Pornó fegyver- és katonaság-mániákusoknak

Valuska László | 2016. november 25. |

Marko Kloos Frontvonalak című regénye olyan energikus és akciódús, hogy filmadaptációért kiált: van egy alulról, egy zárt szegényközösségből érkező főhős, Andrew Grayson, aki ki akar törni a szegénységből és a lehetőségek nélküli életből, ezért katonának áll.

Nincs hazafias gondolkodás, nincs jó és rossz, csak rohadt nagy szegénység van, és az nem lehet életcél senki számára, hogy várja a segélyeket, a kajajegyeket, miközben semmit nem csinál. Azért nem, mert semmit nem lehet csinálni, mivel a világ kettészakadt, a szegényekre pedig a folyamatos leszakadás a jellemző: ha valakit elkönyvelnek szegénynek, akkor abból tényleg nincs kiút, hiszen munka sincsen, így pénzkereset sem. Az értelmes saját életet pedig csak bátor és önfejű kitörési kísérlettel lehet megváltoztatni, annak reményében, hogy az ötéves katonai szolgálat után, ahogy ígérik, pénzt kaphat Grayson, amivel egy normálisnak nevezett életet kezdhet.

Marko Kloos: Frontvonalak

Fordította: Farkas István, Agave Könyvek, 2016, 320 oldal, 3480 Ft

 

Kloos katonai scifije nagy siker a világban, és nem csak a műfaj kedvelői számára, akik az utóbbi években John Scalzi regényein keresztül már találkozhattak a műfaj legjavával. Kloos a saját kiképzését és katonai élményeit írta bele a regénybe, vagyis egy olyan, a korunktól elemelt történetet olvashatunk, amiről süt, hogy ma is játszódhatna, ha a fegyverek egy részét lecserélnék, és mondjuk az űrharcot mostani veszélyzónákra cserélnénk. Katonának lenni többféle szempontból is embert próbáló feladat: amint belépsz a seregbe, feladod a személyiséged, hogy a hierarchikus rend egyik alkotóeleme legyél, miközben meg kell tanulnod, hogy bizony lövöldözés közben nemcsak te, de a társad is meghalhat, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy egyszer szembe kell nézni a fegyvered távcsövén keresztül azzal, hogy gyilkolsz. Ezek banálisnak tűnő dolgok, de egyfelől Kloos ezeket ügyesen mutatja be, másfelől meg tényleg ezek tűnnek a legfontosabb kérdéseknek, ha az ember ezt a munkát választja. Mert bizony ez is fontos, hogy ez egy munka, nem jószolgálati tevékenység, és Kloosnál még az is érdekes, hogy a rendszert semmilyen szempontból nem kérdőjelezi meg.

Kloos bizonyos értelemben katonai pornót írt, a cselekmény sokkal fontosabb a személyiségeknél, a látványos akció a problémafelvetéseknél: háborúznak, lövöldöznek, megsérülnek és meghalnak a szereplők ún. valódi cél nélkül. A háborút, és a benne szereplő katonák életét és motivációit sokféleképpen megírták már, de esetünkben a scifi keretek ügyesen eltávolítanak a minket körülvevő társadalmi-politikai kontextustól, aminek következtében pár dolog még élesebben látszik: a katonák a regény idejében hivatásos profik, akiknek nincs szükségük ideológiákra, csak egyértelmű utasításokra és rengeteg lőfegyverre. Kloos regénye egyébként ettől az egyszerűségtől érdekes, mert még véletlenül se kezdi hosszan bemutatni a társadalmi berendezkedést, nem moralizál azon, hogy rosszul felszerelt szegény tüntetők ellen miért kell éles lőszert használni. A katonának feladata van, és ez az a nézőpont, amiből lehet építkezni, és egyébként pont emiatt lehet majd filmen remekül feldolgozni.

Kapcsolódó cikk:

A világűrbe csak a gazdagok, a szerencsések és a katonák jutnak ki - részlet

A Frontvonalak tényleg azért jó, mert a harcjelenetek, a katonai eszközök és a hierarchia bemutatásában a szerző bátran tobzódik, de visszavesz a lendületből, amikor emberi kapcsolatokról vagy társadalmi kérdésekről van szó. Például Greyson még a kiképzés során megismerkedik Halleyvel, aki csajként az egyik legjobb katona, így a legmenőbb helyre, az űrbe kerül. Ez Kloos első kötetében még nem játszik akkora szerepet, mint amitől a regény egy pontján tartottam: a bajtársiság fontosabb, még ha néha dugnak is, sőt megszeretik egymást.

Regényekben leírt jelenetekről ritkán állítunk olyat, hogy igazi látványorgiát nyújt, de Kloos valóban képes erre, talán pont azért, mert alapvetően a cselekményre koncentrál, így megfelelő teret hagy az olvasónak, hogy saját világot építsen fel. Az író megmarad abban, amit katonai múltja miatt nagyon ismer: a katonai közösség működése, a hierarchiában rejlő problémák, a fegyverek működése, a fegyverhasználat mint probléma, a katonák viselkedése szélsőséges veszélyhelyzetekben. Pont annyira távolítja el a történetet korunktól, hogy már scifinek, és így tőlünk távolinak tűnjön, de közben mégis reflektáljon saját valóságunkra. A háború mindenhol háború, mindegy, hogy az űrben vagy a Közel-Keleten vívják, ahogy a szegénység és a leszakadás is ugyanolyan, mindegy, hogy a jelenkori vagy a jövőbeni Detroitban játszódik.

A sztori nem bonyolult, Kloos maga is katona volt, úgyhogy részletesen vezeti be az olvasót a kiképzés világába, majd azt követően egy kisebb bevetés után rögtön egy brutális detroiti csatába keveredünk, amikor a szegényekből álló közösség fellázad. Ez a rész egyébként a regény legjobb része: a katonai csapat megérkezik a bevetésre, hogy helyre álljon a rend, de egy szervezettnek látszó ellenállásba ütköznek. Minden addigi tudás és technikai felszerelés hiábavalóvá válik, mert a túlerő mindig túlerő marad.

Kloos könyvében rengeteg dolog nincs kifejtve, így nem ismerjük meg azokat az okokat, amik miatt szétszakadt a világ, csak azt látjuk, hogy szétszakadt, nem tudjuk, miért igazán káros a kereskedelmi tévé, csak tudjuk, hogy káros, nem tudjuk, mi zajlik az űrben, de zajlik, viszont mivel ez egy több kötetből álló történet, remélhetőleg később ezekre is választ kapunk.