A
Elmore Leonard: STICK, Krimiklub,Ford.: Hegyi Pál, 2009.
Volt egy csaj, baszott jó lakásban lakott, Pest egyik legfrekventáltabb helyén, gecigazdag család volt eleve. Akárhányszor elmentünk valahova, soha nem volt nála pénz, állandóan nekem kellett mindent fizetnem.
A gazdagok nem hordanak maguknál készpénzt, így maradnak gazdagok, nem tudom már ezt kitől idézem, de rohadtul igaz. Az ilyesmire az ember persze mindig későn jön rá. Rögtön azután, hogy a balek-volta az agyában feldereng.
Azért szeretem Leonardot, mert valami eszméletlen mértékben tisztában van a játékszabályokkal. Ezért is szeretem.
Az összes könyvében ott az osztályharc: mert a társadalom-széles morális ambivalencia adja az életműve lényegét. Hogyan ítélhetnek meg olyan emberek, akik a pénzüket a törvény megszegésével szedték össze – és akinek a vagyona egy bizonyos mértéket meghalad, mind ilyen – más törvényszegőket? Akikkel csak annyiban különböznek, hogy náluk szociálisan alávalóbbak. A világ vicce. Hiszen a választóvonal két oldaláról ugyanolyan adócsalók, sikkasztók, urambocsá gyilkosok néznek farkasszemet – a különbség nem a szívükben, csupán a bankszámlájukon mutatkozik meg.
És hogyan tud egyik a másikkal kibaszni? És ha már kibaszott vele, elpusztítani? Akárcsak passzióból? Ott mélyen legbelül, ugyanolyanok vagyunk, te meg én.
Stick éppen hogy csak kikerül a börtönből, máris rosszat lép, egy régi haverja, akivel igazából nem is fűzi össze olyan túl szoros barátság, felkéri egy melóra, csak el kellene őt kísérnie, egy csomagot kellene átadniuk, ennyi. Nem kokó, nyugi, csak pénz. Ahogy odaérnek, a pénz átvevői már lőnek is, Stick haverjának annyi, neki is majdnem, de sikerül elfutnia. Viszont a megbízójuk még mindig tartozik neki a meló árával.
Somebody owes me money – ez az újévkor jobblétre szenderült zseni, Donald Westlake egyik klasszikus regényének címe, és ez Westlake leghíresebb, álnév (Richard Stark) alatt megírt műfaji mérföldkövének, a The Hunter-nek (később Point Blank címen filmesítették meg, a főszerepet Lee Marvin játszotta) a témája. Valaki tartozik nekem pénzzel – és persze a huszadik század vége krimi irodalmának ez az egyik leggyakrabban felbukkanó motívuma. Már nem a becsület vagy a nő visszaszerzése a lényeg, nem a status quo helyreállítása. Nem. Somebody owes me money.
De vajon tényleg ez hajtja Stick-et? Valahogy nem derül ki, mert Leonard nem teregeti ki a kártyáit. Na de ha se nem a bosszú a figura mozgatórugója, se nem a pénz – még ha egyik monológjában Stick ezt állítja is, de valahogy nem meggyőző amit mond, mintha a csajának, sőt magának is hazudna -, akkor micsoda?
Régen futottam össze olyan szerzővel, akinek a könyvei annyira bejöttek, mint Leonardéi. Valahogy minden stimmel. Olyan bullshitter ő, akit nem lehet bullshittelni, tudja mennyire abszurd az élet, és azt misézi, hogy abban a pillanatban, amint – ahogy Mark Twain mondta – rájössz, hogy mindenki őrült, minden sokkal könnyebb lesz.
A Stick Leonard egyik remekművének, a magyarul egyelőre kiadatlan Swag-nek (Szajré) a folytatása, de nem szükséges a korábbi könyv ismerete a Stick élvezéséhez. Még talán annyit a Swag-ről, hogy ha volt a GTA-nak irodalmi megfelelője, akkor Leonard könyve az. Leonard legjobb történetei amúgy is a nyolcvanas évek Scarface-érájában, a bekokózott miamis kubaiak jellemezte poszt-diszkó korszakban játszódnak – Vice City-t nyomta valaki? Gondolom.
Stick beáll sofőrnek egy brutálisan gazdag idiótához, aki a vagyonát egy nagyon okos tanácsadónője hozzáértésének köszönheti. Stick lenézi a gazdáját, belát a baromságai mögé, de ugyanakkor tanulni is szeretne, megcsinálni a maga szerencséjét, hiszen nem létezik, hogy ha ez a sok barom csak így meg tudja szedni magát a semmire, akkor neki ne sikerülne. Bár Stick megpróbálja magát a jómódú tőzsdeművészeknél többre tartani, nagy a pénz szava, és lassan asszimilálódni kezd. Sőt, még a haverja gyilkosával, Miami fő kábszerkereskedőjével is lejattol, mi több, összebarátkozik.
Kicsoda valójában ez a Stick, milyen ember ő igazán? Vannak egyáltalán értékei, a cool felszín alatt? Valóban jobb-e azoknál, akiknek a fényűző világába belecsöppent, vagy ő is csak egy szuprém opportunista? Leonard megadja a választ: a finálé leszámolása után, emberhalál, akció és humor négyszáz oldala után, mikor kikristályosodik, hogy ki veszített sokat és ki nyert rengeteget, mikor Stick, úgy néz ki, hogy elindulhat valamilyen egzisztenciális biztonság felé kizárólag annak segítségével, hogy átbaszott másokat, szóval a legutolsó két oldalon Leonard kirántja alóla a szőnyeget. Nem tudom mikor röhögtem ennyire egy könyv befejezésén. Mindenki megérdemli, ami jut neki.
A Krimiklub következő kötete James Lee Burke Neon eső-je lesz. Nagyon nagy könyv az is. (Egyébként mostanában beszereztem pár korábban Magyarországon kiadott Leonardot, és pl. a JLX olvashatatlan Get Shorty-ját meg hasonlókat végigszenvedve az ember csak egyre jobban becsüli a krimiklubos Hegyi Pál kiváló fordításait.)
