Szellemekkel nyomozó

.konyvesblog. | 2013. július 16. |

Amanda Stevens: Örök kísértés

Athenaeum Kiadó, 2013, 352 oldal, 3490 HUF

B

OLVASONK_SZERINT.JPG

Amanda Stevensről kevés dolog tudható: imádja az X-Aktákat és odavan a tarot-kártyáért. A honlapjára írt bemutatkozása szerint texasi otthonában írja a műveit, több mint ötven kötete látott már napvilágot, főleg romantikus történetei és krimijei jelentek meg eddig. Talán furcsának tűnhet elsőre ez a párosítás, de az Örök kísértés című műve is bizonyítja, hogy mindkét stílusban képes maradandót alkotni. A címlap sötét, hideg színei alapján semmi jóra sem számíthat az olvasó – a könyv teljes mértékben igazolja az előfeltevéseket: borzongásban, temetőkben, misztikus eseményekben, szellemjárásban és túlvilági lényekben nincs hiány. Végre hazánkban is kapható a Sírkertek Királynője trilógia első kötete, a paranormális románcok kedvelőinek kötelező elolvasni.

A húszas éveiben járó Amelia Gray áll a történet középpontjában, foglalkozását tekintve temetőrestaurátor. A halálhoz ezer szállal kötődő lány életében nem ez az egyetlen bizarr dolog: apjától örökölt tulajdonsága, hogy látja a holtak szellemét. A szülői intelmek szerint a lány nem léphet kapcsolatba a túlvilágról érkező lényekkel, és mindenkit kerülnie kell, akit a szellemek követnek. Természetesen az élet – illetve a halál – közbeszól, és az alapszabályokat képtelen lesz betartani a főszereplő. Charlestonban rejtélyes gyilkosságsorozat történik, a tetemeket az Oak Grove-i temetőben rejti el a gyilkos, éppen ott, ahol a lány is tevékenykedik. A helyi detektív, John Devlin próbálja felderíteni az ügyet, segítséget a megoldás reményében Ameliától, a restaurátori munkáját blogjában publikáló szakértőtől kér. A férfit árnyékként követi halott felesége és kislánya szelleme, tehát a lánynak nem szabadna huzamosabb ideig egy légtérben tartózkodnia a nyomozóval, de a kettőjük közti vonzalom felülírja a szabályokat. A románcot nemcsak a túlvilágról érkező lények veszélyeztetik, a nyomozás előrehaladtával a lány egyre több fenyegető üzenetet kap a közelben lévő gyilkostól.

Amelia bőrébe bújva vezet végig minket a borzalmakon az írónő, sőt, a nem mindennapi foglalkozás és a horrorisztikus események kontrasztjaként megjelenik a szerelmi szál is. Az ellentmondás dinamikája végig érződik a regényben, például a halottakat érzékelő lány választhatna polgári foglalkozást is, ám ehelyett a holtak közelében marad. A férfinek sem lenne kötelező segítenie a nyomozás során, elmenekülhetne, de mégis elvállalja a felkérést, és segít megoldani a gyilkossági ügyet. A kötet leírásából talán arra következtethetne az olvasó, hogy a lány tipikus áldozat, aki csak sodródik az eseményekkel. Ám ez koránt sincs így: a temetőszakértő bátran vállalja a veszélyeket, miközben pontosan tudja, mekkora kockázatot vállal a szenvedélyes kalandért. Az esetek felderítésében segítenek a sírköveken szándékosan elhelyezett szimbólumok, versek, illetve egy évekkel ezelőtt brutális kegyetlenséggel megölt rendőr, aki szellemként tér vissza, hogy a történet végére a gyilkos(ok) kilétére végre fény derüljön. A rendőrségi nyomozást lezárják, de bőven marad még megválaszolatlan kérdés. John és Amelia szerelmének beteljesülése, illetve a lány apjának élettörténete és a túlvilággal való kapcsolata csak a trilógia további részeiben bontakozik ki.

Az utóbbi évek trendjébe tökéletesen beleillik ez a regény, hiszen napjainkban már nem elég egy jól megírt krimi: az extrém környezet és/vagy szereplők szinte kötelező elemmé váltak. A zombik és vámpírok után újdonságként hatnak a szellemek a könyv lapjain, a paranormális jelenségek díszletként való alkalmazása izgalmas vállalkozás. A transzcendens cselekményszál aprólékosan kidolgozott, ez kissé feledteti a szereplők kevésbé árnyalt vonásait. Összességében elmondható a kötetről, Amanda Stevens tökéletes mesemondó, alig vannak üresjáratok, amikor nem köti le valamilyen váratlan esemény az olvasó figyelmét. A krimik és a romantikus lektűrök kedvelői számára is élvezetes kalandot ígér az Örök Kísértés. 

                                                                                    Szerző: Aschenbrenner Eti

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.