Napi Kafka

florescu | 2010. december 06. |

B-
Sławomir Shuty: Bomlás
Fordította: Józsa Árpád

Napkút Kiadó, 2010, 1990 Ft, 188 oldal

 


Kérdés, érdemes-e újra és újra az orrunk alá tolni azt, amivel többé-kevésbé úgyis tisztában vagyunk: azaz, hogy világunk művi, agyunkat a különböző médiumok segítségével mossák és mosatják minden egyes nap, illetve hogy a mindenféle trendek erőteljesen uniformizálni akarják az ént, ezzel együtt a leggyorsabb visszacsatolási idővel kiszűrni az adott rendszerekbe nem illő egyéneket. Nekem ebből elegem van. Egyrészt ez az egész nem új dolog, legfeljebb látványosabb és hatékonyabb, mint századokkal ezelőtt, másrészt elkerülhetetlen, hacsak nem dobbantunk egy lakatlan szigetre vagy megyünk el remetének, hogy tápláljuk az illúziót: ki lehet szakadni.

Shuty naplószerű monológja megjelenésekor nagyot ütött Lengyelországban (legalábbis ezt igyekszik elhitetni velünk a fülszöveg). És valóban: ha új dolgokról nem is nagyon értesülünk, ezzel együtt az sem hat nagyon újszerűnek, hogy felitatják a „hagyományos” regénynyelvet a különböző kommunikációs formák, a Bomlás legalább szépen akkurátusan összefoglalja azt, amiből mára elegünk lehet, és ami ezzel egy időben mesterséges mennyországként funkcionál a napi robot után, legyen szó egy tévéműsorról vagy egy csík spuriról. A naplóíró a hangzatos Hamburger Bank egyik fiókjának alkalmazottja, széles mosollyal fogadja az ügyfeleket, teát főz részlegvezetőjének, Basiának, intéz, átutal, szervez és káromkodik, a pénteki zárástól a hétfői fárasztó ébredésig tartó időszakot pedig különféle mulatozások és ópiátok gazdag karneváljában szúrja/tépi/lövi/szívja el. Közben persze tanúi lehetünk a lassú széthullásnak is: Mireknek egyre keservesebb a meló, egyre gyakrabban konstatálja, hogy fű helyett oregánót, koksz helyett mosóport csomagoltak neki alkalmi ismerősei. A szülők okvetlenkednek, a főnökök idegesítik, az ügyfeleket sok esetben kizavarná a bankfiókból – ha nem is egy az egyben, de jól ismert helyzet. Szétesés.

„Mert hát itt a vég. Múltunk besötétedett. Bolyongunk és vakon tapogatózunk benne. Úgy nyúlunk felé, mintha egy agyonhasznált magnókazetta szalagját tekergetnénk az ujjunk köré. Ha sikerül egyáltalán valamit kiolvasnunk belőle, az csak néhány rövid momentum lenne, egy pár apró érthetetlen hangfoszlány. A jövőnk viszont megtervezettnek és vízállónak tetszik. Csak ez a rohadék jelen, ez az örökkévalóságnak tűnő jelen, csak ez a kínos és zavaros jelen csúszik ki az ellenőrzésünk alól.” – íme egy frappáns eszmefuttatás a szövegből. Shuty tulajdonképpen jól szintetizálja (haha) a fogyasztói társadalom egyetlen kis fogaskerekének mindennapjait, napi nyűgeit és örömeit, de ebből a szóáradatból untig elég lett volna egy fele ekkora terjedelmű szösszenet. A szűk kétszáz oldalt nem indokolhatja a cselekmény kibontásához szükséges tér fenntartásának kényszere, hiszen cselekmény úgyszólván nincsen. Monológ van, meg egyre fokozódó problémák, oda-visszacsatolások az időben (valahogy a fentebbi idézet fényében), egyfajta kafkai állapotrajz a 21. század első évtizedéből, kicsit élénkebb színben, mint ahogy azt A per szerzője anno elképzelte.

Nem állítom, hogy a Bomlás nem oszlathatná el a ködöt egy, a világra naivan rácsodálkozó olvasó elől, de annyira meg nem jó szöveg, hogy ezt teljes hatásfokkal tehetné meg. Azonosulhatunk Mirekkel, hiszen a bemutatott közeg (és itt nem is a szöveg „lengyeles” jellemzőiről beszélek) abszolút mai, és akár bravúrosnak is nevezhető, ahogy a naplóíró ide-oda váltogat a monológ és a chat, az egzisztencialista önvád és a drogos stream, a hagyományos narráció és a vitriolos hivatali beszédmód között. Olvasható (magát jól olvastató) korlelet és kortünet, de ezen a ponton meg is reked: hiányzik a legalább minimális feltárás, az analízis, röviden: valami – akár didaktikus – summa vagy önreflexív betét. Enélkül soványka egy picit.