A
Franziska Gerstenberg: Ajándékok, Ford: Győri HannaL’Harmattan – József Attila Kör, Budapest, 2009, 180 o., 2200 Ft
Franziska Gerstenberg két novelláskötettel, számos irodalmi díjjal és ösztöndíjjal a háta mögött immáron magyar nyelven is olvasható. Az Ajándékok, amely az írónő második novelláskötete, bevallottan önéletrajzi elemeket tartalmazó történeteket (is) mesél el. Talán a személyes élmény az oka, vagy éppen az, hogy hétköznapi, hétköznapian érdekes témák kerülnek feldolgozásra, de az Ajándékok minden egyes története gyorsan, könnyedén közel férkőzik az olvasóhoz. Ismerős képeket, érzéseket, pillanatokat villant fel Gerstenberg úgy, hogy közben csöppet sem válik unalmassá, előre kiszámíthatóvá vagy banálissá a történet. Akár fiatal, huszonévesekből álló baráti társaság, lakótársak, volt osztálytársak viszonyait meséli, akár egyes szám első személyben leírt, lírai, nagyon őszinte és bensőséges szavakkal ecseteli egyetlen nő érzéseit, akár a párkapcsolatokra fókuszál, Gerstenberg mindig nagyon őszinte, nagyon érzékeny, nagyon ismerős és ezért nagyon izgalmas.
Az Ajándékokban tehát mindennapi életek, és az ezekhez tartozó, mindennapi fordulatok jelennek meg. Ezek nem mindig eget rengető, hatalmas események, nem változtatják meg alapvetően a világot – még a szereplők életét sem feltétlenül –, de segítenek dönteni, másképp látni valamit, kilépni a megszokott kerékvágásból. Gerstenberg ugyanis kiválóan ért ahhoz, hogy hangulatot teremtsen, hogy bemutasson, részletes aprólékossággal lefessen egy élethelyzetet, egy állapotot. S egy ilyen aprólékosan bemutatott történetben akár a legjelentéktelenebbnek tűnő esemény is sorsfordító szerepet kaphat, új megvilágításba helyezhet kapcsolatokat, érzéseket. Ahhoz, hogy változzon az ember élete, néha elég csak egy új hobbi keresése, egy új ember megismerése, egy régi titok kimondása. Ahhoz, hogy ráébredjünk, mire is vágyódunk valójában, néha elég egy családi ünnepség (Kettőt etetsz?), néhány zajos utas a vonaton (A többiek), vagy egy közösen eltöltött éjszaka a régi barátokkal (Ha minden úgy volna velünk). Vannak persze olyan novellák is a kötetben, amelyekben a változás nem egyetlen apró esemény vagy nézőpontváltás; ezekben a történetekben a szereplők életének nagyon is fontos pillanatai jelennek meg. Hol egy kapcsolat lezárása (Római istenek), hol annak az eldöntése, hogy mégis megpróbálja a két fél együtt (Ajándékok), vagy éppen egy jó barát súlyos sérülése lesz az, amely egyértelműen megváltoztatja a főhősök életét (A kérdés az).
Gerstenberg novellái azonos séma szerint épülnek fel: a felütés, az első egy-két mondat a történet közepébe vág, s ettől mindig furcsa, nehezen elhelyezhető. Az első néhány oldal segít lassan képbe kerülni, és utána már ismerősek lesznek a szereplők, hamar átérezhetővé válik a hangulat – olyannyira, hogy a szereplőkkel együtt megélhetjük egy spanyolországi road movie hangulatát (Hullámok, szörfösök, kolompok), vagy a főhős pánikrohamát olvasva minket is a rosszullét kerülget (A hideg víz néha segít). Majd egy különös, félig nyitott lezártság jellemző történetek végére: ahogy nem áll meg az élet akkor sem, ha befejezünk egy mesét, ugyanúgy várjuk, hogy továbbgördüljön, folytatódjon az egyes novellák története is. Még ha csattanónak tűnik is a zárás, még ha az utolsó pár szó egy kulcsmondat is, amely segít (át)értelmezni a történetet – mint a Lágyéksérv vagy A többiek végén –, akkor is kedve lenne az embernek egy nagy lélegzetet venni, és olvasni tovább. Az olyan történtetekre pedig, ahol véget ér ugyan a konkrét esemény, mégis hömpölyög tovább az élet, ez különösen igaz (például a Látogatás Rosinál vagy a Ha minden úgy volna velünk esetében).
Gerstenberg kötetét olvasva felmerülhet bennünk, hogy a novella különös, túl rövid műfaj: a történet véget ér még azelőtt, hogy igazán sikerült volna elmerülni benne. Éppen mire megszeretnénk a szereplőket, megbarátkoznánk velük, kiismernénk, hogy mire mit fognak válaszolni, a végére érünk – s kezdhetjük egy újabb szereplőgárda kiismerését. Noha Gerstenbergnek sikerül mindig úgy eltalálni a hangot, hogy egy-két oldal alatt tökéletesen képbe kerüljünk, a lezáratlanság, a magával ragadó történet miatt az ember minden egyes újabb novellánál sajnálja kicsit, hogy nem az előző folytatódik, hogy az előbb nem csak egy fejezet ért véget, hanem az egész történet. A kritikusai már az első kötete után is úgy találták, hogy a húszas évei közepén járó írónő „megérett” a regényre. Hogy ez értettség kérdése-e, hogy nehezebb-e hosszan kifejteni egy történetet, mint ügyes, élvezetes, követhető sűrítéssel mesélni, hangulatot megteremteni, tíz oldalban közel hozni egy világot, az vitatható. De kétségtelen, hogy ez után a novelláskötet után az ember szívesen venne kezébe egy vastagabb Gerstenberg könyvet is, és bizakodva hallja a hírt, hogy az írónő már első regényén dolgozik.
