Mindig minden lehetséges

A+
Harry Mulisch: A menny felfedezése

Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2008, 615 oldal, 4980 HUF

 

Vagy másképp: bármi bármikor megtörténhet. Ez az egyik kulcsgondolata Harry Mulisch regényének, amelyet tavalyi megjelenése óta, az egyetlen jó öreg Bényei Tamás kivételével, valljuk be, agyonhallgattak országszerte, vagy legalábbis alig vették észre. Nem mintha túl sok kritika jelenne meg a kortárs világirodalom műveiről, de azért ennél talán több figyelmet is érdemelt volna.

Pedig Mulisch kötete népszerű, sőt kultikus olvasmány lehetne. Ott a helye Eco vagy Zafón szórakoztató munkái mellett. De míg Eco a nyelvfilozófiát énekli meg és a világot szövegnek tekinti, Zafón meg elmés ponyvaregényként írja újra a Történetet, addig az elmés holland szerző eredetileg 1992-ben megjelent főműve igazi emberiségregény. Majdnem a teljes huszadik századot átfogja, több mint hatszáz oldalban.

Az egész történetet lényegében egy angyal beszéli el, aki előre eltervezett módon befolyásolja hőseink tetteit és a világ működését, egy határozott égi cél érdekében. Ez talán úgy hangzik, mintha valamilyen vallásos meseirodalom volna, pedig a keretül szolgáló betét csak egy játékosan komoly allegória.

A cselekmény Amszterdamban veszi kezdetét, a múlt század ötvenes éveiben. Mulisch műve az első száz oldalban egy szép barátság története. Max, a zsidó származású csillagász és Onno, a baloldali művészettörténész szellemi kapcsolata. A következő száz oldal szerelmi dráma, amelyben persze, ahogy az már lenni szokott, a Nő megjelenésével borul a barátság és elég kacifántos viszonyrendszerek alakulnak ki, illetve végzetes tragédiák sorakoznak, természetesen az Angyal közreműködésével.

Csak itt, a kétszázadik oldal táján jelenik meg a regény voltaképpeni főhőse, Quinten, akiről nem lehet tudni, vajon a két barát közül Max vagy Onno gyermeke. Ennek a gyermeknek jutott az az angyali küldetés, hogy az emberi teremtmény és az isteni régió közötti szövetséget megszüntesse. Az emberiség ugyanis megfeledkezett a transzcendensről, nincs többé Istenre szüksége, ezért az angyali seregek úgy döntöttek, visszalopják tőlünk a Tízparancsolatot. Hiszen ha szerintünk Isten halott, akkor már semmi szükségünk az efféle egyezményre.

A regény második része ennek megfelelően már egyfajta metafizikai-filozófiai kalandregény, amely legalább annyira emlékeztet A rózsa neve vagy a Zafón-ikerregények fordulataira, mint Thomas Mann műveire vagy az Indiana Jones-filmek motívumaira.

Mulisch regényének legfőbb értékei azonban szerintem a részleteiben rejlenek. Az izgalmas és érdekfeszítő cselekmény ugyanis enciklopédikus módon felvonultatja az emberi kultúra és civilizáció szinte teljes tárházát és tudását. A szereplők beszélgetéseiben, cselekedeteiben, múltjában és történetében szembesülhetünk a történelem, a vallás, a tudomány és a művészet valamennyi fontos dilemmájával. De nem valami száraz, lexikonszerű lajstrom ez, hanem elképesztően érdekes gondolatok, információk és tények tömege. Oldalról oldalra záporoznak az olvasóra a különféle megdöbbentő tudásmorzsák, miközben újra és újra mellbevágó gondolatkísérletek és szédületes elméletek követik egymást. (Különösen jólesett, hogy régi vágyam és mániám, a csillagászati időgép ötlete is megjelent, hiszterioszkóp elnevezéssel)

Mulisch könyve egyben a huszadik század regénye is. Minden lényeges eleme felbukkan itt ennek a sötét kornak: a két világháború, Auschwitz, a szovjetkommunizmus és a nukleáris félelem, a terrorizmus, a politikai filozófiák, tudományos felfedezések, a technika térnyerése.

Persze jellegzetesen holland vagy nyugat-európai regény is, önironikus, kritikus szellemben megírt vitairat a saját felvilágosodás utáni kultúránkról, miközben legalább ugyanennyi csípős megjegyzés vagy elemző gondolat foglalkozik a kereszténységgel, a judaizmussal és az iszlámmal. De nem gonoszkodó hangnemben, hanem okosan és sok-sok humorral.

A menny felfedezése arról szól, hogy elveszítettük az angyalokat és Istent, és amit nyertünk helyette, az a kozmikus magány, ahol bármikor, bármi megtörténhet. Ki vagyunk szolgáltatva a vak és gyilkos természet, a véletlenek céltalan működésének. Mulisch azonban mintha azt sugallná, hogy az emberi világban ennyi valószínűtlen abszurditás önmagától nem létezhet: ez egy angyali szellem, talán Lucifer műve. Mert ha mindig minden lehetséges, akkor nem fordulhat elő, hogy esetleg angyalok is léteznek? Vagy ami még abszurdabb: nem lehetséges, hogy még Isten sem halt meg?

(A regényből film is készült 2001-ben, The Discovery of Heaven címmel, idehaza nem forgalmazták, aki tudja, szerezze meg nekem!)