Ryan Goslingnak írta a Drive folytatását

.konyvesblog. | 2013. április 08. |

2011 egyik legnagyobb filmsikere volt a Drive (kritika).  A Ryan Gosling és Carey Mulligan főszereplésével, Nicolas Winding Refn rendezésében készült film James Sallis azonos című regényáből készült. Az író 2012-ben már a folytatását is megírta Driven címmel.

A címen és a sztorin sem törhette sokat a fejét Sallis, ugyanis mindkettő igen rövidre sikeredett. Maga a regény mindösszesen 160 oldal és a Drive végén elvesztett fonalat hét évvel később veszi fel, amikor is hősünk, Driver, Paul West néven Phoenixben él csendes polgári életet jegyesével. Persze a kegyetlen és véres múltat, ahogy oly sok bosszútörténetből ezt már megtanultuk, nem lehet egykönnyen hátra hagyni.

Miért is született volna meg a folytatás, ha Drivernek ez első nekifutásra sikerülhetne? Amikor két bérgyilkos feltűnik a színen és egy utcai támadás során keményen helyben hagyják Drivert és megölik a menyasszonyát, az egykori kaszkadőrnek nincs más választása, mint szembenézni a hét évvel ezelőtt történtekkel és felesküdni a bosszúra. Az erőszak ismét elszabadul, amerre hősünk megfordul folyik a vér bőséggel – valahogy az izgalom és a feszültség mégis hiányzik a történetből. A kevés párbeszéd (az író hagyományosan követi a minimalista dialóg-használatot) azonban néhány emelkedettebb pillanatot és egzisztencialista tartalmat csempész a krimibe; kiderül, hogy a brutalitásban megtisztuló kaszkadőrök is gondolkodó lények.

Sallis nem titkoltan a folytatás megírása közben maga előtt látta a Gosling által megformált figurát. Ami jó hír lehet a színészt kedvelőknek vagy azoknak, akik látták a Drive-ot, hogy - akár egy beégett pillanatkép -, olvasás közben is folyamatosan őt látjuk, ahogy bámul bele a visszapillantó tükörbe és rágcsálja az elnyűhetetlen fogpiszkálót.

A regény akciójelenetei a filmszerű történetvezetésnek köszönhetően vizuálisan megelevenednek a szemünk előtt – nem véletlenül lehetett már pletykákat hallani a második rész megfilmesítésével kapcsolatban, de ez biztos várat még magára, hiszen Gosling nemrég jelentette be, hogy egy időre visszavonul a filmezéstől, és Refn sem az a fajta, aki a sorozatgyártásban jeleskedne. Amennyiben az alkotók és a producerek mégis a (felesleges) folytatás leforgatása mellett döntenének, azt mindenképpen az eredeti gárdával kellene véghezvinniük, mert nagyjából csak ez lehet garancia a sikerre. Könyv szempontból gyanúsan várható egyébként harmadik rész is, mert a Driven sem varrja el a szálakat teljesen – hogy erre mekkora szüksége van a világ noir irodalmának, azt nem tudjuk eldönteni.

Juccanat

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél