Maxim Biller Prágában született német író, 1970-ben, tízévesen a szüleivel és a testvérével Németországba emigrált. Hosszabb ideig élt Hamburgban és Münchenben, végül Berlinben telepedett le. 2003-ban, számos prózai írását követően jelent meg a nagy port kavart Esra című regénye, amelyet röviddel a kiadása után, jogsértésre hivatkozva betiltott a bíróság. A német és a zsidó identitások kapcsolatát vizsgáló kérdések Biller munkásságának visszatérő témái, amelyek közvetve a Bruno Schulz fejében narrációjában is megjelennek.
Maxim Biller: Bruno Schulz fejében
Fordította: Blaschtik Éva, Kossuth Kiadó, 2015, 80 oldal, 1990 HUF
Egy évvel a második világháború kitörése előtt egy magát Thomas Mann-nak kiadó ismeretlen érkezik a lengyelországi Drohobics városkájába. A kis közösség lakói elragadtatással fogadják a viseltes ruhákban mutatkozó, erős testszagot árasztó és ellentmondásos történeteket mesélő idegent. Bruno Schulz, a helyi gimnázium rajztanára az egyetlen, aki csalásra gyanakszik, elhatározza hát, hogy levélben figyelmezteti az igazi Thomas Mannt, hogy személyiségtolvaj áldozata lett. A levél megfogalmazása egyúttal kiváló alkalmat szolgáltat az ekkor már Lengyelország-szerte ismert íróként számon tartott Schulznak, hogy eljuttassa német nyelvű kéziratát világhírű kollégájának, remélve, hogy a Nobel-díjas pályatárs közbenjárásával sikerülhet külföldi kiadót találnia, ami rábírhatná, hogy a hazájának, egyúttal pedig az egyre valóságosabban körvonalazódó veszélynek is hátat fordítson. A félelem azonban, amely gyermekkora óta hű csatlósként mindenütt a nyomában jár, erotikus, szürreális és disztópikus képek sorával vonja el újra és újra Schulz figyelmét a feladatáról.
1938-ban, abban az évben, amikor a majdani megszállás előjelei már vészjóslóan megszaporodtak, a galíciai lengyel zsidó író és grafikusművész Bruno Schulz valóban írt egy levelet a svájci emigrációban élő Thomas Mann-nak, aki ezidőtájt, mint ahogy azt a drohobicsiak beszélték, épp a József-tetralógián dolgozott. A levél további sorsa ismeretlen, csak annyit tudni biztosan, hogy sosem érkezett meg a címzetthez. Maxim Biller mesterien komponált novellája ezt az anekdotát éleszti fel, a levél megírásának folyamata azonban csak eszköz, amely által Schulz látomásai kontextusba kerülhetnek. A kezdetben még meglehetősen plasztikus víziók az idő előrehaladtával egyre inkább materializálódnak, hogy végül a tudatalattiból a felszínre törve a főhős fizikai világa fölött is átvegyék az uralmat. A félelem elhatalmasodásával válnak a képek is egyre erőszakosabbakká, amelyekben az erotika dominanciáját fokozatosan váltja fel a hatalom és a brutalitás. Schulz meztelen kúszása a gyéren pislákoló utcai lámpa fényében A Mester és Margarita híres disznólovagló jelenetét idézi, a rovarrá átlényegülés pedig egyértelmű utalás Kafka Átváltozására, aki név szerint is szerepel a szövegben (Schulz fordította le A pert lengyelre).
Biller novelláját nem elsősorban az a tény teszi kiemelkedő alkotássá, hogy megidéz egy mára már talán a feledés homályába merült és – valljuk be – irodalomtörténetileg sem különösebben jelentős eseményt. A szöveg attól válik izgalmassá, hogy stílusát, képi világát és szerkezetét tekintve méltóképpen tiszteleg Bruno Schulz írói munkássága előtt, pontosabban: méltóképpen idézi meg azt. Mint ahogyan az a kötetet záró, rövid értekezésből kiderül, „Schulz világa álomvilág. Műveinek nincs cselekménye, az irreális és a valóságos elemek furcsa, szinte szürrealisztikus módon keverednek”.
A novellát Bruno Schulz rajzai illusztrálják, azon kevesek, amelyek nem vesztek el vagy semmisültek meg a hagyatékból. A képek tökéletes harmóniában állnak a szöveggel, amelyeknek köszönhetően az olvasó új szinten ismerheti meg azt az abszurd, kaotikus és lebilincselő világot, amelyet ez a tragikus sorsú művész mindössze kétkötetnyi elbeszélésében az utókorra hagyományozott. Maxim Biller érezhető tisztelettel, féltő gondoskodással konstruálta újra ezt az univerzumot, biztos kézzel vezetve az olvasót Bruno Schulz fejében.
Szerző: Moller Barbara
