Szőke Szonja széthasít

B+
AXA
Írta: Donne Avennell, rajzolta: Enrique B. Romero

The Sun, 1978-86

Korábban már itt a Könyvesblogon is áradoztunk Antonio Segura és José Ortiz kivillanó mellekben és morbid humorban tobzódó posztapokaliptikus képregényéről, folytassuk a sort egy majdnem ugyanennyire zseniális, erotikus scifi-gyöngyszemmel. A heves vérmérsékletű spanyol rajzolók valahogy feltűnően vonzódnak a csöcsös-atomháborús sztorikhoz: a Modesty Blaise-zel és Rahannal befutott Enrique Badía Romero 1978 és 86 között AXA címmel szállította egysoros képregénycsíkokban a The Sunnak Axa, a szőke bombázó robotos-mutánsos-motoros-barbáros történeteit.

Bár a sorozatot az a Donne Avenell írta, aki többnyire inkább Fantom, Tumak, Miki egér és más ifjúsági képregényhősök kalandjaival foglalkozott, Axa a brit képregényipar látványosan szórakoztató válasza lett a Marvel-féle Vörös Sonjára. Igaz, Romeróék karddal mészároló amazonja csak annyiban különbözött Robert E. Howard hősnőjétől, hogy Axának vörös haj helyett Rahan szőke tincsei jutottak, és általában legkésőbb a történet felénél letépték róla a bikinit a kanos gonoszok.

Mert szexuálisan túlfűtött gonosztevőből a 2080-as évekre minden romvárosba, víz alatti birodalomba és eldugott szigetre jut vagy féltucat. Axa ugyanis a falanszter-jellegű Kupolavárosból szökött meg, ahol mindenki hülye kezeslábast hord és makulátlan génkészlettel rendelkezik, így a kataklizma összes túlélője vele akarja megoldani az egészséges utódnemzés problémáját a föld alatt bújkáló mutánsoktól kezdve a Mad Max-filmek kötelező motoros fosztogatóin át a régi világ ereklyéit (luxusjacht, sportkocsi, szmoking, ezüst étkészlet, stb.) betegesen őrző vénségekig. De természetesen mindig akad a környéken egy kigyúrt felsőtestű férfi, aki hajlandó némi romantikára is, mielőtt ágyba egy barlangba vinné a főhősnőt.

Don Avanell történetfolyama ugyan nem mindig olyan frappáns és gyomorba vágóan morbid, mint Segura Hombréje, de semmi oka a szégyenkezésre. Abszolút szórakoztatóan gyúrta össze a legkülönfélébb műfajokat a disztópia-scifiktől a sword & sorcery-n és az apes & babes-en át a 80-as évek Mad Max ripoffjaival csúcsra járatott new barbarians zsánerig, ráadásul egy identitászavaros harci robottal humort is bőven csempészett a sok lövöldözés és szex közé.

A szerzőpáros fő ihletforrása már az első pár kaland után nyilvánvaló: a 73-ban felbukkanó Vörös Sonja mellett a 60-as évek emberjogi mozgalmai, az állatprémekben domborító ősasszony, Raquel Welch és az űrben sztriptízelő Barbarella, Jane Fonda köszön vissza a szabadságeszményt, a női egyenjogúságot, a természet szeretetét és a tabuk nélküli szexualitást hirdető Axa karakterében.

A szőke harcoslány persze nemcsak a felülről szabályozott párválasztás/gyerekszülés és a kényelmetlen egyenruha miatt távozik Kupolavárosból a legelső füzetben: valahol legbelül érzi, hogy ez a belterjes utópia sohasem volt az ő világa, és elindul megkeresni a sugárfertőzött vadonban az igazi szüleit. Az ő történetüket viszont csak kilenc résszel később ismerjük meg, miután Axa túléli a találkozást az óriáspókokkal, a dinókkal, a gyilkos robotokkal, a torzszülöttekkel, a víz alatti amazonokkal, a majomemberekkel, a repülő mutánsokkal, a kétéltű emberekkel, a XXI. századi gladiátorokkal, az árulással, a beteges hatalomvággyal és persze a viszonzott és viszonzatlan szerelmmel.

Avennel és Romero egyébként 1985-ben egy színes albumot is készített Axa főszereplésével, ami egyértelműen a sorozat legjobbja lett. A Sun-megjelenés miatti kötelező, 2-3 paneles képregénycsíkok sorozatát Romero gyönyörűen megkomponált, állóképekkel telepakolt oldalakra cserélte, és az addigi vadromantikus-kalandfilmes klisék után végre üdítően hat az ízig-vérig Mad Max-történet a szexéhes sugárfertőzöttekkel és a bőrcuccokba öltöző motoros fosztogatókkal (ez a rész magyarul itt olvasható).