Mi visz rá egy egyedülálló harmincas nőt, hogy egy vadidegen férfi invitálását elfogadva csapot-papot-londoni konferenciát hátrahagyva elutazzon hozzá Skóciába? A kétségbeesés, a kalandvágy vagy a sorsszerűségbe vetett vak hit? A Nő kutyával és holddal magyar hősnője, Emma és az említett férfi mindösszesen egyszer találkoztak, sok-sok évvel ezelőtt, valami isten háta mögötti szigeten – ott készült a nőről az a fotó, mely a kötet címét is adta –, és egy hivatalos angliai út meg néhány magánéleti vargabetű kellett ahhoz, hogy ismét kapcsolatba lépjenek egymással.
Az indítás tehát nagyjából egy romantikus regény gömbölyűre koptatott toposza is lehetne, a nagy egymásra találás helyett azonban a vendéglátó férfi (Alan), alighogy betoppan Emmával skóciai házába, váratlan telefonhívást kap az éjszaka közepén. El kell mennie, hogy elintézzen valamit, de ígéri, hamar visszatér. Emma nem fog gyanút, még akkor sem, amikor a férfi arra kéri, hogy rövid időre menjen be a szobájába, és hagyja őt magára. Alan tehát balra el, Emma pedig vár. És vár. És még mindig vár. Egy idő után persze gyanús lesz, hogy Alannel talán történt valami, és a tisztán látást nem segíti az sem, Emma mobilja szőrén-szálán eltűnt, ráadásul a férfi még be is zárta őt a házba.
Pacskovszky József és Pacskovszky Zsolt: Nő kutyával és holddal
Agave Könyvek, 2015, 400 oldal, 3180 HUF
Emma, aki Magyarországon bűnmegelőzéssel foglalkozik, Skóciában egyéni nyomozásba kezd, nagyon hamar azonban a gyanúsítottak között találja magát. Alanről kiderül, hogy egyáltalán nem az, akinek mondta magát, és a tét az emberélet mellett egy kazalnyi korrupcióra szánt pénz lesz, melynek nyomát most egy csomó alvilági és félalvilági figura kutatja. Emmáról a bizalmatlan skót rendőrök (élükön egy savanyú, lengyel származású nyomozóval) a legjobb esetben is azt gondolják, hogy egy hazudós kelet-európai gold digger, a slamasztikában pedig csak egy kedves idős házaspár és egy visszavonult rögbisztár segíti.
Maga a történet azonban sokkal több szálra bomlik. Megjelenik benne egy rakás rosszfiú, meg olyanok, akikről nem is sejtené senki, hogy tilosban járnak. Szinte törvényszerűen vannak, akik rosszkor voltak rossz helyen, és olyanok, akik némi nyereségért a saját anyjukat is eladnák. A Pacskovszky-fivérek első közös regénye befogadói szempontból alapvetően nagyon homogén, nem érezni, hogy nem egy ember írta a szöveget. A cselekmény sodró lendületű, van benne bőven akciójelenet, egy leheletnyi politika az elején, és néhány intőnek szánt, ezzel egyidejűleg tényleg fontos kijelentés (például a családon belüli erőszak látenciájáról). Ugyanakkor több olyan szál is került a cselekmény szövetébe, melyek vagy elvarratlanok maradtak, vagy igazából nem lendítettek tovább a cselekményen (ilyen mondjuk a hősnő barátnőjének esete, aki családon belüli erőszak áldozata lesz, majd hirtelen eltűnik a színről, vagy akár a lengyel nyomozó utolsó történetbeli felbukkanása).
Emma személyében azonban végre van magyar kortárs nyomozónőnk is, még ha nem is hivatalosan, csak privátban, saját maga tisztázása érdekében nyomoz. Egy értelmes, okos nő, éppen ezért fájdalmas az a naivitás, amellyel a kezdet kezdetén fejest ugrik ebbe a kalandba. Nagy szerencse azonban, hogy hamar kiderül, hiába a naivitás meg a legjobb szándék, ő maga is tele van kétségekkel, a kísértés őt is elgyengíti, ami talán hitelesebbé, de mindenképpen emberibbé teszi alakját. A mellékszereplők legtöbbjéről elmondható ugyanez: a rosszaknak is felvillanhat szerető, védelmező oldaluk, és a mások által kedvelt vagy körülrajongott figuráknak is meglehetnek a maguk titkaik.
Az a furcsa helyzet áll ugyanakkor elő, hogy a felskiccelt mellékalakok, akik közül párnak tényleg csak néhány jelenetnyi szerep jut, sokszor hitelesebbnek tűnnek fel, mint a gyanúba keveredett hősnő, akinek ezer szerencséje, hogy mindig akad valaki vagy valami (egy jószándékú idegen vagy a szimpla mázli), ami továbblendíti a történetben. A mellékalakok útjai váratlanul, mégis az események láncolatából adódóan törvényszerűen keresztezik egymást, az így keletkező konfliktus pedig nem ritkán erőszakba torkol – ezen a ponton legyen elég annyi, hogy Pacskovszkyék nem nagyon bántak kesztyűs kézzel velük.
Mindenesetre, ha ez a könyv egy közös írói sorozat kezdete, már jó, hiszen a regény gördülékeny, fordulatos, kicsit moziszerű. Nem csoda, hiszen mind a ketten, a szó legjobb értelmében rutinosan dolgoznak a szöveggel (Pacskovszky József filmrendező és forgatókönyvíró, nevéhez kötődik például az Esti Kornél csodálatos utazása vagy A boldogság színe, Pacskovszky Zsolt pedig több kötetet írt és fordított), tudják és érzik a műfaj szabályait. A krimi és thriller teljesen rejtélyes okból egyszerűen még mindig hiánycikk itthon (a műfajt mintha most a filmesek ölelnék kicsit szorosabban magukhoz), de ez a sztori még akkor is nagyon magyar, ha nem itt játszódik, és így csak áttételesen, a magyar hősnőn keresztül szól rólunk. Az elvágyódás, a jobb és boldogabb élet keresése valószínűleg még sokáig aktuális marad.
