Mit érdemes tudni Kásásról?

B-

M. Kiss Csaba - Kásás Tamás: Kása, avagy egy pólós világsztár életének első harminchat éve

Ulpius-ház, Budapest, 2012, 3999 Ft

A 36 éves, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kásás Tamás idén nyáron végleg visszavonult az aktív játéktól, novemberben pedig megjelent róla egy könyv Kása avagy egy pólós világsztár életének első harminchat éve címmel. M. Kiss Csaba írta, Greskovits Endre szerkesztette, de a végeredménynél jobbat érdemelt volna a világ valaha volt talán legnagyobb pólósa, mert ez a könyv nem nő fel ehhez a csodálatos pályafutáshoz.

Kásás Tamás eddig kerülte a nyilvánosságot, magánéletéről nem szívesen nyilatkozott, és ez így volt rendjén. A magunkfajtákat inkább a zseniális vízilabdázó érdekelte benne mindig is, és nem az, hogy ő a lányok kedvence, vagy éppen kivel él együtt, arról az a pár dolog is elég volt a bulvárban. Pályafutása végeztével most megjelent róla egy könyv, amiben egy teljes, 50 oldalas fejezet például csak a nőkről szól. A kapcsolatairól ír, bár akkor is inkább magáról, nem kiteregetve a szennyest. A szerelmeiről és csajairól megosztott sztorikkal valószínűleg el fogja érni, hogy a mű sokaknak erről legyen emlékezetes, és ne a vízilabdáról. Pedig igazán kimaradhattak volna az olyan mondatok, mint mondjuk ezek: „Már a víz alatt elkaptam, magamhoz húztam. Lüktetett a karomban, és bár jóformán feleakkora volt, mint én, rám fonódott, mint egy polip." Vagy ez: „Nem lehet elmondani, milyen hátborzongatóan gyönyörűséges érzés megfogni a mellét, simogatni, játszani vele, ezt éreznetek kellene, fiúk!" Az utóbbihoz hasonló kikacsingatások szabályosan idegesítőek. A vízilabdában kevésbé jártas olvasók számára minden bizonnyal ez lesz a leginkább érthető, követhető és kedvelt fejezet, aminek nem örülünk.

Mi sokkal inkább kíváncsiak lettünk volna egy olyan könyvre, amiből megtudjuk, hogy milyen volt anno az FTC, az UTE, a Posillipo Napoli, a Vasas, a Savona, a Pro Recco, valamint a magyar vízilabda-válogatott oszlopos tagjaként 15 éven át a világ tetején állni. Érdekelne minket, hogy miért pusztán egy szezont töltött Kásás a Vasasnál (csak a magyar bajnoki cím hiányzik a kollekciójából), hogy milyen volt a Reccóban az utóbbi években évente csak 10-12 meccset játszani. Erről sajnos sok újat nem, csak információmorzsákat kapunk. És azokat meg gyorsan felfalva éhesek maradtunk.

Sajnos szakmai hibákat is találtunk. Nem a 2010-es Volvo-kupán tért vissza Kásás a válogatottba, hanem a 2011-esen, és ez utóbbi volt Miskolcon, nem a 2010-es (azt Hódmezővásárhelyen rendezték). Arról nem is beszélve, hogy nem kétszeres olimpiai bajnokból volt négy Londonban a magyar csapatban, ahogy az a könyvben szerepel, hanem egyszeresből (Hosnyánszky Norbert, Steinmetz Ádám, Varga Dániel, Varga Dénes). A két ötkarikás aranyéremmel rendelkezők közül Madaras Norbert és Varga Tamás játszott az idei olimpián.

Jöjjenek a pozitívumok! Kásás talán az első, aki a háromszoros olimpiai bajnok játékosok közül nyilvánosan beszél, illetve ír kritikusan Kemény Dénesről (leszámítva Szécsi Zoltán RTL Klubos ügyét). Nem maga a vélemény a fontos, hanem, hogy erről is olvashatunk. A könyv elején elejti, hogy az idei eindhoveni Európa-bajnokságon, a Montenegrótól elszenvedett vereség után a szövetségi kapitány mélyen megbántotta az egész csapatot. Vagy, hogy Kemény a londoni olimpia utolsó napján a kertek alatt előbb hazajött Magyarországra, mint csapata. Ez utóbbiról a pólós társadalom tudott, csak senki nem beszélt róla nyilvánosan. Most talán majd fog.

A legélvezetesebb részek talán a Kásás Tamás gyermekkoráról szólók. Édesapja, Kásás Zoltán olimpiai ezüstéremig, világbajnoki címig vitte pólósként. Majd Ausztráliában és Olaszországban edzősködött, ahová vitte magával feleségét és fiát. Megtudhatjuk, miért volt mindig is introvertált a vízben egyébként lubickoló pólós. „Az olaszok miatt lettem gátlásos. Merthogy az vagyok. Gátlásos. Gátlásos és zárkózott… Nem, nem csak képzelem, hogy néztek. Valóban engem figyelt az egész város. Bámultak. Bámultak folyamatosan.

Alapélményem Szicíliából, hogy nem tudok elrejtőzni a tekintetek elől, bármennyire szeretnék is. Mindenhonnan néznek.” Hősünk ugyanis már 14 évesen magasabb volt az összes siracusainál, a sötét bőrű, fekete hajú, fekete szemű helyiek között igazi kuriózumnak hatott a fehér bőrű, hosszú, szőke hajú, kék szemű Kásás.

Arról már olvashattunk korábban is, hogy Tamás nem csak vízilabdában volt tehetséges. Teniszezni is nagyon tudott, autodidakta módon, a tévéből tanulta meg ezt a sportot, a svéd Stefan Edberg volt a kedvence. Ahogy írja, néhány éve itthon elment egy oktatóhoz, akit legyőzött az első órán, ezek után az edző azt mondta, nem tud újat mondani neki. Kosárlabdában sem utolsó, ma is rajong Kobe Bryantért és a Los Angeles Lakersért. A zseniális amerikai kosarassal kapcsolatban is van sztori a könyvben, de nem lőjük le a poént.

Viccesek a magyar csapatok világversenyeken hordott formaruhájával kapcsolatban elejtett megjegyzései is, vagy azok, amelyek saját alvajárásairól szólnak. Élveztük a Szivós Mártonról szóló epizódokat, Szivós Kásás szobatársaként alkotott maradandót az alvajárás műfajában. E részletekért érdemes elolvasni a művet.

A válogatott mindennapi életének bemutatásából kaphattunk volna többet is, ezek lehettek volna az extra tartalmak. Azzal szembesülni mellbevágó volt, hogy a mindenki által irigyelt sportoló mennyire magányosan élt Reccóban, ahol hat évet töltött. Ott bújt elő belőle legtöbbször az általa csak „teknős-én”-nek nevezett oldala. Ezekből kiderült, hogy a megkérdőjelezhetetlenül a világ legjobb játékosa is tök átlagos és magányos tud lenni.

A borítón olvasható szöveg szerint „súlyosan alapos” a könyv, ehhez képest inkább felületes és csapongó. Jópofa akar lenni, de helyenként inkább erőltetett, a leginkább pedig a bulvár zavaró benne. Ezek nem Kásás Tamás, hanem a kiadó, a könyv írója, M. Kiss Csaba és a szerkesztő, Greskovits Endre hibája. Jobb lett volna, ha a vízilabdában otthonosabban mozgó újságíró is közreműködik a könyv megírásában. Aki inkább szakmai jellegű részletekre kíváncsi Kásás Tamással kapcsolatban, és a titkok megfejtését reméli, az olvassa el Csurka Gergely nagyszerű vízilabdás könyveit. Azokból nem „súlyosan alapos” (ez vajon mit jelent?) és „brutálisan őszinte” válaszokat kapunk, hanem a lényeget.

Takács Márton