Jack Ketchum: Red.
Ha a kutya nem lenne, az öreg olyan magányos lenne, amennyire egy ember csak magányos lehet. A kisebbik fia halott, és a felesége szintén - mindkettőt a nagyobbik gyerek ölte meg, a drogos. Elevenen égette el őket. Jó pár éve már ennek, de az öreg nem megy meglátogatni a fiút a börtönben, nem is tekinti már a gyerekének. Vezeti a maga kis üzletét, csendben-rendben, és néhanap kijár horgászni a folyónak egy elhagyatott kanyarulatához. Itt is csak a kutyája van vele - ez a kivénhedt korcs, az egyetlen emlék, ami még összeköti a családja szellemeivel.
A három fiú oktalanul teszi amit tesz, mert a puska hatalmat ad, és kell nekik a gyilkos élvezet. Kirabolnák az öreget, pedig a három gyereknek végképp semmi szüksége a pénzre - csakhogy az öregnél alig van valami, miért is lenne, ő meg a kutya csak horgászni jöttek. A fiúk az emberöléshez MÉG nem kellően elvetemültek. Viszont a kutya agyvelejének kiloccsantásához elég nekik egy pillanat.
Attól függetlenül, hogy a jelenben játszódik, a Red igenis western. Végtelenül egyszerű történet, olyan gyönyörű lírai realista stílusban elmesélve, hogy az embernek gyakran szó szerint eláll a lélegzete. Olyasvalaki lassú, kimódolt bosszúhadjáratának históriája, aki becsülettel élte végig az életét, és mikor már nem számít semmire, a világ kihívást intéz ellene, amely előhívja belőle azt, ami egyszer a személyisége lényegét adta, és emlékezteti arra, hogy tessék vagy sem, a harc tesz minket emberré - az olyan, egyszerű, magától érthetődő értékek érdekében vívott küzdelem, amelyek a személyiségünk alapjait adják. Akik kárt okoznak neki, nem számolnak a következményekkel - privilegizált környezetből származnak, látszólag védi őket a jómód és a család, pedig semmi nem véd senkit, igazán -, és csak a rozoga váz alapján ítélik meg ezt az embert. Amikor a múltjának egyetlen mementója, a kutya áldozatául esik a három gyerek értelmetlen gonosztettének, és igazságot a törvény nem tud szolgáltatni, az öreg, akit a megpróbáltatások cserzettek szárazra és kőkeményre, saját maga indul rendet tenni.
Ketchum prózája csodálatos. Egy férfinak, aki témáiban a sötétebb dolgokhoz vonzódik, egy férfiról, aki tudja, hogyan kell tartani a kést, így kell írnia.
Egyeseknek esetleg bizonyos fordulatok formula-szerűnek hathatnak, mert persze maga az alapvetés nem különösebben eredeti. Ketchum ráadásul elkövet egy baklövést, amellyel kissé aláássa a történet hihetőségét: az öreg és a fiatal riporterlány hirtelen fellángoló viszonyát senki torkán nem tudja lenyomni. A dolog azonban nem túlságosan zavaró. A lezárás Ketchumhöz képest szokatlanul napfényes. De az istenit, az öreg megérdemli.
