Ungvári Tamás legújabb kötete egy szubjektív irodalomtörténeti összefoglaló a regény műfajának alakulásáról. Irodalomtörténeti munkásságának témái sokfélék, A hódító képzelet című könyvében időrendi sorrendben olvashatunk nagy angol prózaírók életéről, valamint fő műveik fogadtatásáról, történetéről, továbbéléséről vagy éppen tovább nem éléséről. A szerző a regény műfajának a mai formájában való létrejöttét a képzelőerő hatalmának terjedéséhez, a mimetikus ábrázolás követelményének felülíródásához, a emberi élet alapvető átalakulásához, a hétköznapok addigiakhoz képest radikális mértékű felgyorsulásához (ti. ipari forradalomhoz) köti. A képzelet ekkor hódítja meg az irodalom területét.
A könyv minden fejezetében – egyetlen kivétellel – egy-egy szerző életét, életművét mutatja be röviden. A kivételes fejezet az, amelyben Dickens és Thackeray írásairól esik szó, azonban az ő alkotásaik és alkotásmódjuk is egymástól elkülönítve ismerhetők meg, párhuzamosan egymás mellé helyezve. A kezdő fejezet a leghosszabb, Daniel Defoe-ról, és főként a Robinson Crusoe-ról szól. Érthető, hiszen a kezdeteket, vagyis az Ungvári Tamás által kijelölt kezdőpontot kell a legalaposabban fölvázolni. A szerző azonnal 300 évvel korábbra, 1719-re repíti vissza a kötet olvasóját, ez az origó, hiszen ebben az évben írta meg Defoe a Robinson Crusoe-t. Ezt a fejezetet Henry Fielding, majd Tobias Smolett, Walter Scott, Dickens és Thackeray, Thomas Hardy, James Joyce, Gilbert Keith Chesterton és Graham Greene röviden áttekintett életműve követi sorban.
Ungvári Tamás: A hódító képzelet
Scolar Kiadó, 2015, 224 oldal, 3750 HUF
B
A kötetbe főként a legkanonikusabb írók és regényeik kerültek, ám mégis igen szubjektív a válogatás. Elég csak a Tobias Smolett-fejezetre gondolni, hiszen az ő munkássága nem tartozik azok közé, ami az elsők között eszünkbe jutnak, ha a regényekre gondolunk. Perifériára szorultsága a munka legrövidebb fejezetét eredményezte, hangvétele és felépítése mégis szervesen illeszkedik a többi szöveg közé. A legtöbb fejezet amellett, hogy az éppen tárgyalt író életrajzát is bemutatja, igyekszik azt minél szélesebb társadalmi és történeti környezetbe illesztve az olvasó elé tárni. Ungvári Tamás megjegyzi azonban, hogy a történelem képzete, ahogy a mai ember fejében él, a 18. századig nem létezett. A Walter Scott-, azaz a történelmi regény-fejezetben születik meg a történelem fogalma, mint az emberi logika által létrehozott fenomén, ahol az eseményeket ok-okozati kapcsolat köti össze. A történelmet tehát a hódító képzelet hozta létre. A fantázia hatalma minden regényíró esetében fontos, de ahogy az olvasók is láthatják, minden korban más módon volt ez fontos, ezért másképpen is realizálódott. Defoe esetében tapasztalat és hitelesség, a tények sorolása volt a képzelet munkájának alapja, míg például Thackeray és Dickens esetében az erkölcs a kulcsfogalom. Ungvári minden íróhoz rendel egy-egy ilyen kulcsfogalmat, életművüket pedig ezekre építi. Hangvétele mindvégig szubjektív, az összes szerzőhöz szeretettel viszonyul, sokuk művére használja a jelzőt: „eposzi” alkotás.
A szövegek könnyen olvashatók, sok információt tartalmaznak, mégis megőrzik személyes viszonyulásukat. Nem egy szigorúan tudományos munkát kapunk, hanem egy inkább szórakoztató és érdekes válogatást, az angol irodalom egy-egy szeletét felmutatva.
Szerző: Maksa Mónika
