A-
Csabai László: Szindbád, a detektívMagvető Kiadó, 2010, 380 oldal, 2990 Ft
Rendhagyóan két recit közlünk erről a könyvről, a másik erre található.
A nyárligeti detektívnek semmi köze nincs a magyar irodalom egyik leghíresebb alakjához. Krúdy hőse a női lelket tépte és cibálta, ha éppen nem a következő fogás felől érdeklődött a resztorán főpincérétől, Csabai viszont a fiktív kisváros, Nyárliget kacifántos bűnügyeinek megoldása végett hívja életre Szindbádot. A névhasználat akár egyfajta Krúdy iránti tiszteletadásról is tanúskodhat, nem beszélve a két írót összekötő térről, Nyíregyházáról, de Csabai semmit nem bíz a véletlenre: Schiffer Árpádot ugyanis – mint ez a kötet ötödik, leghosszabb szövegéből kiderül – Bagdadban keresztelik át németes vezetékneve után. A névnek tehát története van, de állandó visszacsatolási pont is egyben, hiszen a történeteket át- meg átszövik a Bagdadban eltöltött évek emlékei. A szám szerint tizennégy bűnügyi történetből álló regényes szövegből nem derül ki, hogy Szindbád analitikus képessége, nyomolvasó logikája mennyiben köszönhető a gyermekfejjel megismert és alaposan „belakott” idegen kultúrának, de az olvasás közben sokszor támadhat olyan érzésünk, hogy a bagdadi emlékfolyamokat úgyszólván katalizátorként működteti a nyomozásban éppen megakadó vagy ennek terhébe időlegesen belerokkanó főhős.
Túl a krúdys analógián számomra legerőteljesebben Kosztolányit idézték meg az olvasott sorok. Nem elsősorban a topográfiai jegyek (Sárszeg vs. Nyárliget) vagy a tematikus áthallások, hanem a forma miatt, mivel a Szindbád, a detektív az Esti Kornél történeteit tömörítő kötethez hasonlóan hozza játékba a novellát, a novellafüzért és a regényformátumot. Míg azonban Kosztolányinál az egyes történetek (fejezetek!) előtt a regényből ismert rezümével találkozhatunk, addig Csabai a szövegek címeit sorra zárójelbe teszi, ezzel reflektálva a kompozíció önkényes voltára, egyúttal a regényként-olvasás (játékos) lehetőségére. A Szindbád szövegsorát csak nagy nehézségek árán lehetne megbontani: gyakoriak az egymásra utalások, nem beszélve az utolsó szövegről, amelyben a Szindbád által az íróasztalra helyezett régi fényképek segítségével idéződik fel a családtörténet és a személyes élettörténet is, megismételve a kötet több szövegének rövidebb kiszólását vagy epizódját.
Ez az utolsó sztori igazi mestermunka, helyrebillenti a néhol homályba kalauzolt olvasót, tablóként összegez, de egyúttal egy, a bűnügyi rejtélyeken átívelő meglepetést is tartogat. A kompozíció jelen formájában a legteljesebb: a kezdeti ráhangolódást elősegítő rövidebb szövegeket úgy a kötet egyharmadánál a hosszabb, ezzel kimunkáltabb szövegek erősítik meg, hogy aztán a kalandok a „történeti idő” előrehaladásával egyszerre stabilizálják Nyárliget helyét az igencsak zűrzavaros évtizedek forgatagában, és rajzolják meg a kisvárosi mesterdetektív alakját is. Persze főhős és környezete szorosan összefüggenek: Szindbád szemével láthatunk bele a város forgatagába, szemlélhetjük meg fényes és árnyékos oldalát, miközben talányos formában fedezhetjük fel a korabeli Internetet, és pásztázhatjuk végig szociográfusként a bűnös társadalmat.
Nem vagyok gyakorló krimiolvasó, így a Szindbádhoz kapcsolódó komparatív műfaji műveletekkel kapcsolatban a kollegina véleményére hagyatkozom. Olvasatlanságomból fakadhat, hogy nekem a legtöbb esetben meglepő volt a nyomozás kimenetele, ugyanakkor kissé zavarólag hatott, hogy Szindbád több esetben is magától értetődőnek tekintette a bűnös kilétét. De miért is? (Mindenesetre ha ekként értelmezzük, a balladai homály belefér, elbírja a kötet.)A Szindbád, a detektív számomra nem tűnik abszolút egységes szövegfolyamnak, de kiemelkedő részei, beleértve a zárlatot is, minden esetben átlendítettek a kisebb holtpontokon. Csabai korrekt, szerethető, és új hőst alkotott. Én kissé óvatosabban bánnék a jelzőkkel (bármennyire is osztom az Antal Balázs laudációjában írottakat), de az biztos, hogy erre a könyvre nyugodt szívvel lehet építeni. Várom a folytatást!
