A
Philip K Dick: Szabad Albemuth rádió
fordította: Pék ZoltánAgave Könyvek 2009, 2480 Ft, 240 oldal.
Remélem, majd abban a korban, amikor az írók mondjuk úgy alkotnak, hogy az elméjükben megszülető képet egyszerűen az olvasó agyába vetítik (vagy valami egyéb abszurd módon, amit talán K. Dick már úgyis jobban kitalált), akkor szegény Philipet klónozni fogják, vagy újjáteremtik, vagy egyszerűen reinkarnálódik. Mert valahányszor kezembe veszem egy-egy regényét, az az érzésem, hogy hiába loholok lelkesen utána, töredékét sem élem át annak a tömény, lázas őrültségnek, ami a fegyelmezett szöveg mögött kavarog. Vannak szórakoztatóbb, már-már olvasóbarátnak nevezhető K.Dick kötetek (ez így, ahogy van egy paradoxon amúgy), és teljesen érthetetlenek is- bár ez borzasztóan szubjektív.
Követhetőnek találtam például az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal-t, Az ember a fellegvárban-t, és a rövidebb szövegeit - pl. Lenn a sivár földön. Aztán volt egy-két olyan könyv, aminél hallhatóan csikorgott az agyam, és könnyeztem az erőfeszítéstől, de így is elérhetetlen maradt számomra, mint például a Palmer Eldritch három stigmája.
Szerencsére a Szabad Albemuth rádió az előbbiek közé tartozik, így bátrabban merem ajánlani. Ha nem élveztem volna igazán, akkor is ajánlanám, mert K.Dick-nél mindig úgy érzem, hogy a szöveg teljes, én vagyok a hülye, hogy nem értem, és irigykedem mindenkire, aki majd rejtjelezni tudja.
Mielőtt belefogok a könyv méltatásába, szeretnék két dolgot megköszönni az Agavénak. Az egyik az, hogy vannak, és egy csomó izgalmat hoznak az életünkbe, például rettegések, paranoiák és függőségek egészen új élményeit, a Gaiman-Block-Dick sorozatok kiadásával. A másik pedig, hogy jó minőségű, szerethető puhafedeles könyveket adnak ki. A Szabad albemuth rádió különösen szépen sikerült példány, nem annyira hangsúlyos a fedlap, hogy elvonja a figyelmet a belbecsről, viszont kifejezetten kellemes és igényes.
A regény K.Dick egy olyan elméletét bontja ki, amely szorosan kapcsolódik saját életének őrültségeihez, egy bizonyos látomáshoz, és a Valis-trilógiában már részletesen kifejtette. Sajnos én a fent említett regénysorozatát nem olvastam, így nem tudom a Szabad Albemuth rádióval összehasonlítani, és a különbségeket elemezni: számomra a Szabad albemuth rádió önálló mű volt. De ez nem is baj, hiszen így is megállja a helyét.
Már onnan tudni lehetett, hogy Philip ismét lehengerlően eszelős lesz, amikor egyes szám első személyben kezdte a történetet. Saját magából is regényhőst fabrikált, aki egy alternatív történelmű Amerikában írja scifijeit, legjobb barátja, Nicholas Brady pedig felsőbb hatalmakkal konspirál. Az országban egy fanatikus, ostoba diktátor kerül hatalomra, aki hamarosan paranoiásan üldözni kezd egy gyakorlatilag nem létező belső szervezetet. Philipet és Nicket is figyelik, többször megpróbálják lehetetlenné tenni a helyzetüket, ami önmagában sem könnyű, tekintve, hogy Nick álmában különös látomásokat lát. A kapott utasításoknak pedig minden különösebb megfontoltság nélkül engedelmeskedik.
Philip és Nick felváltva, egyes szám első személyben mesélik el a történetet, ami egyre sötétebbé és reménytelenebbé válik. Az író magánmitológiát gyárt, Föld körül évezredek óta keringő műholddal, és hallhatatlan más csillagbeli lényekkel. A regény azonban nem az Isten -kérdést akarja valamiféle csillagközi kollektív tudatalattival elintézni: a legfőbb kérdés a túlélés, az embernek-maradás. Philip K. Dick hősei - saját maga és őrült alteregója - határozott választ adnak. Ezzel a válasszal pedig a kérdést visszavonhatatlanul nekünk, az olvasónak szegezi- a Szabad Albemuth rádió Philip K. Dick utolsó, posztumusz kiadott könyve.
