Paul Auster három éven keresztül a hét minden napján írta legújabb regényét, a 4321-et. A 800 oldalas könyv főhőse, Archie Ferguson, akinek négy lehetséges életét tárta elénk. Ki ne lenne kíváncsi a saját élete lehetséges forgatókönyveire? Ferguson életének szereplői nagyjából ugyanazok mindegyik változatban, az életében elfoglalt helyük viszont gyakran más. A körülmények ugyanis más és más irányba fordítják a Fergusonok útjait, és igazából ezektől az apró különbségektől lesz izgalmas a regény. Nem lesz rosszabb vagy jobb egyik élet sem a másiknál, és ez még akkor is igaz, ha az érintett szempontjából a neki rendelt életút egyszer csak tragikus fordulatot vesz. „Az istenek lenéztek a hegyről, és vállat vontak” – írja egy helyen Auster, ami akár az emberi jelentéktelenség ars poeticája is lehetne. A jelentéktelenségek jelentőségére viszont gyakran csak sokkal később derül fény. Amerika, írás, irodalom, filmek, szex és kosárlabda – csak néhány a kulcstémák közül, melyekbe Auster a szöveglabirintusban bolyongva egyszerűen belefeledkezik. Valószínűleg nem ez Auster legjobb könyve, a 4321-et figyelmen kívül hagyni mégsem érdemes, nem is szabad.
Archie Ferguson 1947. március 3-án született, ami azt jelenti, hogy csupán egy hónappal fiatalabb az 1947. február 3-án született Austernél. A magyar kiadásban – ami egyébként Pék Zoltán csodálatos és minden tekintetben lenyűgöző fordítását dicséri – a regény elején a dátumnál sajnos pont egy elütés, 1946 szerepel. A fiktív hős fiktív születésnapja látszatra nem nagy dolog, elméletben tényleg sokadrangú, a jelentőségét itt is csupán a kapocs adja, ami Austert saját hőséhez fűzi. Hiszen az író mondhatja, hogy ez csak egy kitalált alak, nem ő az, hogyan is lehetne (ahogy mondja is, például ebben az interjúban), de a földrajzi, családi és társadalmi közeg mégis sok átfedést és hasonlóságot mutat Auster életével.
Paul Auster: 4321
Fordította: Pék Zoltán, Európa Könyvkiadó, 2018, 779 oldal, 5999 HUF
A narrátor által szinte végig a vezetéknevén, Fergusonként emlegetett hős New Jersey-ben egy középosztálybeli zsidó családban született. Anyját Rose-nak, apját Stanley-nek hívták, nagyjából ez a kiindulási alap. Innentől kezdve Auster ezt az egyetlen szálat négy további szálra bontja, és az egyes fejezetek fejlécében ezeket külön jelöli is (1.1, 1.2, 1.3, 1.4, 2.1, stb.). Auster tehát négy különböző sorsot képzelt ugyanannak a szereplőnek, a háttér pedig minden esetben nagyon hasonló, mégsem ugyanaz. A véletlenek, a hőst vagy szeretteit, barátait érintő tragédiák, balesetek, akár szerencsés fordulatok és találkozások ugyanis alapvetően más irányba terelik életének folyását. Az egészet úgy kell elképzelni, mint amikor a váltókar megnyomásával másik sínpályára kerül az addig egy bizonyos irányba robogó vonat. Így aztán lassan négy Ferguson képe kezd kirajzolódni a szemünk előtt: van köztük olyan, aki félárván nő fel, aztán olyan, aki teljesen elhidegül az apjától, van egy Ferguson, aki elvesztette két ujját vagy épp a legjobb barátját, meg olyan is, aki biszexuális lesz vagy épp egyetlen lányba szerelmes.
Austeri életek
Egy-egy fejezet végén mindig kell pár oldal, mire az ember az új fejezetet olvasva belerázódik és komfortosan érzi magát az újabb Ferguson életében. Már csak azért is, mert hiába veszik körül nagyjából ugyanazok az emberek, személyes kapcsolataik és az egyes szereplők közötti dinamika az egyes fejezetekben nagyon is különbözik. Van például olyan mellékszereplő, aki az egyik életben egyetemi tanárként bukkan fel, és egy nyáron kutatási munkát ajánl Fergusonnak. Személyének az ad jelentőséget és olvasóként csupán azért emlékezhetünk rá, mert egy élettel korábban Ferguson egy számára felettébb kellemetlen afférba bonyolódott ugyanezzel az emberrel. A két jelenet között ugyanakkor nincs semmiféle átfedés vagy ráhatás, ezek a szálak tényleg párhuzamosan futnak: Ferguson például az egyik életében nem utál azért jobban valakit, mert az austeri másik életében az a személy valami rosszat tett vele, és ugyanez igaz fordítva is.
Ami az olvasást megnehezíti, azok tényleg a párhuzamosságok, egymás után olvasva ugyanis ezek az életutak óhatatlanul is egymásra simulnak. Persze mindenki úgy olvassa a könyvet, ahogy szeretné, és ha valakinek ahhoz van kedve, olvashatja lineárisan először csak az egyik, majd a másik életet, ebben azonban sok újdonság vagy izgalom nincs, és nagy eséllyel Auster sem ilyen regényt akart írni. Mindenesetre, ahogy haladunk előre, a különbözőségek ellenére is egy körvonalaiban viszonylag egységes figura képe bontakozik ki, köszönhetően bizonyos témáknak, melyeket Auster következetesen a főhőséhez kapcsol. Az egyik ilyen a sport: az egyik Archie azután hagy fel a baseball-lal, hogy elveszítette a legjobb barátját, a másik Archie a kosárlabdában bontakozik ki, akár mint amatőr játékos, akár mint sportújságíró. A Fergusonok életét átitatja még a filmek szeretete: a fiú ugyanis mindegyik életében szenvedélyes mozilátogató, és legyen szó Stan és Panról vagy a francia újhullámról, mindről nagyon határozott véleménye van.
Egy nő sok szerepben
Az összes Archie Ferguson életében kulcsszereplő Amy Schneiderman, aki az életúttól függően bizalmas barát, szerető, mostohatestvér vagy ideológiai harcostárs. Az ideológia és a politika amúgy is fontos eleme a regénynek, hiszen a 4321 egy rendkívül tumultuózus időszakát mutatja meg az amerikai történelemnek. Megjelenik benne a Kennedy-gyilkosság (ami mikroszinten azért is emlékezetes, mert Ferguson és Amy aznap szerelmeskednek először), a polgárjogi mozgalmak, a newarki zavargások, amit Ferguson anyja végigfotózott, és persze Vietnam, ami kimaradt Ferguson életéből, de a mindennapjaiból mégsem tudta kitörölni azt a hatást, amit a vietnami háború gyakorolt az otthon maradottak életére. Az ember olvasás közben nem tud szabadulni a gondolattól, hogy mennyi saját emléket csempészhetett be vajon Auster, amikor Ferguson bőrében újraélte és -írta ezeket a hónapokat.
A legélvezetesebbek talán azok a részek, amikor Auster hőse az írásról beszél, ami minden fergusoni életútnak fontos része. Ahogy az olvasás is; a 4321-ből egy kezdő olvasó például egy komplett olvasmánylistát hámozhat ki, melyen szerepel Tolsztoj, James Baldwin, Frank O’Hara vagy éppen Charles Dickens is. Ebben a könyvben Auster amúgy is hajlamos elmerülni a részletekben, és már-már katalógusszerűen sorol neveket és címeket, ami minden esetben egy kicsit megakasztja a flow-élményt. Mintha ezeknél a részeknél Auster a saját szórakoztatására listázna és rögzítene, legyen szó akár könyvekről, filmekről vagy alkotókról. Viszont teljesen mindegy, hogy egy újságcikkről vagy egy regényről van-e szó, szinte érezni azt az elementáris örömet, amit Auster az írás iránt érez:
„Hiába látott sok meccset abban a tornateremben az évek során, hiába járt itt sok testnevelésórán, hiába edzett itt a kosárlabdacsapat játékosaként, aznap este a tornaterem teljesen más tornaterem lett. Potenciális szavak szülőhelyévé alakult, amely szavakat a meccs kezdete után el is kezdte leírni, és mivel az volt a dolga, hogy leírja azokat a szavakat, sokkal figyelmesebben kellett néznie a szeme előtt zajló eseményt, mint bármit életében, és az ilyen figyelem puszta intenzitása és céltudata felemelte, jókora elektromos impulzusokat küldött az ereibe. A haja sistergett, a szeme tágra nyílt, hetek óta nem érezte magát ilyen élettelinek, ébernek és élettelinek, felvillanyozottnak, a pillanat urának.”
Mesél az írásnak arról a gyötrő folyamatáról, amikor tudja, hogy folyamatosan rossz, ami a keze közül kikerül, mégsincs választása, csak folytatni az írást, mert tudja, hogy évekbe telik, mire valami értékelhetőt ír, olyasmit, ami megüti a saját és mások mércéjét:
„(…) vagy ez, vagy meghal, mert noha kínlódott az írással, és elégedetlenséggel töltötte el, hogy gyakran csak halott dolgokat tud kipréselni magából, az írástól mégis sokkal elevenebbnek érezte magát, mint bármi mástól, és amikor énekelni kezdtek a fülében a szavak, és leült az asztalhoz, fogta a tollat vagy az írógép billentyűire tette az ujjait, meztelennek érezte magát, meztelennek és kiszolgáltatottnak a rárontó nagy világgal szemben, és ennél jobb érzés nem volt, semmi nem érhetett fel azzal, hogy eltűnik önmagából és behatol a fejében zümmögő szavakban zümmögő nagy világba”.
Hiány
Van egy rész, amikor Ferguson egy novellát ír, egy ember életének tizenegy pillanatáról. Ennek a fiktív írásműnek az egyik fontos szervezőeleme a hiány, a hézagok és a csendek, melyeket az író Ferguson reményei szerint majd az olvasói fantázia fog kitölteni. A hiány a 4321-ben is fontos szerepet játszik – és itt egy nagy spoiler következik, szóval, aki érzékeny az ilyesmire, az ugorja át a következő bekezdést.
A hiány szó szerint értendő, a Fergusonok közül az egyik például villámcsapás következtében életét veszti. Az NPR-nek adott interjújában Auster elmeséli, hogy az egész könyvet egy gyerekkori incidens ihlette, ami aztán bele is került a regénybe. 14 évesen egy nyári táborban volt éppen, amikor a közvetlen közelében villám csapott egy fiúba, aki azonnal meg is halt (az esetre a regény legvégén is tesz egy rövid utalást). Ez a tragédia megingatta a fiatal Auster biztonságérzetét, és rádöbbentette, hogy bármelyik pillanatban bármi megtörténhet velünk. A regényben valami nagyon hasonló történik a táborozó Fergusonnal is, aki egy önfeledt pillanatában kiszalad a viharba. Belecsap a villám és meghal. A fejezet ezzel véget is ér. Nincs magyarázat, nincs utólagos történetmesélés. Auster elvágja ezt a szálat, a kettes számú Fergusonnak szánt fejezetet, pontosabban egyetlen üres oldalt viszont továbbra is beszúr a többi közé, amely így némán ordít a teleírt lapok közül. A lehetséges életekről szóló regénynek a halál szerves része, Auster pedig kényszerít minket arra, hogy olvasóként tanúi legyünk ezeknek a veszteségeknek, így adva lassan értelmet a folyamatos csökkenést kifejező 4321 címnek.
Auster figyelmet és kitartást követel olvasóitól. Aprólékos pontossággal végigírja a fergusoni életeket, ez a minuciózus leírás viszont többször az olvasmányélmény rovására megy, aminek eredménye egy technikailag bravúrosan összerakott, de sokszor széttartó cselekményű és a részletekben tobzódó, igaz, élvezetesen görgő giga-regény lett.
