B
Richard Yates: Húsvéti korzó
Fordította: Karáth TamásPartvonal Kiadó, 2010, 224 oldal, 2990 Ft.
A regény olvastatja magát. Pedig nem futunk bele fejezetenként poétikai vagy narratív értelemben vett meglepetésekbe, furfangokba, trükkökbe. Van a szép nővér, aki fiatalon családanyává lesz, és az értelmiséginek álló húg, aki – bármennyire rózsásnak is indulnak kapcsolatai – csalódástól csalódásig „vándorol” a tükörig, amelyben ötvenévesen megpillantva magát ráébred az idő múlására. A Húsvéti korzóban ugyanakkor van valami tablószerű is, hiszen a múlt század 30-as éveitől egészen a 70-es évekig jutunk. Mégis, a lényeg a fokozatosan középpontba kerülő Emily élettörténete lesz, amely kissé talán klisésen rajzolja ki a különféle kiábrándulások gazdag tárházát az impotens tanársegédtől a költészetének megújításába fulladó alkoholista költőn át az ex-feleségébe szerelmes üzletemberig. Mindezek ellenére egy-két kiszólás vagy talán bántóan gyorsan elvágott moralizáló epizód erejéig megvillan az az író, akinek regénye felülemelkedhetne a pergő élettörténeten is.
Az olvasó figyelme nem lankad(hat), Yates képes végig fenntartani az érdeklődést. Bár egy bő 200 oldalas regényről nem éppen a hasonló – kissé felemás – családregények jutnak eszünkbe, itt a három sors (az anyáé és két leányáé) az ugrásoknak és elhallgatásoknak köszönhetően képesek feltárni két generáció, illetve az egymásra kevés dologban hasonlító testvérek izgalmas történetét. Bármilyen borús az alaptónus, Yates gyakran ironizál és viccelődik, hiszen Emily, aki a család egyöntetű véleménye szerint „szabad emberként” éli életét, csakis némi távolságtartással tud átlendülni a kisebb-nagyobb buktatókon, miközben maga sem sejti, hogy testvéréhez milyen szoros kötelékek fűzik. A regényben nagyrészt Emily szemével látunk, de a mindentudó külső elbeszélő gyakran rátesz egy lapáttal a – jó értelemben véve – ambivalens életfelfogásra. Gúnyolódik Emily gyakori cselekvésképtelenségén, de ugyanakkor a regény látnokává, döntőbírójává nevezi ki, aki ha nem is képes uralni a történteket, a morál tekintetében szorosan fogja az olvasó kezét, és ha ez éppen szükséges, keményen kiosztja az egyes szereplőket.
Örülök, hogy a Partvonal keményen dolgozik Yates itthoni megismertetésén. Azt is mondhatnám, hogy kedvet kaptam a szerző többi (tavaly kiadott) regényének elolvasásához, de a Húsvéti korzó nálam nem tudta áttörni azt a bizonyos szintet. Könnyedén kiolvasható (és nem véletlenül használom ezt a szót!) regényről van szó, de a markáns utánérzések ezúttal elmaradnak. Persze Yates tartogat nekünk meglepetéseket, néhol pedig sejtelmesen ködösít. Ha nem is sebészi pontossággal, de mértékkel és ügyesen adagolja ki a porciókat, hogy csak lapozzunk és lapozzunk – egészen a végkifejletig. Lehet, hogy egy nő tollából hihetőbben vagy árnyaltabban buknának elő Emily és Sarah életének keserédes mementói, de ezek a passzusok vélhetően lelassítanák a tempót, ami a Húsvéti korzó legbarátságosabb jegye.
Átrohanunk az emberélet kétharmadán, kicsit ráébredünk saját sorsunkra, de nem fordulunk be a regénytől úgy, mint a többkötetes eposzok vagy a borús kispróza egyes nagymestereinek szövegeit követően. Bármilyen didaktikusan és mesterkélten hangzik, kicsit megörülünk az életünknek, és úgy osztozunk a szereplők sorsában, hogy mindvégig tartjuk a távolságot – a túlzott bevonódás szinte kizárt, de ha meg is történik, csak átmeneti. Ugyanis a Húsvéti korzó ennyire nem jó regény.
