Szurkosmadzag

florescu | 2011. március 21. |

A-
Raymond Carver: Befognád, ha szépen kérlek?

Fordította: Barabás András

Magvető Könyvkiadó, 2011, 284 oldal, 2990 Ft



Az első kötet néhol csontig hatoló brutalitása után a második etap a szomorú feleszmélésé: a keserves zamatot felváltja annak váratlan, sunyibb utóíze. Összességében nincsen óriási különbség a két válogatás szövegei között. A hangnem például megtartja kínzó részletszegénységét, tömörségét, erőteljesek maradnak a drámai szituációkban elhangzó félmondatok, ahogyan a narrátorok is kínosan figyelnek arra, hogy véletlenül se rajzoljanak ki semmilyen poétikai ívet. Carver leköti olvasóját, de hagyja, hogy az elrévedezzen. Felkínálja a lehetőséget arra, hogy nekiálljunk motivációs hálókat rajzolgatni, de ez aztán lefolyik a papírról, bekúszik az ágy alá, és cseszhetjük az egészet. Nem juthatunk semerre, mert a mindennapok metafizikáját lecsupaszító pofonegyszerű helyzetek, a beleérthető és kiolvasható indítékok kivezetnek a szövegből, és már ott is vagyunk saját kis szaros életünkben. Ki az a hülye, aki az esztétikai gyönyörök oltárán saját húsát áldozná fel? Mert ugye analizálgatni azt nem fogunk.

Megmaradunk tehát az olvasásnál, és azzal vigasztaljuk magunkat, hogy mindez csak fikció, ráadásul minimál stílusban: nincs mitől tartanunk, hiszen Ámerika messze van, a 70-es évek pedig még messzebb. Carver szövegeit szépen lassan belepi a rozsda, már ami az ábrázolt kor óta eltelt időt illeti. Más értelemben ezek a szöveg hallatlanul frissek, van ízük, szaguk. Közel állnak hozzánk, az életünkhöz, hozzátartozóinkhoz. Vezérfonalat persze lehetetlen megállapítani, a tematika csapkodó. A bomlás talán hangsúlyosabb, de mint említettem, a kötet egészében nem annyira brutális, mint a Kezdők. A címadó (kötetzáró) elbeszélés például kilóg a sorból: a múltbéli eseményt firtató férj az igazság (?) hallatán csapot-papot otthagyva egy kocsma bárpultjánál landol, majd hazatér, a történet pedig egy szeretkezéssel zárul. Nyitva marad, hogy Ralph saját múltjával is így számol-e le, de ez a történet határozottan pozitívabb végkicsengésű, mint a többi sztori. Carver nem ódzkodik a humortól sem: a felszolgálóként dolgozó feleségét vendégként kibeszélő Earl, a házfelügyelettel megbízott, majd ugyanitt kamikaze-akcióba fogó középosztálybeli házaspár, valamint a spontán szülői értekezleten kartársával összeverekedő apuka szánalomra méltó, de komikus figurák. Nem így a kötet számtalan befulladt, alkesz, nyavalygó, életképtelen, buta hőse, akiket Carver egy nevetségesen profán szituáció során pingál fel a képzeletbeli vászonra.

Olvasd el kötetből a Dagadék című novellát itt!

Talán könnyen hajlanánk arra, hogy Carvert dokumentaristaként definiáljuk, de akkor megfeledkeznénk történeteinek egyik legszembetűnőbb tulajdonságáról, az elhallgatásáról. Van ugye a szimpla történet a teljesen hétköznapi dialógokkal és mozdulatsorokkal, de közben mintha minden szereplő a fejét vakarná: mit keresek én itt? Senki sincs tisztában önmagával. A legtöbb esetben van egy apró, szinte alig észrevehető mozzanat, ami egy csapásra új irányt szabna a cselekménynek, de vagy a szereplők nem vesznek róla tudomást, vagy éppen itt ér véget a szöveg. Aztán agyalhatunk. Mi az a bűn? Miért van a szerelem? – tenné fel a kérdéseket Carver, ha filozofikusra venné a figurát. De ő „csak” az élettel foglalkozik, ezért lesz történeteinek főszereplője az a Lee Waite, aki maga sem érti, miért nem verte agyon azt a két sihedert, akik engedély nélkül lövöldöztek a birtokán, vagy Al, aki magasan tesz a családi békére, és kipaterolja gyerekei kedvenc kutyáját a házból.

A Kezdőknél talán egy fokkal halványabb válogatásban természetesen sajátosan carveri stílusban kerülnek elő a banálisnak tűnő szituációk – a szikár elbeszélésmód pedig beeszi magát az agyba. Kíváncsian várom a harmadik, befejező kötetet!

Raymond Carver Kezdők és Befognád, ha szépen kérlek? című novellásköteteiről Barabás András műfordítóval Sárközy Bence, a Magvető Kiadó főszerkesztője beszélget március 22-én 19:00-tól a Nyitott Műhelyben.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

Bár sokszor nem tűnik többnek az alvás furcsa mellékhatásánál – és persze tudattalanunk kedvelt játszóterénél –, előfordulhat, hogy az álom valójában egy létszükséglet.

...
Zöld

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

Ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság a fantasyben, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is szóba kerül a podcastban.

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.