Flóra Ágnes: Örvény; Balla Zs. L. Amarantë:
Lienoomi herceg; Székelyhidi Zsolt:
Jega Jade - Háborúban születettKossuth kiadó, Főnix könyvek, 2009
A Kossuth kiadó regénypályázata („tehetséges írók izgalmas, fordulatos, misztikus történeteit vártuk”) igen előremutató dolog. Nagyon örülök neki, hogy nem csak az unalomig ismert nevek fantasztikus műveit láthatjuk majd a polcokon valamikor. Majd. Valamikor.
Bár a kezdeményezést teljes mellszélességgel támogatom, ez a mostani eresztés nem lett túl erős. Három regény egyelőre a termés, és az összkép, nos, vegyes. Előre szólok, hogy képtelen voltam mind a három könyvet elolvasni, ami persze engem is minősít, de lássuk sorra.
A könyv, amit végül is elolvastam, M. Flóra Ágnestől az Örvény. A címlapon az „Erotikus thriller” megjelölés is szerepel, ami igen jó húzás, mert legalább a magamfajta vén, kéjencek kézbeveszik az amúgy meglehetősen semmitmondó külsejű kötetet. Az erotika a könyvben inkább pornó – nem mintha ez baj lenne, nem azért mondom -, de valahogy nincs eltalálva. Izgatónak, bizsergetőnek kéne lennie, de én halálosan untam a közösülős jeleneteket.
Ami a thrillert illeti, az sírnivalóan nyilvánvaló az elejétől fogva: a városban brutális, késelős gyilkosságok történnek, senki el nem tudja képzelni, hogy ki lehet ilyen csúnya gonosz, a főhősnőnek pedig emlékezetkiesései vannak és késeket gyűjt. A témáról akkor ennyit.
Karakterek?
A késgyűjtő főhősnő nagyon kövér, és mindenki meg akarja húzni, ahogy meglátja. Ne már. De komolyan, ne már. Kövér olvasóinktól elnézést kérek, én is kövér vagyok, csak nincsenek illúzióim. A főhősnőnek már lánykorában hatalmas mellei voltak, jól meg is rontotta egy gonosz pedofil bácsi, aki aztán főiskoláig üldözte. Hiteltelen az ilyen pedofil. Az nem inkább a kislányos kislányokat üldözi? Van aztán titokzatos, gazdag idegen, marketinges csődör és frigid főnökasszony is. Kétdimenziós, lapos figurák, nem tudták felkelteni az érdeklődésemet.
De még egy lapos történetet is elvinne a hátán egy jó, lendületes stílus, számtalan példa létezik erre. Biztos van, akinek bejön, hogy „A nap csurgatott aranymézként fürdeti a Körút aszfaltját. Megrázom sörényemet, tengernyi hajam, mint döglődő pillangók tömege repked szanaszét.” Én síróideget kapok tőle, de hát nem lehet mindenki egyforma. Erőltetett, fárasztó, dagályos és idegesítő. Elkínzott sóhajjal tettem le az Örvényt, mikor végre-valahára a végére értem.
Lehet, hogy csak az Örvény okozta zaktlatott idegállapotom az oka, de nem igazán boldogultam a következő könyvvel, Székelyhidi Zsolt és Zöllner Marcell Jega Jade című regényével sem. Azért egy pár szót. Rögtön először meg kell említeni a félelmetes külsőt. Ha jól tudom, eredetileg képregény lett volna a Jega Jade, de kinőtte magát regénnyé. Milyen jól tette. Előre leszögezem, hogy tényleg a világon semmit nem értek a grafikához, festészethet, ésatöbbihez. Zöllner Marcell illusztrációi lehet, hogy mindenki más számára progresszívek és érdekesek, én riasztónak, és taszítónak találtam a rajzokat. A képregényt ki se nyitottam volna.
A regény maga egy fantasy / scifi hibrid, van benne félisten és űrhajó, harcművészet és óriásrobot, de ez nem baj. Leginkább úgy tudnám megfogalmazni a problémámat, hogy nem éreztem, hogy regényt olvasok. Nem egységes a szöveg, szétfolyik, nem világos, hogy mi akar lenni. Hőseposz? HC akcióscifi? Fejlődésregény? Egyelőre nem fogom megtudni.
A három győztesből a mélypont viszont Balla Zs. L. Amarantë könyve, a Lienoomi herceg. (Csak ezen még nem kell röhögni, ha valaki lehet Sylvi, akkor miért ne lehetne másvalaki Amarantë?) Képtelen voltam átvergődni az első 30 oldalon. Már a bevezető bevitt egy lendületes felütést a „celvjéb” népnévvel, de hát hülye nevű nemzetek tényleg léteznek, lépjünk túl rajta. Aztán jött csak a feketeleves. Aszongya, valahol Dél-Magyarországon, van egy bentlakásos iskola, ahol az igazgatőnőt Edith Cooplandnek hívják, ott tanít Agnethé de Vilena, a főhős leány Laorette Vilhaar pedig utálja magát a hegyes fülei miatt. Ez az első oldal, nem vicc. A hegyes fül nem véletlen, Laorette és bátyja tényleg nem emberek, pár oldal után már át is jutnak Egy Másik Világba, ugyanúgy, ahogy pl. Stephen Lawheadnél, vagy ezer más helyen láttuk már. Itt semmi titokzatosság, semmi "ismertből az ismeretlenbe", csak a nagy WTF-érzés.
A szörnyű nevek. Azokat tudnám feledni. Meg a standard ZS-fantasy álnyelv, ami Tolkiennél még elment, mert ő tényleg kreált egy nyelvet, de könyörgöm:
- Éhes vagy, Riwyüss?
- Ó nem, hükkewonhwe amatapa röppeten!*
* Elbaszottul hányingerem van! (hilfen)
Kell ez? Annyira felhúzott a modorosságaival a könyv, hogy képtelen voltam tovább olvasni. A Lienoomi herceg nem fantasy-regény, nem nagyívű eposz, hanem egy gyerekkönyv. Úgy értem, egy gyerek ír ilyet. A Kossuth kiadó viszont folytassa szépen a munkát, előbb-utóbb felfedeznek valakit. Adja Isten.
