak kicsit)? Természetes-e, ha egy lányt túlóv a családja (főleg az apja)? Tolerálható-e, ha egy osztály kiközösít valakit, zaklatja, bántalmazza, megalázza? Elfogadható-e, ha ezzel semmit nem kezdenek a tanárok? És persze normális-e, ha az osztály legszebb lánya elkezd érdeklődni a kövér fiú iránt?
Hát, persze, egyrészt el kell fogadnunk mindent, ami emberi. Pontosabban, semmi sem lehet idegen tőlünk, ami emberi. Az életen nem lehet makulátlan fehér palástban végigsétálni. De azért az komoly kérdés, hogy az iskolai zaklatást, a kiközösítést, a gyerekek közötti erőszakot mennyire tekintjük a gyermekkor természetes részének. Mit gondolunk róla, mit kezdünk vele, hogyan segítünk a gyerekeknek megérteni, mit érez ilyenkor az áldozat, és milyen motivációja lehet az elkövetőnek, meg azoknak, akik az egészet „csak” követik, kívülről nézik.
A velem nem lehet járni című könyvben fejezetenként változik, hogy éppen Niko, a kövér és az osztálytársak által durván kiközösített és rendszeresen megszégyenített fiú, vagy Sera, a gyönyörű bevándorló lány gondolatait olvassuk. Az egyikük az osztályhierarchia csúcsán van (szép, sikeres, menők a barátai), a másik a legalján (kövér, a nagymamájával él, nincsenek barátai az iskolában, furán gondolkodik), mégsem egyértelmű, hogy valójában kinek a mondata ez a cím. Ki gondolja, hogy vele nem lehet járni?! Merthogy igazából (más-más okok miatt) de mindketten ezt képviselik.
Mi az U18? Új rovatot indítottunk, amely kimondottan a 18 év alattiakra fókuszál. A rovatban elsősorban gyerek- és ifjúsági irodalmi könyveket fogunk bemutatni, de tervezzük, hogy időről időre olyan könyveket is beemelünk, melyeket a kiadójuk alapvetően a felnőtt olvasóközönségnek szánt, az adott kötet témája, érzékenysége miatt azonban a fiatalabb olvasók is bátran a kezükbe vehetik. A rovat eddigi cikkeit itt találjátok!
Végtelenül izgalmas, ahogy a könyvben egymáshoz simul a két fiatal élete, ahogy a gondolataik közel hozzák őket egymáshoz – és végül már nemcsak a gondolataik, hanem a tetteik is. Nagyon szép látni, hogyan reagál a család, majd barátok (a valódiak) arra, hogy Niko és Sera egyre több hasonlóságot fedez fel egymásban, és ahogy kapcsolatuk – és az egymás iránti elfogadás – kiteljesedik.
A velem nem lehet járni egy olyan könyv, amit jó lenne kötelező olvasmánnyá tenni. Nem azért, hogy elfogadást tanítsunk a gyerekeknek, vagy hogy alkalmat teremtsünk arra, hogy az iskolai bántalmazásról beszéljünk (ezek nagyon leegyszerűsítő, felnőtt gondolatok és elvárások szerintem). Valójában azért kellene minden gyereknek elolvasnia ezt a könyvet, hogy saját magához kerüljön közelebb. Ahhoz a pici részhez, amit magában próbál rejtegetni, amiről azt gondolja, hogy nem olyan értékes, amitől „másnak” érzi magát, amit szerinte a többiek kinevetnének, vagy elítélnének, ha észrevennék.
Mert akkor utána tényleg lehetne azzal a mondattal is dolgozni, hogy
„Semmi nem idegen tőlem, ami emberi.”
Szerző: Gyurkó Szilvia
